SZÓLÁS – szorosabb vagy lazább kötöttségű állandó szókapcsolat, amely állandó vagy változtatható nyelvi elemekből különböző nagyságrendben rögzült, története során eltérő mértékű teljes vagy részleges jelentésváltozáson ment át, és expresszivitás (lásd Szójelentés, expresszivitás) tekintetében is különböző fokozatokba sorolható. Sokuknak gazdag a hangulati tartalma; a köznyelv számára többnyire elemezhetetlenek, és változatokban élnek. Például:

…mert Döbrögi fűhöz

Fához kapkoda, és akit csak ajánlani tudtak,
Bárha kerékgyártó, lóorvos, marhakuruzsló
Volt is, kínjában mind meghallgatta tanáccsát.

(Fazekas Mihály: Lúdas Matyi 3.)

(A kiemelt szólás jelentése: ’bajban, veszélyben minden eszközt megragad, hogy szorult helyzetéből kiszabaduljon’.)

De felült Lackó a béresek nyakára,

Nincs, ki vizet merjen hosszú csatornára.

(Arany János: Toldi I.)

(A szólás jelentése: ’munka helyett csak heverésznek a nyári melegben’.)

Könnyű nekik ott szerényen

Megárulni egy gyékényen;

(Arany János: A fülemile)

(Jelentése: ’megférnek egymással’.)

…a gózoni szűcs olyasfélét mondott a minap itt jártában, hogy ebben a dologban, ha nem volna lakat az ő száján?...

(Mikszáth Kálmán: A néhai bárány)

(A szólás jelentése: ’nem szabad szólalnia’.)

De nekem fúrta valami az oldalamat:

(Móricz Zsigmond: Hét krajcár)

(A szólás jelentése: ’kínzott a kíváncsiság’.)

Lásd még: Állandósult szókapcsolat.