Hunyadi Marcell (5.b): Író-olvasó találkozó Varró Dániellel
Egy író-olvasó találkozó, amin szóba kerülnek sznob óvodások, gyerekes felnőttek, igazi klasszikusok, nem lehet unalmas. Erre az állításra nem cáfolt rá a fent említett találkozó sem.
– Hogyan lesz valaki költő? – kérdezte valaki.
Varró Dániel így vált költővé:
– Mikor a nővérem elkezdett verseket írni – mondta –, kicsit féltékeny voltam rá. Gondolom mindenki érzett már ilyet, akinek van idősebb testvére. Tehát én is elkezdtem verseket írni. Az első könyvem a Nyuszika, majd ennek a folytatásai, a Nyuszika Szerelme és a Nyuszika estéje. Amikor ezeket írtam, még csak a szüleim és osztálytársaim biztattak, negatív kritikát nem nagyon kaptam. Az első negatív kritikát az egyik magyartanáromtól kaptam, akinek nagyon nem tetszettek a verseim. Ekkor abba is hagytam a versírást, és egy ideig nem írtam. De valahogy nagyon visszahúzott magához a versírás.
Varró Dániel tizenhét éves kora óta publikál különböző folyóiratokban. Első önálló kötete, a Bögre Azúr 1999-ben jelent meg. Ő eredetileg felnőtteknek írta, de több kritikus is ,,gyerekesnek” nevezte. Pont ez történt meg a Túl a Maszathegyen c. meseregényével is, csak éppen fordítva. Gyerekeknek írta, mégis több felnőtt is nagyon szereti. Egy kritikus azt írta róla, hogy sznob óvodásoknak írta.
– Miért nem ír komolyabb verseket? – tette fel a kérdést az egyik évfolyamtársam.
– Már gondolkoztam rajta – válaszolta –, de általában arról írok, ami éppen történik velem. Az utolsó két könyvem, az Akinek a lába hatos és az Akinek a foga kijött c. művek azért születtek, mert másfél éve született meg a kisfiam. Neki írtam ezeket a mondókákat. A kérdéshez visszatérve, más sokszor próbáltam komolyabb verset írni, de lehet, hogy én a felnőttek között még gyerek vagyok. Olyan dolgokon is gondolkoztam, hogy Petőfi Sándor már sokkal hamarabb nagyon komoly verseket írt.
–Nagyon sok versedben írsz a komputerről és a villamosról. Tényleg ennyire része az életünknek a gépek?
– A régi költők a fülemülék füttyéről írtak verset. Én még nem is láttam fülemülét közelről és meg se tudnám mondani, hogy milyen madár fütyült. Ellenben ott ahol gyerekkoromban éltem, ott járt a villamos. Ha például rosszat álmodtam, és az éjszaka közepén felkeltem, akkor nem a madár-füttyszó, hanem a villamos csengője nyugtatott meg.
És a cikk végére még egy versrészlet
Varró Dániel: Buszon
A buszvezetők mind mogorvák
Odacsukják az utasok orrát,
Ahogy az orrok ellilulnak,
A buszvezetők felvidulnak.
Rázós buszon az ellenőr
Sohase tudni merre dől,
Zsebében toll,karján szalag,
Jobban teszi,ki elszalad!
A nénik mindig hátra szállnak
Ott üldögélnek,álldogálnak,
Nehéz a szatyruk,nem beszélnek,
Csak álldogálnak,üldögélnek.
Facebook