NAGYÍTÁS, TÚLZÁS (gör. auxesis, hyperbola) – a tartalmi erősítés egyik faja. Úgy jön létre, hogy az író nem elégszik meg a fogalmak, jelenségek közönséges, valódi mértékével, hanem felnagyítja, eltúlozza azokat, sokszor egészen a határtalanig, a lehetetlenig. Stílushatása abból a feszültségből ered, amely a túlzás és a valóságra hívebben utaló szó jelentése között fennáll. A társalgási stílusnak, a népköltészetnek és a műköltészetnek egyaránt gyakori eleme. Például:

Hárman sem bírnátok súlyos buzogányát,

Parittyaköveit, öklelő kopjáját;
Elhülnétek, látva rettenetes pajzsát,
,És, kit a csizmáján viselt, sarkantyúját.’

(Arany János: Toldi, Előhang)

Eszembe jutottál,

Kicsiny kis leányka,
Te a nagy világnak
Legnagyobb gyémántja!

(Petőfi Sándor: Reszket a bokor, mert…)

Gyakran a divat kap fel egy-egy fokozó jelzőt. Ezek sűrű használata szabatosabb jelzőket szoríthat ki, gyakori alkalmazásuk ezért nem kívánatos. A szépirodalom csak elvétve él velük. Például:

…Borzasztó szép olvasmány, nyolc- és kilencéves gyermekek örömére szerkesztve.

(Móra Ferenc: A másik csaló)

Lásd még: Alakzat, Erősítés, Gúny és irónia, Kicsinyítés, Látomás.