ÖSSZKÉP

 A negyvenes években és az ötvenes évek első felében a gyermekek általában otthon születtek meg. Az otthoni szüléseknél többnyire a családok felnőtt nőtagjai asszisztáltak, vizet melegítettek, részt vettek a szülés levezetésében, majd az újszülött és az édesanyja ellátásában is. A családok férfi tagjai értesítették a bábaasszonyt és a szülés alatt a másik szobában vagy a konyhában vártak az újszülött megérkezését jelentő csecsemősírásra.

Az 1950-es évektől növekedett a szülészetek befogadóképessége és a gyermekszületés átkerült a kórházi környezetbe. 1960-ban már csak a gyermekek egyhatoda született otthon, ezzel párhuzamosan a „bábaasszony intézménye” is megszűnt. Ettől kezdődően a védőnők feladata volt a gyermekágyas nők eligazítása és segítése az újszülöttek ellátásában. A csecsemő- és gyermekágyi halandóság számottevően alábbhagyott.

A házasságon kívüli születések nem tartoztak az elfogadott jelenségek közé. A társadalmi környezet továbbra is számon tartotta a „megesettséget”. A leányanyák a lakó- és munkahelyükön is nehezen tudták elfogadtatni magukat. Úgy gondolták, aki házasságon kívül szüli meg és apa nélkül neveli a gyermekét, az „könnyű nő” és ezzel a közvélekedéssel meg kellett küzdeniük. A hatvanas-hetvenes években azokat az újszülötteket, akik a házasságkötés előtt fogantak, avagy rögtön azután világra jöttek, „előre gyártott” gyermekeknek is hívták.

Az abortuszban és a születésszabályozásban 1967-1968-ban valósult meg újabb fordulat. Ettől kezdődően elérhetővé vált az első magyar fogamzásgátló gyógyszer, az Infecundin, majd ezután nem sok idővel megjelent a Bisecurin is. Az 1970-es évekig egyfolytában magas volt az abortuszok száma.

A házas nőknek már a háromnegyede védekezett 1986-ban a nem akart terhességgel szemben. Az ötvenes-hatvanas években mechanikus fogamzásgátló eszközöket is árusítottak a gyógyszertárakban, azonban hatékonyságuk sokszor megkérdőjelezhető volt. A hatvanas-hetvenes évek fordulóját követően a régi magzatelhajtó módszerek és eszközök alkalmazása az ország nagyon sok területén még előfordult. „A közösségekben addig nem tekintették bűnnek, addig megengedték ezeket a cselekményeket, míg a magzatnak nincs lelke.”[1]

Tóth Eszter Zsófia a következőket fogalmazta meg, amelyekkel én teljes mértékben egyetértek: Régebben egyedül gyermeket szülni önzés volt, mert egy gyermeknek ugyanúgy szüksége van az apára, mint az anyára. Ez az érvelés azzal a véleménnyel volt azonos, amely normatív alapon megfelelőnek tartja azt, ha egy gyermek családban nő fel. Az a nő jóval erkölcstelenebb volt, aki terhesen „megfogta magának” a férfit, mint az, aki teljesen egyedül is kihordta a gyermekét, megszülte, majd felnevelte. Szerintem ez manapság is így van. A gyermek, akárhogy született is, törvényesen egyenrangú mindenkivel. Egy futó kapcsolat miatt nem robbantható szét házasság vagy életképes család.[2]

A rendszerváltás után:

A családok követik azokat az értékeket és viselkedési normákat, amelyeket társadalmi környezetük elfogad. Ha ez a környezet a nagycsaládot tartja kívánatosnak, akkor többen vállalkoznak három vagy annál több gyermekre. A jövő kilátásainak kedvező megítélése felfelé, a tartós depresszió vagy a jövő pesszimista képe lefelé módosíthatja a társadalomban ideálisnak tartott gyerekszámot. A vallásos családokban született gyermekek száma meghaladja a vallásilag közömbösökét.

Születésszabályozás típusai a fogamzás elkerülése, vagyis a fogamzásgátlás, egyre korszerűbb, alacsony hormontartalmú gyógyszerekkel, óvszerekkel, egyéb módszerekkel, illetve a terhesség-megszakítás. 1990 óta állandóan csökken az abortuszok száma, 17 év alatt több mint felére (48%). A nők valamennyi korcsoportjában kisebb a művi vetélések gyakorisága, ami nemzetközi összehasonlításban még mindig magas érték. A cél, a 2,0 fölötti gyermek családonként. A mindenkori kormányok súlyos erőfeszítéseket tesznek ennek a célnak az elérése érdekében.[3]

Hivatkozások:

1.    Valuch Tibor: Magánélet Kádár János korában, Budapest, 2011, Corvina Kiadó, 60-61. old.

2.    Tóth Eszter Zsófia: Kádár leányai: A nők a szocialista időszakban, Budapest, 2010, Nyitott Könyvműhely, 90-95. old.

3.    Kerülő Judit: Egészséges társadalom Hozzáférés: 2016. 04. 29. Elérhető: http://www.kallokorhaz.hu/files/public/pdf/miert_nem_szulnek.pdf