A HIPERMÉDIUM NÉHÁNY RETORIKAI SZABÁLYSZERŰSÉGE

VASS LÁSZLÓ



        0. Bevezető megjegyzések

        Túlzás nélkül állíthatni, hogy a szövegek létezési formáját és feldolgozási módját alapvetően átalakító új információs technológia újfajta retorikai és stilisztikai normatívák alkalmazását kívánja meg.
        Az új információs technológia – elektronikus hálózatra kapcsolt szövegblokkok, szövegcsaládok, kialakításával – sokkal jobban tudja kezelni a szöveget alkotó egységek, illetőleg a különféle szövegek közötti sokrétű relációkat, mint az egyszerű lineáris organizáció, s ezáltal olyan óriási potenciált képvisel, amely gyökeresen megváltoztat(hat)ja a kommunikációban részt vevő személyek viszonyát a ‘szövegek’-hez és a nyelvhez/médiumokhoz egyaránt. Az új technológia alkalmazóinak ezért alaposan tisztában kell lenniük egyrészt a technológiaspecifikus szövegtani, retorikai és stilisztikai konvenciók, másrészt az új technikai megoldások mibenlétével és alkalmazásával annak érdekében, hogy a befogadók az új technológia által nyújtott lehetőségeket képesek legyenek optimálisan kihasználni.
        Ebben a tanulmányomban az úgynevezett hipermédiumokkal, valamint a rájuk vonatkozó retorikai, stilisztikai kérdésekkel kívánok foglalkozni. Ehhez előljáróban szükségesnek tartom annak rövid megvilágítását, hogy a leggyakrabban előforduló alapfogalmakat milyen értelemben használom.

        1. Az alapkérdések

        Az új technológia retorikája és stilisztikája három, egymással összefüggő kérdéssel szembesíti a hipermédiumok alkotóit. E kérdések nagyjában-egészében a következőképpen tehetök fel.

        Az (a) kérdés lényegében a navigációs eszközök készletét, a (b) a kiindulópont(ok) és célpont(ok) problematikáját (lásd például KOLTAY: 1995. 115), a (c) pedig a belépési és érkezési információk státusát érinti. Az alkotó feladata nyilvánvalóan az, hogy biztosítsa a befogadásnak, az alkalmazott instrukciók interpretálásának a hatékonyságát.

        2. Általános megjegyzések

        Az alábbi alfejezetek elsősorban a LANDOW: 1991. alapján tekintik át vázlatosan a hipermediális retorika és stilisztika problémáit, illetőleg kísérlik meg rendszerbe foglalni annak szabályait, tekintettel az 1. pont alapkérdéseire. (LANDOW megállapításait az esetek egy részében leegyszerűsítettem, illetőleg az általam alkalmazott terminológiának megfelelően átfogalmaztam.)

[...]

        Minthogy a hipermediális kapcsolatok döntő szerepet játszanak a navigálásban, sőt befolyásolják magát a befogadott ‘tartalmat’, a hipermédiumok alkotói eleget kell tegyenek a befogadók azon minimális elvárásának, hogy a hipermédiumok kapcsolatai ‘reprezentálják’ a szóban forgó hipermédium használatát. A hipermédiumoknak manifesztálniuk kell, hogy ‘mediális kapcsolataik hálója’ szignifikáns, koherens, racionális és praktikus relációk megtestesítője.
        Az első szabály ezt juttatja kifejezésre.

        Az ehhez kapcsolódó második retorikai szabály ekként adható meg:         Más szóval a hipermédiumokon belüli hipermediális kapcsolatok nagymértékben hozzájárulnak a komplex kritikai gondolkodás kialakításához, különösképpen pedig a többféle, lehetséges ok–okozati összefüggésre és a különféle jellegű adatok egymással kapcsolatba hozására épülő analízis képességének elsajátításához.
        A harmadik szabály egy ezzel a ténnyel kapcsolatos elővigyázatossági elv.         Képek puszta címfelirata például általában nem juttat kifejezésre kellően motivált összefüggéseket egy adott kép és a vele összekapcsolt hipermédiumelemek között, ilyenformán elegendő információt sem nyújt. Az ilyen elemeket tartalmazó hipermédiumokban a befogadók ezeket az elemeket, illetőleg az ilyen elemekhez vezető kapcsolatokat általában ignorálják, miként a nyomtatott könyvekben is elkerülik vagy átugorják az olvasók az első ránézésre lényegtelennek tűnő adatokat. A jól átgondolt és megvalósított hipermédiumok ezzel szemben valósággal konfrontálják az olvasót releváns információkal és összefüggésekkel, adott esetben pedig ezek hiányával.

        3. Az olvasók orientálásának a hipermédiumokat létrehozó rendszerek által nyújtott eszközei

        A hipermédiumokban a kapcsolatok hálója kétélű eszköz: egyrészt új és produktív útvonalakat ajánl fel a befogadónak a navigáláshoz, másrészt viszont okozója lehet annak, hogy a befogadó ‘elvész’ a hipermédium valamely helyén. Ám a tapasztalatok azt mutatják, hogy a navigáció és az orientáció nem jelent igazán súlyos problémát. Ahhoz ugyanis, hogy a befogadó, olvasó lokalizálni tudjon egy-egy adott helyet, többféle navigációs eszköz – homecard, overview stb. – is rendelkezésére áll.
        A rendszerek által nyújtott navigációs eszközök között alighanem a legfontosabb a rendszer által előállított (generált) útvonaltérkép.
        A legelőször létrehozott útvonaltérképek globális jellegűek voltak; ezek grafikus információt szolgáltattak minden (ikonok felhasználásával reprezentált) médiumelemről és minden kapcsolatról, melyek együttesen sajátos hálót alkottak.
        Ezt követően fejlesztették ki a lokális útvonaltérképeket, amelyeken valamennyi hipermédiumhelyen ikonok révén lehet láthatóvá tenni a lehetséges útvonalakat. Minden alkalommal, amikor a befogadó megnyit egy médiumelemet (‘belép’ egy médiumelembe), vagy aktivál egy korábbit, a lokális útvonaltérkép transzformálódik, s ilyenformán informálja őt az adott helyen választható lehetséges további útvonalakról.
        A későbbiekben kialakított dinamikus útvonaltérképek ugyancsak ikonokkal operálnak. Egy-egy ikon által reprezentált médiumelemet dupla klikkeléssel lehet kinyitni; ezzel egyidejűleg megjelenik egy, az út lehetséges folytatására vonatkozó információ, a befogadó addig megtett útját pedig az addigi navigálás során (re)aktivált médiumelemek vertikális sorrendbe rendezett kisebb ikonjai jelzik.

        4. Az olvasó orientálásának alkotó által elöállított eszközei

        Bár a dinamikus útvonaltérképek eredményesnek bizonyultak a befogadók orientálásában, hatásfokuk nyilvánvalóan nagyobb, ha kombinálva vannak a hipermédiumok alkotói által előállított homecardokkal, áttekintésekkel, overview fájlokkal stb. Ezek közül a legfontosabbak alighanem az elemekről és a kapcsolásokról átfogóan informáló overview-k.
        A dokumentumokról/dokumentumokban való orientáció problémája természetesen nem újkeletű.
        A befogadók orientálásának kérdése csupán írásos formában nehezen oldható meg. Az írás, ha többé-kevésbé rögzíti is a beszélt nyelv sajátosságait, önmagában gyakran kevésnek bizonyul. Ősi dokumentumok, tekercsek, kéziratok, kódexek tűnnek fel újra és újra, nemritkán megoldhatatlan feladatok elé állítva elemzőiket. Megfejthetni őket, de interpretátoraik általában alig vagy egyáltalán nem rendelkeznek sem a korabeli kommunikátorokra, sem pedig az üzenetelemek lokációjára (egymásutánjára) vonatkozóan érvényesnek tekinthető ismeretekkel. Jóllehet a történetileg korábbi időszakokból származó szövegek történeti szempontból adekvát elemzése feltételezi mind az adott időszakban hatályos tudás- és hipotézisrendszerek, mind pedig a kéziratot a nyomtatott könyv analógiájára karakterizálni képes eszközök alkalmazását. Az információ ‘visszanyerésé’-re először talán az eredetivel megegyező másolatok tettek lehetővé igényesebb megoldásokat, majd a ‘fix adatok’ technológiája, a könyvnyomtatás, mely direkt módon vezetett rendkívüli változásokhoz a Nyugat intellektuális kozmoszában.
        A ‘hozzáférhetőség’ az információk visszakereshetőségének olyan követelménye, amelyet a tradicionális technológiákban a lapszámozás, az indexelés, a tartalomjegyzék, a különféle retorikai és stilisztikai szabályok stb. biztosítanak. Az olvasók és a szövegek egymástól való fizikai elválasztásában álló könyvtechnológia néhány megoldása azonban, mint például a lapszámozás vagy az argumentáció lineáris elrendezése, inkább a gazdaságossággal függ össze.
        Bár a könyvnyomtatásnak is eleget kell tennie bizonyos feltételeknek, hogy a befogadó megfelelő módon férhessen hozzá az adatokhoz, az új információs szisztémák túlmutatnak a nyelvi rögzítés és adatkezelés hagyományos formáin és eszközein. A szövegek természetét megváltoztatni készülő hipermédium az információk feldolgozásának, egyszersmind a befogadók orientálásának új és adekvát eszközeit igényli. Általuk még nyilvánvalóbbá válhatnak a szövegek újszerő és korábbi formái közti különbségek is.
        Mindezek a következő szabályokkal juttathatók kifejezésre.

        A szóban forgó eszközök a navigációs műveletek elősegítésén túlmenően biztonságot is kell hogy nyújtsanak a befogadónak. A következő szabály ezt a követelményt rögzíti.         Ezeknek a kívánalmaknak a teljesítését a hipermédiumok kettős, alkotói és befogadói arculata teszi lehetővé a tervezők számára. S ha egyik-másik rendszer struktúrája nem is kíván meg minden esetben precíz megoldást, a hipermédiumok alkotóinak gondoskodniuk kell a befogadók kiszolgálásának megfelelő eszközeiről.
        Előnyös, ha a befogadó hierarchikusan organizált overview- (= áttekintés)rendszer alapján kezdheti meg navigálását. A hetedik szabály az overview-kkal kapcsolatos.         5. Az indulás retorikája

        A hipermédiumok általában kis, horizontális téglalapok formájában szolgáltatnak ‘kapcsoló információk’-at a befogadók által végrehajtható operációkhoz. A dinamikus szisztémák ezenkívül a tájékozódás és navigálás sajátos, általános és specifikus eszközével is rendelkeznek. Az előbbi lehetővé teszi, hogy a befogadó áttekinthesse az éppen aktivált hipermedium által tartalmazott valamennyi anyagot, de nem jelzi, hogy azokhoz mely kapcsolók tartoznak hozzá. Az utóbbi speciális információkkal (többek között az egységek megnevezésének menüben megjelenő formájával) irányítja a befogadót a különféle médiumelemekhez. Az alkotó a következő szabály érvényesítésével is segítheti a kapcsolók interpretációját.

        Dezorientáció például egyrészt akkor keletkezik, amikor a befogadó ‘elveszett’-nek érzi magát a hipermédiumban, s úgy érzékeli, hogy nem képes meghatározni a saját helyzetét, másrészt akkor, amikor valamely hipermédiumhelyről nem tud visszatérni annak korábbi aktivációihoz.         Az olyan rendszerekben tehát, amelyek automatikusan csak egyirányú kapcsolást tesznek lehetővé, a hipermedium alkotóinak manuálisan kell kétirányú kapcsolatokat létrehozniuk.         Ha egy rendszer képes sokszoros úti célokat feltüntetni, egy – két vagy több médiumelemet összekötő – partikuláris kapcsolatjelző kétirányú kapcsoló jellegének hangsúlyozása nem olyan alapvető.
        A következő szabály a kapcsolók elhelyezésére vonatkozik.         Az alkotónak szöveges dokumentumokban is üdvös érkezési helyeket minősítő, szövegspecifikáló kifejezéseket alkalmaznia, mert a befogadónak, mielőtt elhagyja éppen adott hipermédiumhelyét, szüksége lehet egy arra vonatkozó globális elképzelésre, hogy mit várhat el a jelzett, új médiumhelyen.
        Mind a szöveges, mind a grafikus dokumentumok hipermediális feldolgozása igényli a következő két szabály realizálását.         Egy kapcsolás érkezési helyének legprecízebb jellemzése a befogadó közvetlen invitálása, hogy útját a szóban forgó érkezési hely felé vegye. Ilyen jellemzés alkalmazása, amellyel takarékosan kell bánni, elsősorban bibliográfiai információkra, kulcsszavak definiciójára való utalások esetében ajánlatos.

        6. A megérkezés retorikája

        A megérkezés vizuális médiumelemek kapcsolása esetén általában lényegesen több gondot okoz, mint verbálisak esetében.
        Egy grafikus képnek valamely más anyaggal való társításakor a konvencionális címek rendszerint nem képesek adekvát módon útbaigazítani a befogadót. Ezért célravezető érvényt szerezni a következő szabályoknak.

        A nem várt, értékes adatokat szolgáltató vizuális információ nyilvánvalóan segíti érvényre jutni azt az elvet, amely szerint a felhasználó tájékozódásának célja a kapcsolatok gyors és könnyű feltalálása, munkájának elsődleges vezérelve pedig a relevancia.
        A megérkezés kezelése verbális médiumelemek kapcsolása esetén lényegesen kevesebb problémát jelent.

        7. A dokumentumegységek hosszúsága a hipermédiumban

        Milyen stílus- vagy dokumentumelőkészítési szabály vezethető le abból a tényből, hogy a hipermédiumok egymással összekapcsolt médiumelemekből állnak? Ellentétben a nyomdatechnológiával, mely a nyelv kapacitását a szöveg lineárisan folytonos formáinak létrehozására használja, a hipermédiumok egy-egy adott médiumhelyre vonatkozóan különböző odavezető útvonalak, illetőleg onnan kiinduló elágazások létesítésére ösztönöznek. Minden információrendszernek megvan a maga sajátos erőssége, a hipermédiumok erőssége az, hogy olyan individuális elemekből állnak, amelyek a legkülönfélébb más individuális elemekhez különféle módokon és különféle utakon kapcsolódhatnak. Más szóval: a nyomtatott médiummal szemben, mely az adatok organizálása, valamint interpretálhatósága miatt szükségszerűen alkalmazza az információk egyfajta lineáris elrendezését, a hipermédium inkább párhuzamokra, nem lineáris elrendezésre ösztönöz, még ha lineáris kapcsolatokat is lehetővé tesz, illetőleg megkíván. Az ilyen, mondjuk így hálószerű struktúrák szükségképpen nagyobb aktivitást igényelnek a befogadótól. A hipermédiumok alighanem legfontosabb sajátossága éppen az egymással összekapcsolt ‘olvasási egységek’ létrehozásában áll. A következő szabály az ezeknek az egységeknek a létrehozására irányuló dokumetumelőkészítéssel kapcsolatos, s a következőképpen fogalmazható meg.

        A hipermédiumok ma gyakran tartalmaznak nyomtatott könyvekből származó szövegeket. Az ezekből létrehozott médiumelemek rendszerint egyesítik az írás két technológiáját: a más médiumelemekkel való összekapcsoltságot és az eredeti szöveg lineárisan rögzített folyamatosságát. Az ilyen szövegegységeket tartalmazó hipermédiumok létrehozása veti fel a kérdést, hogyan lehet megőrizni legalkalmasabban az eredeti szövegek épségét, amelynek struktúrája fontos szerepet játszhat hatása létrejöttében. Az alapkérdés ezzel kapcsolatban az, hogy a hipermédiumhoz való adaptálás során a nyomdatechnika számára készült szövegek eredeti olvasási egységeit fel szabad-e darabolnunk rövidebb egységekre, vagy egy ilyen feldarabolás megsérti az eredeti szöveg integritását. Néhány irodalmi mű könnyen adaptálhatónak látszik egy hipermédiumhoz, más művek azonban az eredeti forma megsértése nélkül nem.         8. Észrevételek a dinamikus elemeket is tartalmazó hipermédiumokkal kapcsolatban

        A fenti alfejezetek olyan dokumentumok kapcsolások útján létrehozott hipermediális átalakításának szabályait tárgyalták, amelyek alkotóelemei – szövegek, képek, diagramok és ezek különböző kombinációi – statikusak.
        Animációt (például egy sejt osztódási folyamatának digitalizált megjelenítését) és/vagy hangot (állat üvöltését, humán beszédet vagy zenét) is magában foglaló kinetikus vagy dinamikus dokumentumanyagok még viszonylag újkeletűek, s lényegében abban térnek el a statikus formáktól, hogy egy folyamatot is tartalmaznak. Ebben a befogadó relatíve passzív szerepbe kerülhet, a hipermédium inkább ‘közvetítő médium’-má válhat, mint interaktív jellegűvé.
        Ennek elkerülése érdekében a hipermédium alkotójának egyrészt kívánatos minden esetben feltüntetnie a nem statikus médiumelemek dinamikus jellegét, másrészt célszerű képessé tennie a befogadót arra, hogy bármikor megállíthasson egy folyamatot, s annak környezetét rövid úton elhagyhassa. Ezekhez alkalmazhat címkéket, ikonokat, minden olyan eszközt, amellyel pontos információt nyújthat az elemek és eljárások jellegéről, s amelyek felhasználásával a befogadók megőrizhetik aktivitásukat.

        9. Záró megjegyzések

        Az új információs technológia a szövegek és képek elektronikusan kapcsolt blokkjainak, családjainak alkalmazásával sajátos retorikai és stilisztikai normák alkalmazását kívánja meg. E normák eltérnek a fizikailag elszigetelt lapok kötött sorrendjére vonatkozó szabályoktól. S jóllehet az ‘olvasási egység’-blokkokon belül azonos jellegű kapcsoló és organizáló eszközöket alkalmaz a nyomtatott médium is és a hipermédium is, amikor a szóban forgó egységek elektronikus úton kapcsolódnak blokkokká, a problémák és a lehetőségek új skálája jelenik meg.

Irodalomjegyzék

BARRET, E. (ed.):

BOLTER, J. D.: CONKLIN, J.: COOMBS, J. H.: DELANY, P., LANDOW, G. P. (eds.): DEROSE, S. J.: DUCHASTEL, P. C.: FOELSCHE, O. K. E.: HEIM, M.: HOFMANN/SIMON: JONASSEN, D. H., MANDL, H. (eds.): JOYCE, M.: KOLTAY Tibor: KUNSZENTI Ágnes: LANDOW, G. P.: MARCHIONINI, G.: MARCHIONINI, G., SCHNEIDERMAN, B.: MAYES, T., KIBBY, M., ANDERSON, T.: NELSON, T. H.: PETŐFI S. János: SMITH, J. B., WEISS, S. F.: TÖLGYESI János: VASS László:

 

Nyitólap

 

Szemiotikai szövegtan 9