ÖSSZKÉP

Ha búcsúznék

Ha könyv lennék,

Betűimtől egyesével elköszönnék,

Hőseimet szabadon engedném,

s ők hálával gondolnának elmúlt otthonukra.

Ha szivárvány volnék,

a színeimtől búcsúznék,

felhők alatt többé nem fénylenék,

de minden emlékben továbbragyognék.

Ha én magam lennék az Emlék,

kegyetlenül búcsúznék.

Sebzett szívből kiszakadnék,

rohanó idővel viaskodva örökre tovaszállnék.

Ha Szerelem lennék,

búcsúzni nem akarnék.

Ezer fonállal továbbszőném,

s a csomókat a végső percig megőrizném.

Ha Fa lennék,

Vízcsepptől búcsúznék,

Széllel többé nem harcolnék,

lelkem létezését a világ előtt felfedném.

Ha Állat lennék,

senkitől sem búcsúznék.

Emberi önzést megszégyenítve,

a mindenség háta mögött, magányosan halnék.

Ha Barát lennék,

csúf módón búcsúznék.

Életét megirigyelném,

de a túlvilágon elfogadnám, s újra szeretném.

Ha Testvér lennék,

Húgomtól búcsúznék.

Örökké félteném,

s felhők felett büszkén figyelném.

Ha Édesanya lennék,

Gyermekemtől búcsúznék.

Lelkemet feláldozva,

földi életéért továbbra is én felelnék.

Ha Semmi volnék,

én akkor is búcsúznék.

A valóságból kiszakadnék,

láncra verve, a végtelenben rekednék.

Ha Szeretet lennék,

válogatás nélkül búcsúznék.

Mindent gyönyörűnek látnék,

s a világ javára, saját halhatatlanságomért könyörögnék.

Pfeifer Vivien