ÁLLANDÓSULT SZÓKAPCSOLAT – olyan nyelvi kifejezés, amely több szóból van megszerkesztve, esetleg mondat formájú is lehet, és valamilyen egységes jelentéstartalom kifejezésére használjuk. Gazdagítja a nyelv szó- és kifejezéskészletét; nemzeti, olykor népies jelleget ad a beszédnek, szemléletessé, elevenné, érzelmileg színezetté teszi a nyelvet: így a stílusfestés eszköze is.

Az állandósult szókapcsolatokhoz tartoznak a szólások, közmondások, szállóigék, továbbá a köszönések, káromkodások, szitkozódások, valamint az ismétlődő népmesei fordulatok és a társalgási fordulatok. Az irodalmi és a köznyelvben egyaránt előfordulnak. Pl.:

Szólás:

Tűvé tettem érted ezt a tenger rétet,

(Arany János: Toldi IV.)

Közmondás:

(A) szegény embert (még) az ág is húzza = ’minden baj a szegény embert éri’.

Köszönés:

Jó napot, jó napot tizönkét kőmijes!

Neköd is jó napot Kelemön kőmíjes!

(Kőmíves Kelemenné)

Szitkozódás:

S menjen onnan, mondák, „anyja keservébe”.

(Arany János: Toldi lX.)

Népmesei fordulat:

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az üveghegyeken is túl, ahol a kis kurta farkú malac túr ...

(A megszámlálhatatlan sok juh)

Társalgási fordulat:

Hát hogymint vagytok otthon, Pistikám?

(Petőfi Sándor: István öcsémhez)

Lásd még: Szólás.