1. A főnévi igenév alapalakjában a cselekvést személyre vonatkoztatás nélkül fejezi ki, ezért annak lényegét emeli ki. Felhasználásával a költő mondanivalója a maga frissességében kerül felszínre (mielőtt még a megszokott szabályos mondattá formálódhatott volna). Tömörítő erején kívül stílushatását csak fokozza elvontsága, s az, hogy bizonyos feszültséget, élénkséget ad a megnyilatkozásnak. Például:
Ó mondom én is, a munka az emberi élet fundamentuma, de mégis nem a munkát dicsérem, hanem az embert, aki le akarja azt győzni. Én tudom, hogy mi az télen a vonatok nyitott fékein posztolni, lent a hajófenéken etetni a kazánokat órákon és esztendőkön át, túrni a földet a bányákban, megnyomorodni az alagutak robbantása közben, megvakulni a foszfortól és foncsortól, megsüketülni a kalapácsok zengésétől, megsántulni a mosóteknők mellett és általában lelketlen gyávaságba esni és durva állattá zülleni a szakadatlan munkátó1.
(Kassák Lajos: Angyalföld)
Tömörítő szerepe abban is megnyilvánul, hogy mondatot rövidíthet. Például:
Anyját látja jőni a korlátok felől.
(Arany János: Toldi XII.)
Személyragtalan és személyragos formái közül az utóbbiak választékosabbak, irodalmiasabbak. A könnyedebb stílus azonban (a jó hangzás és a változatosság miatt) megengedi a személyragos és a ragtalan formák közti választást. Például:
…természetes dolognak tartották, hogy ilyenkor Timárnak őket el kellett hagynia. Hiszen neki is kenyérkereset után kell látni.
(Jókai Mór: Az arany ember)
2. A melléknévi igenév a képszerűséget, a szemléletességet azzal erősíti, hogy a cselekvést, történést tulajdonságként jelöli, s így bizonyos mozgalmasságot visz a kifejezésbe. Például:
Forgolódnak a tőkés birodalmak,
(József Attila: Munkások)
A melléknévi igenév is helyettesíthet, tömöríthet mellékmondatot. Például:
S int a király. S elérte még
(Arany János: A walesi bárdok)
A folyamatos melléknévi igenév - n / - an / - en ragos és többes számú alakjai kétféleképpen alakulhatnak. Lehetnek rövidek és hosszúak is. A szépirodalmi stílus közülük a rövidebb formákat tartja választékosabbnak, finomabbnak. Például:
– A Bécsi úton – mondom mesélőn –, messze … egy árokban úszik, ha már le nem merült.
(Gelléri Andor Endre: Egy fillér)
3. A határozói igenév általában a cselekvés módjának, a létezés állapotának szemléletes kifejezését szolgálja. Például:
Fához kötve urok, famohával szája betömve.
(Fazekas Mihály: Lúdas Matyi 2.)
A - ván / - vén képzős alakok régies hangulatúak. Például:
s az iskolába menvén, a járda peremén,
(Radnóti
Miklós:
Nem tudhatom…)