BEFEJEZŐDÖTT A WATERTOUR PILOT PROGRAM
2019. szeptember 13. - intézet

Az Interreg-IPA CBC Hungary-Serbia (HUSRB/1602) pályázat keretein belül megszervezett, a Szegedi Tudományegyetem és az Újvidéki Egyetem hallgatóinak részvételével, valamint a Szegedi Vízisport Egyesület közreműködésével lebonyolított nemzetközi vízitúránk célja a kajak-kenu sport mozgásanyagának elsajátításán, népszerűsítésén kívül a vízi sportturizmus lehetőségeinek feltérképezése és az ezzel kapcsolatos fejlesztési javaslatok összegyűjtése volt a Tisza alsó szakaszán. Az ötlet gazdáiként egységünk, az SZTE JGYPK Testnevelési és Sporttudományi Intézete az Újvidéki Egyetem Sport és Testneveléstudományi Karával közösen dolgozta ki a víziturisztikai termékfejlesztéshez kapcsolódó első közös vízitúra programját.

A teljes egészében pályázati forrásból biztosított vízi vándortábor mindkét hete remek hangulatban telt, az újvidéki kollégákkal szakmai tapasztalatot cserélhettünk a sportszakos képzés, s azon belül különösképpen az outdoor sporttevékenységek szervezése terén. Oktatóként sok jó tapasztalattal gazdagodhattunk, hallgatóink pedig gyorsan összebarátkoztak a szerbiai hallgatókkal, mely nem okozott nehézséget, hiszen a fiatalok mindkét részről kellőképp nyitottak és készségesek voltak.

A pilot program első, magyarországi szakaszán (Tiszakécske-Csongrád-Mindszent-Szeged) kb. 130 km-t eveztünk, minden állomáshelyen két éjszakát töltve. A pihenőidő lehetőséget biztosított a rekreációs programok, mint például: játékos vízparti sportversenyek, strandröplabda, strandfoci, frizbi, pelóta, jóga, vízisízés és tréfás szellemi-ügyességi vetélkedők megvalósítására is. Emellett a hallgatók betekintést nyertek a tábori élet rejtelmeibe, megtanultak sátrat állítani és szakszerűen elcsomagolni, megismerték a vízi sporteszközök tárolása, vagy éppen a tűzrakás és a szabadban való főzés ismérveit, szabályait. A napok előrehaladtával egyre kevésbé tűntek hosszúnak a levezendő távok, elsősorban annak köszönhetően, hogy mindenkinek napról napra javult az evezési technikája. A vízen szinte mindig vidám hangulat uralkodott, melyről a fiatalok maguk gondoskodtak, nótaszóval és tréfálkozással, mely során igyekeztek egymás nyelvét legalább részben elsajátítani.

A program második, szerbiai részében Szegedtől Magyarkanizsa, Ada, Becse, Aradac érintésével Stari Slankamenig, egészen a Dunáig eveztünk 176 km-t teljesítve. Itt már egy kicsit feszesebb munkatempóra kényszerültünk, hiszen a napi átlagosan 35 km megtétele után minden délután tábort kellett építenünk, majd reggel bontanunk. Hallgatóink mindenben kiemelkedő hozzáállást és remek teljesítményt mutattak. A jó hangulat végigkísérte napi túráinkat, az evezés monotonitását az együttes étkezések, a közös daltanulás, viccelődés és a sokszor ad hoc jellegű kis versenyek törték meg. Ugyancsak színesítette programunkat az Újvidéki Egyetem Szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karának két magyarkanizsai rendezvénye („Tisa Café”, valamint a „Sport tourism traditions and perspectives in the valley of the Tisa River workshop”) melyen az Alsó-Tisza vidék természeti és kulturális értékeit mint turisztikai vonzerőket ismerhettük meg. Az utolsó napot Újvidéken töltöttük, ahol a város látványosságainak megtekintésén kívül az Újvidéki Egyetem Sport és Testnevelési Karának Intézetben is látogatást tettünk, ahol egy a túráról készült filmek, fényképek bemutatásával egybekötött sajtótájékoztatón elevenítettük fel a két hét eseményeit. Annak ellenére, hogy – elsősorban a tábori körülményekhez kapcsolódó, alkalmanként nomád körülmények kapcsán – merülhettek fel bizonyos kényelmetlenségek, hallgatóink egyértelműen pozitív visszajelzést adtak a programról, valamennyien jól érezték magukat, szakmai és emberi-közösségi oldalról egyaránt hasznosnak ítélték a programot. Velük együtt úgy gondoljuk, mindez örök emlék marad számunkra is.

Domokos Mihály, Dobó Andrea, Hajdúné Dr. Petrovszki Zita, Hocza Ágnes, Katona Zsolt, Dr. Győri Ferenc

 

Az eseményről szóló videók:
http://rtv.rs/hu/vajdas%C3%A1g/k%C3%A9thetes-kenut%C3%BAra_1046522.html

https://www.youtube.com/watch?v=Z1bi07BFGa8&feature=share&fbclid=IwAR3JKn6fq2m33MHKj8vWqBtiSlIjArlu5wN5Xpf0yXjtQrDEXXrjNpceRYw

https://www.facebook.com/darinka.korovljev/videos/10219814770902887/

https://www.facebook.com/darinka.korovljev/videos/10219814207768809/

https://www.facebook.com/darinka.korovljev/videos/10219814164807735/

https://www.youtube.com/watch?v=vmG97hNsMNw&feature=youtu.be&fbclid=IwAR140cj7JjT3AB4AM-1o7qWMfGTH8cWKo53m8tMRSkoC6g5huVOmB2k2r3U

 

A beszámoló letölthető (pdf) változata:
Beszámoló_WATERTOUR Pilot Program 2019

 

WP_20190905_18_20_22_Rich WP_20190905_13_49_00_Rich WP_20190905_10_37_29_Rich WP_20190905_08_10_59_Rich WP_20190904_21_35_20_Rich WP_20190831_18_33_42_Rich WP_20190831_18_18_50_Rich WP_20190831_09_39_51_Rich WP_20190830_19_24_36_Rich WP_20190829_16_21_09_Rich WP_20190826_21_31_07_Rich WP_20190826_16_27_47_Rich WP_20190826_16_10_13_Rich WP_20190826_15_54_33_Rich WATERTOUR_23-29 08 2019_20 WATERTOUR_23-29 08 2019_19 WATERTOUR_23-29 08 2019_18 WATERTOUR_23-29 08 2019_17 WATERTOUR_23-29 08 2019_16 WATERTOUR_23-29 08 2019_15 WATERTOUR_23-29 08 2019_14 WATERTOUR_23-29 08 2019_13 WATERTOUR_23-29 08 2019_12 WATERTOUR_23-29 08 2019_11 WATERTOUR_23-29 08 2019_10 WATERTOUR_23-29 08 2019_09 WATERTOUR_23-29 08 2019_08 WATERTOUR_23-29 08 2019_07

DCIM100GOPROGOPR4650.JPG

WATERTOUR_23-29 08 2019_05 WATERTOUR_23-29 08 2019_04 WATERTOUR_23-29 08 2019_03 WATERTOUR_23-29 08 2019_02 70544851_10219803510581386_9181808534524788736_n 69973766_10219779898391096_908017671910457344_n 69810697_10219837164822721_5316291187341000704_o 69739892_10219774201408675_3909153463291871232_n 69713254_10219748576648072_3682627151409971200_n 69701654_10219748578768125_159098138538278912_n 69583348_10219794239869624_872253822834049024_n 69455625_10219748579648147_2420166637677182976_n 69378814_10219779897631077_2157271358776541184_n 69318710_10219721695336056_1226787357185802240_o 69226466_10219774201608680_3835941330505170944_n 69027827_10219716523846772_3881855780734894080_n