ÖSSZKÉP

10 nap internet, mobiltelefon, óra és áram nélkül, szinte az isten háta mögött az ökoturizmus jegyében.

Talán ezek a legfontosabb gondolatok, melyeket a szeptember elején megrendezett Erasmus+ KA1 projektről el lehet mondani. Helyileg Törökország nyugati részén egy pár ezer főt számláló faluban Maziban voltunk, ami Bodrumtól taxival 45 percre, busszal egy örökkévalóságra volt.

Az első 30 órát a reptéren töltve a magyar résztvevőkkel egy előre be nem tervezett csapatépítésen vehettünk részt egy elveszett poggyásznak köszönhetően. Ekkor a 0-24 órában nyitva tartó repülőtéri duty free shop állandó vásárlói voltunk. Az éjszakát először nem szerettük volna ott tölteni, de már olyan késő volt, hogy nem mertünk kockáztatni, így a kényelmes reptéri székeken, hálózsákban aludtunk mindannyian.

Másnap a táborban már várt ránk a háztulajdonos család, a trénerünk, a főszervező és a spanyol, olasz, lengyel, görög és török fiatalokból álló közel 30 fős csapat. Gyönyörű érintetlen tengerparti kisfalu, messze a városok zajától és nyüzsgésétől.

Az első dolgunk az volt, hogy a sátrunkat fel kellett állítani, amit saját magunk hoztunk hálózsákkal és polifoammal együtt. Végül egy magyar társammal úgy döntöttünk, hogy inkább a sátrat csak tárolásra használjuk és tengerparti napágyakon fogunk aludni. Így telt minden éjszaka a tábor végéig és ahogy telt az idő egyre többen csatlakoztak hozzánk.

Másnap belevágtunk a programokba, de az ismerkedős játékokról sajnos lemaradtunk a késés miatt, viszont az érdemi része még csak ezután következett. A programot magát előre megkaptuk, de a folyamatos programváltozás és török „majd lesz valahogy” mentalitás sokszor érvényesült. Így sűrűn voltak spontán játékok, feladatok, amiket a nemzetközi csapat talált ki. Természetesen az ökoturizmus jegyében több workshopon is részt vehettünk: főztünk házi szilvalekvárt, paradicsomszószt, olívaolajat készítettünk és segédkeztünk a tradicionális török ételek elkészítésében a fogadó családnak.

A következő napokban eljutottunk Bodrum városába, ahol megnézhettük idegenvezetővel a bodrumi várat. Majd ezután vegyesen osztottak be minket, ahol egy csapatban volt egy olasz, egy spanyol, egy görög, egy lengyel, egy magyar és egy török résztvevő. Minden csapat ugyanazokat a feladatokat kapta, az ökoturizmussal kapcsolatban tettek fel kérdéseket, amikre a Bodrumban élő emberektől és turistáktól kellett választ kapnunk. Tehát több ismeretlen embert kellett leszólítani az utcán, illetve kellett egy hosszabb interjút készíteni egy helybeli lakossal, hogy mutassa be a város turizmusát. Talán utóbbi volt a legnehezebb feladat, hisz vagy nem voltak tisztában az adatokkal vagy csak nem akartak a kamera elé állni. Ezután a feladatok közé tartozott még vicces csapatfotók készítése, ami már senkinek nem okozott nagy fejtörést.

Szerencsénkre a szervezőknek olyan kapcsolata volt, hogy részt vehettünk egy tradicionális török esküvőn, ahol egész éjszaka együtt ehettünk és mulathattunk a vendégekkel. Çomakdagban voltunk, ahol az egész falu a fiatal párral ünnepelt. Utcai zenészek, tűzijáték, tánc, tradicionális ruhákba öltözött idősek és fiatalok mindenfelé.

Minden este egy-egy résztvevő ország kultúrájából kaphattunk egy kis szeletet a nemzeti esteken. Megkóstolhattuk a lengyelek pierogiját, a görög tzatzikit ouzoval, a hagyományosan házilag készített spanyol sangriát és a török ayrant. Mindenki hozott játékos feladatokat a saját országából, prospektusokat, képeslapokat és a legtöbb este az adott ország zenéire való mulatozással végződött. Mi magyarok úgy gondoltuk, hogy mivel addig csapatépítő játékok nem igazán voltak, egy órás tömény csapatépítést szerveztünk a résztvevőknek. Ezután a ’Nád a házam teteje’ kezdetű dalt tanítottuk meg nekik, amit borzasztóan viccesen adott elő a vegyes nemzetiségű csapat az ismert kézjelekkel együtt. A magyar konyha alapkellékei sem maradhattak ki, mint például házikolbász (ennek a török résztvevők kevésbé örültek, mert vallási okokból nem fogyaszthattak belőle), pirosarany, gulyáskrém. Ezen kívül a Pilóta keksz és a Boci csoki is előkerült. Közben angol nyelvű Magyarországról szóló prospektusokat olvashattak a résztvevők. Az estet pedig egy kis pálinkázással és borozással zártuk, a többiek nagy örömére, hisz szinte az egyetlen szó, amit tudtak a legtöbben magyarul az a pálinka volt.

A projekt végéhez közeledve a csapat egyre inkább összeszokott és egy nagyon jó közösség alakult ki, akikkel ha nem is mindenkivel, pár emberrel, akivel szorosabb kapcsolat alakult ki, mindenképp tartani fogom a kapcsolatot.

A rengeteg pozitívum mellett azért negatívumok is voltak, hisz nem fenékig tejfel volt minden. A magyar csapattal együtt a résztvevők száma körülbelül 40 fő volt, és erre a számra volt két fürdőszoba, WC-vel együtt. Így ha valaki a reggeli és az esti sorban állást el szerette volna kerülni, az vagy éjszaka vagy egy-két feladatból kivonva magát délután használta a helyiséget. Másik dolog volt még az étel, amin igyekeztek spórolni a szervezők, így mi, éhes résztvevők az utolsó kis perecdarabig megbecsültük azt az ételmennyiséget, amit kaptunk és semmi sem került a kukába. Ami még kicsit segített, hogy a kávét és a tradicionális török teát rengeteg cukorral ittuk, ami egy kicsivel több energiát adott nekünk. De ezek mind hozzátartoztak a projekt varázsához.

Szűcs Tímea