A hét idézete

Áhítattal, szenvedéllyel, figyelemmel és kérlelhetetlenül olvasni. Az író fecseghet; de te olvass szűkszavúan. Minden szót, egymás után, előre és hátra hallgatózva a könyvben, látva a nyomokat, melyek a sűrűbe vezetnek, figyelni a titkos jeladásokra, melyeket a könyv írója talán elmulasztott észlelni, mikor előrehaladt műve rengetegében.
Márai Sándor

A hét idézete

Már nem is tudom, kik tanítottak meg a betűkre, de egyszer csak négyéves koromtól olvasni kezdtem. Ekkor a felnőttek ócska könyveket hordtak be nekem a piacról. Filléres ponyvákat adtak a kezembe, francia szerzőket, szerelmes giccset, bűnügyi regényeket válogatás nélkül. És magamra hagytak, a papírfedeles olvasmányok megnyíltak nekem. Így lettem én könyves ember.

Bereményi Géza gondolatai a 85. Ünnepi Könyvhét elé (részlet)

Olvasd el az egészet a szegedi Ünnepi Könyvhét blogján vagy itt (letölthető).

 

A hét idézete

Hogyha egyszer kis bimbóból
Szép virággá érek,
Kibontom a szirmaim és
Jó anyámra nézek.

Amikor majd legszebb leszek,
Megcsodál a világ,
Édesanya gyenge lesz már,
Hervadozó virág.

Egy napon majd elbúcsúzunk,
Lehullik a szirma,
Én pedig csak búslakodom,
Harmatcseppet sírva.

Bartos Erika

(Forrás: Citatum)

A hét idézete

Dr. Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni (1912-2014) emlékére radnoti_es_fanni

Mikor látlak újra, nem tudom már,
ki biztos voltál, súlyos, mint a zsoltár,
s szép mint a fény és oly szép mint az árnyék,
s kihez vakon, némán is eltalálnék,
most bujdokolsz a tájban és szememre
belülről lebbensz, így vetít az elme;
valóság voltál, álom lettél újra,
kamaszkorom kútjába visszahullva

féltékenyen vallatlak, hogy szeretsz-e?
s hogy ifjúságom csúcsán, majdan, egyszer,
a hitvesem leszel, -remélem újra
s az éber lét útjára visszahullva
tudom, hogy az vagy. Hitvesem s barátom, –
csak messze vagy! Túl három vad határon.
S már őszül is. Az ősz is itt felejt még?
A csókjainkról élesebb az emlék;

Radnóti Miklós: Levél a hitveshez (részlet)

A hét idézete

Van egy nap, amikor kimegy a falu a temetőbe, virággal és fénnyel, ami elmúlik, és békével, szeretettel, ami nem múlik el. Nincs már ezen a napon fájdalom, csak enyhe távoli szomorúság úszik a táj felett, mint maga az ősz bánatos, ködös álomra készülő ragyogása.

Fekete István

mecses