GÚNY és IRÓNIA – a humoros és szatirikus műveknek a túlzással rokon, jellegzetes stíluseszköze. Stílushatását a nagyon kifejező szavak használata, a túlzás, a gyakori képszerűség és az ellentét adja. Leggyakoribb formái: a nyílt gúny és az irónia.

A nyílt gúny: lényege az, hogy segítségével az író vagy beszélő egy személy vagy jelenség ellenszenves vonásait, hibáit erősen, néha a képtelenségig túlozva mutatja be. Például:

...s talám azt is sajnálja ő,

Hogy a versbe ingyen s potomra jött elő.

(Csokonai Vitéz Mihály: Zsugori uram)

Az iróniával (gör.) úgy teszi nevetségessé a költő az alakokat, hogy – szintén túlozva – az ellenkezőjét mondja annak, mint amit érez (látszólag magasztal, dicsőít stb.) vagy értetni akar. Ilyenkor a hangsúly és a szövegösszefüggés mutatja, hogy a mondottak ellentétére kell gondolnunk. Például:

S ti, kik valljátok olyan gőgösen:

Mienk a haza és mienk a jog!
Hazátokkal mit tennétek vajon,
Ha az ellenség ütne rajtatok?…
De ezt kérdeznem! engedelmet kérek,
Majd elfeledtem győri vitézségtek.
Mikor emeltek már emlékszobrot
A sok hős lábnak, mely ott úgy futott?

(Petőfi Sándor: A nép nevében)

Lásd még: Alakzat, Nagyítás, túlzás, Szókincs.