358623
Ma
Tegnap
Ezen a héten
Előző héten
Ebben a hónapban
Előző hónapban
Összesen
58
54
58
356500
314
1528
358623

IP: 3.142.40.43
Szerver idő: 2024-05-06 10:55:22

Sikeres évadot tudhat maga mögött a Szegedi Szabadtéri

Az idei szezonban sem volt hiány felejthetetlen produkciókból. Követték egymást a jobbnál jobb előadások. A Dóm téri közönséget egy Magyarországon évtizedekkel ezelőtt játszott musical köszöntötte, az Egyesült Államokból érkező afro-amerikai társulat, amelyet kirobbanó tapsvihar fogadott.

 

 

Emlékezetes produkciók sorozata várta a szegedi közönséget a 2013-as Szegedi Szabadéri Játékokon, az összes előadást hatalmas tapsvihar fogadta. A Dóm téri fesztivál látogatói aránya az előző évekhez képest jelentősen megnőtt.

A műsorváltozásnak köszönhetően került be a műsorba a Porgy és Bess, Az operaház fantomja illetve a Verdi-Wagner Operagála, mint ingyenes ajándékkoncert. Az eredeti műsorterv szerint kerültek be a műsorújságba a Leányvásár, az István, a király és az Elfújta a szél című előadások.

Az idei szabadtéri játékok Jacobi Viktor Leányvásár című operettjével nyitotta a szezont. Végkimenetele egy igazi hangulatos, frappáns előadás lett, hatalmas sikert aratva. Ebben a műben egy nagyszerű színész-csapat állt össze, többek között Nagy Ervin, Bordás Barbara, Keresztes Tamás, Kiss Diána Magdolna, Schell Judit, Ujlaki Dénes, Hegedűs D. Géza, Szombathy Gyula és Kocsis Gergő.

A csillagtetős színpad nézőit szintén elkápráztatta Az operaház fantomja, Szirtes Tamás rendezésével. Főszerepben Sasvári Sándor, Fonyó Barbara és Bot Gábor alakított felejthetetlen előadást.  

1. kép: Porgy és Bess. Forrás: Internet

A nagy létszámú közönséget egy meglepetés várta. Az Egyesült Államokból érkező afro-amerikai társulat, amely a George Gershwin Porgy és Bess adaptációját hozták színpadra kirobbanó sikerrel. Hatalmas kultúrtörténeti jelentőséggel bírt, ugyanis Magyarországon évtizedekkel ezelőtt volt látható.

A folytatásban az Elfújta a szél című musical szórakoztatta a közönséget. Ezen darab meg sem születhetett volna a profi színésztársulat nélkül, melyben Szabó P. Szilveszter, Vágó Zsuzsi, Gubik Petra, Janza Kata, Bíró Eszter, Serbán Attila, Szomor György, Nádasi Veronika és Brasch Bence vettek részt.

Az idei felejthetetlen évadot az István, a király rockopera zárta, Alföldi Róbert rendezésében. Az operát egy élő nagyzenekar kísérte. Kiváló színészek voltak láthatóak az operában, mint például Stohl András, Feke Pál, Udvaros Dorottya, Blaskó Péter, Tompos Kátya és Novák Péter.

2. kép: István, a király. Forrás: Internet

A látogatószám az előző évekhez képest jelentősen növekedett. Az 5 szabadtéri produkció tizenöt előadásban a látogatottság elérte a 91%-ot. Az idei évad leglátogatottabb előadásának az Elfújta a szél című musicalt tekinthetjük. A szervezők minden évben végeznek közönségkutatást, amit az idén sem hagytak ki. Ebből kiderült, hogy az átlagnéző 40 év körüli, diplomás nő. A nézők több mint 30%-a már tízszer járt a Dóm téri szabadtéri játékokon. A legtöbb látogató Budapestről, Csongrád, Bács-Kiskun, és Békés megyéből érkezett.

A szegedi szabadtéri színpad tehát idén is népszerű és kedvelt előadásokkal várta a közönséget. Magyarország legkiválóbb színészei és alkotói varázsoltak igazán kellemes és felejthetetlen napokat Szegedre. Reméljük, a következő szezon is olyan eseménydús és felejthetetlen lesz, mint az idei.

 

Forrásjegyzék:

Magyar Teátrum: V. évf. 7. szám. 2013. október

1. kép: http://hetnap.rs/cikk/Az-esz-es-a-sziv-harca-14851.html (Letöltés: 2013. október 26.)

2. kép: http://szegediszabadteri.hu (Letöltés: 2013. október 25.)

 

 

Botos Dóra

 

SZTE-JGYPK
Társadalmi tanulmányok I. évfolyam

Share on Myspace