Ha szívesen tanulnál külföldön, itt a megoldás
Ha a kiutazás mellett döntünk, érdemes több szervezetet figyelembe venni. A két legfontosabb szervezet ilyen esetben az Erasmus Program és a Campus Hungary.
Alapvetően mindenki hallott már ezekről a lehetőségekről, azonban sokunk csak az érdeklődés szintjén ismeri ezeket a programokat, ezért szeretnék veletek megosztani pár fontos információt.
A két szervezet közül melyiket érdemes választani?
Érdemes mind a kettőt megpályázni, mert a Campus Hungary nagyobb ösztöndíjat kínál. Ha nem sikerül a Campus Hungary, akkor még mindig ott van az Erasmus.
ERASMUS Kalauz
A nagy népszerűségnek örvendő Erasmus számtalan lehetőséget kínál, hogy tanulmányaink egy részét külföldön, teljesen új környezetben tölthessük. Oktatási, nyelvi és kulturális tapasztalatokat szerezhetünk egy másik európai országban.
Véleményem szerint a legtöbb hallgatót ilyenkor az érdekli, hogy milyen országokba utazhat ki, mint ERASMUS diák. Ezt bizonyos értelemben meg lehet választani, bizonyos értelemben pedig nem. Nekünk csak olyan külföldi intézményeket állnak rendelkezésünkre, amelyekkel az Alkalmazott Társadalomismereti Tanszék szerződést kötött. Ezáltal jelenleg a számunkra elérhető országok az alábbiak:
Fogadó ország |
Tanulmányi célú mobilitás |
|
Magas megélhetési költségű országok |
|
500 euró / hó |
Közepes megélhetési költségű országok |
|
400 euró / hó |
Alacsonyabb megélhetési költségű |
|
300 euró / hó |
A lista változhat.
Továbbá a minorosok a minorszak tanszékének országai közül is választhatnak.
A külföldön tölthető minimális időtartam 3, a maximális pedig 10 hónap.
Feltétel a kiutazáshoz: aktív jogviszony az SZTE-n mind a pályáztatás teljes félévében, mind a külföldi tanulmányi időszak, illetve szakmai gyakorlat teljes ideje alatt, illetve 2 lezárt félévvel való rendelkezés.
Az ERASMUS ösztöndíj összege a hónapok alapján kerül kiszámításra, és átalánydíj formájában kerül kifizetésre. Emellett figyelembe vehetik a jelentkező tanulmányi eredményét, a fogadó szervezetben használt munkanyelv ismeretét, a motivációt. További kiegészítő támogatás: SZTE HMA (Hallgatói Mobilitási Alap), mely automatikusan jár a hallgatóknak a külföldi részképzés időtartamára.
Az ösztöndíj nem fedezi a várható havi külföldi megélhetés költségét. A többi költséget egyéb forrásból kell megoldani.
Egyéb lehetőségek kiegészítő pénzügyi támogatásra: Diákhitel, Helyi önkormányzatok pályázatai, Kari Hallgatói Mobilitási Alap, Kari HÖK támogatások, Bursa Hungarica.
A felsőoktatási intézmény vagy a Nemzeti Iroda minden olyan összeget visszakér a hallgatóktól, amelyet nem a szerződésben foglalt rendelkezések szerint használtak fel, és vissza kell fizetni a támogatás teljes összegét, amennyiben a kinntartózkodás időtartama nem éri el a minimális 3 hónapot.
A fogadó intézmény részére semmiféle egyetemi díj nem fizetendő (tandíj, regisztrációs díj, vizsgadíj, laboratórium- vagy könyvtárhasználati díj). A tandíjat a külföldi tanulmányok időszaka alatt is az anyaintézmény részére kell fizetni.
Kisebb díjak, mint például biztosítási díj, diákszövetségi tagdíj, és különféle anyagokért (fénymásolásért, labortermékekért) ugyanúgy kell fizetni, mint az anyaintézményben.
Szállás
Egyes külföldi intézmények kollégiumi férőhelyet kínálnak, mások csak a helyi albérlet közvetítők címét adják meg, ahol egyénileg kell szállást keresni. Ajánlatos a helyi albérlet közvetítőkkel előre felvenni a kapcsolatot, és érdeklődni a szállások komfortszintjéről is. A nemzetközi hallgatói szervezetek (ESN – Erasmus Student Network) is segítenek a szálláskeresésben. Rövidebb időszakra (3-4 hónap) nehezebb kiadó szobát találni.
Minden Erasmus hallgató köteles hallgatói beszámolót készíteni a program teljesítését követően.
ERSAMUS tanulmányi ösztöndíjban felsőoktatási tanulmányai során mindenki csak egyszer részesülhet! (Azonban lehetőség van további egy alkalommal külföldi szakmai gyakorlatra.)
Campus Hungary Kalauz
A Campus Hungary az Erasmus-hoz hasonló feltételekkel, hasonló lehetőségeket nyújt a kiutazni vágyóknak. A világ bármelyik országának bármely olyan intézményébe ki lehet utazni, ahová a küldő intézmény támogatja a hallgató kiutazási szándékát. Amennyiben olyan intézményt választanál, amellyel a saját felsőoktatási intézményednek nincsen kapcsolata, akkor fel kell keresned az ottani illetékes személyt. Lehetőség van féléves részképzésre, rövid tanulmányútra, csoportos tanulmányútra és szakmai gyakorlatra.
A támogatás összegének megállapítása, a pályázott ország megélhetési rátáitól függően, a kint eltölteni kívánt időtartam figyelembevételével történik. Az ország kategóriák az alábbiak:
Európán belül |
Drága |
Dánia, Egyesült Királyság, Finnország, Izland, Írország, Liechtenstein, Norvégia, Oroszország, Svájc, Svédország |
Közepesen drága |
Andorra, Ausztria, Belgium, Ciprus, Észtország, Franciaország, Hollandia, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Németország, Olaszország, Portugália, San Marino, Spanyolország, Vatikán |
|
Olcsó |
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Cseh Köztársaság, Fehéroroszország, Görögország, Horvátország, Lengyelország, Macedónia, Moldova, Montenegró, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Törökország, Ukrajna |
|
Európán kívül |
egységesen |
Érdemes folyamatosan tájékozódni karunk Erasmus honlapján (http://www2.u-szeged.hu/erasmus/), a Tempus Közalapítvány honlapján (http://tka.hu/) illetve a Campus Hungary honlapján (http://www.campushungary.hu/) az aktuális lehetőségekről!
Gábor Flóra Fanny
Társadalmi tanulmányok
I. évfolyam