ÖSSZKÉP

Minden tanév elején megfogadtam, hogy idén elolvasom a kötelezőket, és lelkesen hozzá is fogtam, de egy-két fejezet után valahogy mindig annyiban maradt a tervem. Nem azért, mert nem szerettem olvasni. Nagyon is szerettem, de ha kötelező jelleggel kellett űznöm ezt a tevékenységet, akkor valahogy mindig tehernek éreztem.

Valószínűleg közrejátszott az is, hogy elsősorban nem a regények, hanem a versek vonzottak. Rengeteg versesköteten voltam már túl, mire rávettem magam, hogy közelebbről megismerkedjek az epikával is. Sok szerzőtől olvastam sok féle témában, de kevés mű fogott meg igazán. Soha nem volt kedvenc szerzőm, sőt kedvenc könyvem sem. Senki nem állt hozzám igazán közel. Ez azonban egy csapásra megváltozott, amikor először a kezembe vettem Földes László egyik könyvét.

Már az első néhány oldal olvasása közben megfogott a szerző stílusa. Minél mélyebbre ástam magam az írásaiban, annál inkább úgy éreztem, hogy a gondolkodásmódunk nagyon hasonló. Tetszik a „lazaság”, ami süt az írásairól, ugyanakkor nagyra értékelem az őszinteséget, ami a munkáiban tükröződik. Több témában is olvastam tőle, és mind a saját tapasztalatai alapján íródott, mind a különböző korokat megörökítő könyvei nagy hatással voltak rám. Szinte minden könyvét kifogástalannak találtam, és sokat forgattam őket. Művei szórakoztatóak, tanulságosak, néha komolyak, sőt korhű történeti forrásnak is tekinthetjük őket. Nem csak kellemes olvasmánynak tartom ezeket a könyveket, de bizonyos élethelyzetekben eszembe jut egy-egy nagyon találó mondata is.

Szerencsésnek érzem magam, mert szeretek olvasni. Az olvasás által nem csak a látóköröm szélesedik, a szókincsem gyarapszik, de élményeket is szerzek. Jó időtöltés, ha unatkozom, vagy ha utazok.

Egyetemistaként pedig kiemelten fontos az olvasás szeretete, mert sokszor egy-egy vizsgára több ezer oldalon kell átrágnunk magunkat, és a vizsgaidőszakban gyakran a könyvtár a legjobb barátunk.

Radovics Lilla

Társadalmi tanulmányok I.

 SZTE-JGYPK