SZTE-s díjazottak a MEFS közgyűlésén
2018. május 14. - intézet

A MEFS 2018. április 19-i
éves rendes közgyűlésén,
a Magyar Sport Házában,
az egyetemi sportért dolgozók
legjobbjai között
az SZTE három polgárát is kitüntették.

A MEFS „Hajós Alfréd Aranyplakettje az Egyetemi-Főiskolai Sportért” kitüntetést Domokos Mihály mesteroktató, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Testnevelési és Sporttudományi Intézet intézetvezető-helyettese vehette át.
Domokos Mihály mesteroktató, testnevelés és pedagógia szakos tanár, kosárlabda szakedző, szakmai pályafutását a békési Dr. Hepp Ferenc Általános Iskolában kezdte a testnevelés tantárgy oktatásával. Hét éves közoktatási gyakorlatot követően 1989-ben lett főállású oktató a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Testnevelés Tanszékén, a mai SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Testnevelési és Sporttudományi Intézetben. Oktatott tantárgyai a szakmódszertan, az edzés- és testneveléselmélet, a sportpedagógia, sportpszichológia, a kosárlabdázás és a néptánc szakmai ismereteihez kacsolódnak. Kutatásai főként az élvonalbeli kosárlabdázók felkészítése, valamint a testnevelési tantervek tematikájából merítenek. Kiemelkedő gyakorlati oktatói munkássága elismeréseként számos kari kitüntetést kapott. A szegedi női egyesületi kosárlabdázást edzőként, vezetőedzőként, szakmai igazgatóként a hazai élvonalba, majd a nemzetközi porondig juttatta. A felsőoktatásban eltöltött három évtized alatt mindvégig aktív szerepet vállalt az főiskolai, majd az egyetemi verseny és szabadidősport szervezésében. A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola, majd 2000-től az integrált Szegedi Tudományegyetem egyetemi női kosárlabda csapatát irányította. Szakmai munkájának elismerése, hogy a legutóbbi három Universiadén (Kazany 2013, Gwangju 2015, Taipei 2017) a MEFS női kosárlabda válogatott csapat vezetői tisztségét töltötte be. Domokos Mihály a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség Képzési és Fejlesztési Bizottságának tagja.

A Magyar Egyetemi – Főiskolai Halassy Olivér Hallgatói Díjat vehette át Simon Péter, az SZTE JGYPK Testnevelési és Sporttudományi Intézet 3. éves testnevelő-edző szakos hallgatója, aki 3. éve a szegedi Titán Triatlon Club versenyzője, ahol lelkiismeretesen készül az egyesületi és a felsőoktatási intézmények hazai és nemzetközi versenyeire. Tanulmányai mellett lelkesen szervezi az egyetemünk futó életét, Ő a „Szarvasűzők” és a „Rókaűzők” csapatunk vezetője. Bármilyen egyetemi sportrendezvény szervezésében szívesen részt vesz, mozgósítja a hallgatókat, legtöbbször úgy, hogy maga is részt vesz a versenyeken.

A MEFS „Elek Ilona Emlékérem az egyetemi sport támogatásáért” elismerést Katona János, azt SZTE Sportközpont testnevelő tanára, röplabda szakember kapta meg, aki sok alkalommal az SZTE TSTI óraadói feladatait is ellátta.

GRATULÁLUNK!

WP_20180419_13_23_39_Pro