ÖSSZKÉP

Koszovó államiságát érintő kérdések – nemzetközi, magyar és szerb álláspont

Itt van szinte a szomszédságunkban, mégse tudunk róla semmit, pedig nem is olyan régóta létezik, mint teljesen független ország. Pontosabban próbál, mivel még mindig folyik a vita a függetlenedéséről, és annak körülményeiről. Vajon hosszú távon is sikeres lesz Koszovó függetlenedési „háborúja”, vagy összeroppan a teher alatt ez a kis, de annál elszántabb ország?

A volt Jugoszlávia felbomlásával alakult utódállamok függetlenedési hullámának utolsó állomásaként Koszovó 2008. február 17-én egyoldalúan kikiáltotta függetlenségét. 2011. október 11-éig 87 állam ismerte el Koszovót független államnak és lépett diplomáciai kapcsolatba vele. Ebből 85 ország ENSZ tagállam is egyben, ami a szervezet 193 tagjának 44%-a. Az Európai Unió 27 tagállamából 22 ismeri el a függetlenséget (81%), a NATO 28 tagállamából 24 (86%).

A Koszovóval közvetlenül szomszédos országok közül egyedül Szerbia vitatja a függetlenségi aktus érvényességét, és a szerb vezetés kijelentette, hogy minden rendelkezésére álló jogi eszközzel harcol területi integritása megvédéséért. A tartománya függetlenedését ellenző Szerbia legfőbb támogatója Oroszország és Kína, valamint az EU-tagországok közül Görögország, Ciprus, Románia, Spanyolország és Szlovákia. Szerbia a Hágai Nemzetközi Bíróság állásfoglalását kérte Koszovó függetlensége kikiáltásának törvényességéről, amelynek döntése értelmében a függetlenség kikiáltása nem ellenkezik a nemzetközi joggal.

Történelmi előzmények

A több évig ENSZ-igazgatás alatt álló, közel 2 millió lakosú, 90%-ban albánok lakta Szerbia részét képező tartomány több évtizedig küzdött önállóságáért, végül 2008. február 17-én siker koronázta erőfeszítéseit. A regionális konfliktusban a vallási megosztottság is nagy szerepet játszott, de sokkal inkább a tartomány etnikai megosztottsága volt a legfőbb forrása az ellentéteknek.[1]

A koszovói konfliktus évszázados előzményekre tekint vissza. Koszovó területe valamikor a Szerb Királyság részét képezte, majd az 1389-es rigómezei csatában oszmán fennhatóság alá került, és csak 1912-ben sikerült visszafoglalni Szerbiának a területet. 1690-ben és 1739-ben szerbek ezrei hagyták el a térséget és megindult az a folyamat, melynek eredményeként az albánok a XX. század elejére kétharmados többségbe kerültek Koszovóban. Az első világháború alatt a térség a szövetséges hatalmak megszállása alá került, majd a második világháború után a tartomány a jugoszláv államban Koszovó-Metohija néven Szerbia részévé vált. Az 1974-es jugoszláv alkotmánymódosításkor széleskörű autonómiát kapott. Az 1980-as évekre Tito halála után egyre több helyen ütötték fel fejüket a Koszovó köztársasági státuszát követelő tüntetések, azonban ezeket a szerb erők elfojtották és egyre szorosabb ellenőrzés alá vonták a térséget. Ezek az évek végképp kiélezték az ott élő szerb kisebbség és albán többség viszonyát, mely a nagy népességrobbanás és a szerb elvándorlás hatására ekkora már Koszovó összlakosságának kilenc tizedét alkotta. Csak olaj volt a tűzre, hogy az 1987-ben Szerbiában hatalomra került Slobodan Milosevic. Jugoszlávia felbomlásával kihívást intézett a koszovói albánokhoz: formálisan is eltörölte Koszovó autonómiáját. Ennek következtében ellenállásra került sor, a koszovói albánok szeparatista törekvései intézményes formát öltöttek: 1989-ben Ibrahim Rugova vezetésével megalakult a passzív ellenállást hirdető Koszovói Demokratikus Liga (LDK), mely 1991-ben kikiáltotta a Koszovói Köztársaságot, majd 1992-ben Rugovát választották meg elnöknek. Az önálló köztársaságot népszavazással próbálták legitimizálni, azonban ekkor a nemzetközi közösség nem támogatta a koszovói függetlenségi törekvéseket, figyelmét a boszniai háború kötötte le. 1992-93-ra Koszovó kiépítette saját politikai és közigazgatási rendszerét, lényegében Szerbiától elkülönülten működött, de még nem volt teljesen független.

Miután Rugova mozgalma nem hozta meg a várt eredményt, 1996-ban koszovói albán fiatalok létrehozták a Koszovói Felszabadítási Hadsereget (UCK), ami fegyveres harcot kezdett a tartomány függetlenségének kivívására. 1998-ban nyílt összecsapások történtek az UCK és a szerb biztonsági erők között, ami oda vezetett, hogy 1999-ben a kialakult humanitárius katasztrófa kezelése érdekében a NATO beavatkozott a konfliktusba. A közel 100 napon át tartó légi háború alatt a szerb reguláris és félkatonai erők nem elsősorban a NATO repülőgépei, hanem az albán lakosság ellen küzdöttek. A szerb állam nem csupán szemet hunyt, de vélhetően maga is támogatta azokat a kegyetlenkedéseket, amelyeket koszovói albánok sérelmére követtek el. A nemzetiségi alapon elkövetett gyilkosságok és egyéb erőszakos cselekmények a korábbiaknál is élesebben vetették fel azt a nemzetközi jogi kérdést, hogy egy állam megtehet-e bármit saját polgáraival szemben. Koszovó a háborút követően az ENSZ Koszovói Missziója (UNMIK) felügyelete alá került, a biztonsági feltételeket a NATO vezette KFOR garantálta. A nemzetközi missziók tevékenységéhez az ENSZ BT 1244-es határozata adta a jogi alapot. Ezzel Jugoszlávia gyakorlatilag elveszítette fennhatóságát Koszovó fölött és a tartomány megindult a függetlenedés felé vezető úton. A Koszovói parlament végül hosszas előkészítés után 2008. február 17-én mondta ki a terület függetlenségét, amivel kezdetét vette a nemzetközi elismeréséért folytatott diplomáciai küzdelem.[2]

A koszovói rendezéssel kapcsolatos nemzetközi álláspontok

Az ENSZ BT 1999. június 10-én fogadta el az 1244-es határozatot[3], amely egyben a háborút lezáró dokumentumnak és a koszovói rendezés alapjának tekinthető. Ez a határozat nem rendezi Koszovó végleges státuszát, csak lehetővé teszi az autonóm államkeret megteremtését nemzetközi polgári és katonai irányítás alatt. Érvényességét évenként meg kell hosszabbítani. Ennek értelmében a polgári irányítás az ENSZ égisze alatt, az Egyesült Nemzetek Ideiglenes Koszovói Közigazgatási Missziója (UNMIK) keretein kerül kiépítésre, hosszú távon a koszovói autonómiát tűzve ki célul. Élén az ENSZ főtitkár különleges megbízottja áll. A nemzetközi békefenntartásról a NATO KFOR alakulatai gondoskodnak, melyek fő feladata az albán és szerb fél közötti erőszakos akciók megfékezése, a biztonságos környezet kiépítése, a menekültek hazatérésének biztosítása, az UNMIK támogatása a polgári közigazgatás kiépítése során.

Az UNMIK-kal együttműködve az Európai Unió újjáépítési és gazdasági fejlesztési feladatokat lát el a térségben. 2000. decembertől elindította az úgynevezett CARDS-programot, melynek célja a Nyugat-Balkán gazdasági rekonstrukciója. Továbbá közös technikai munkacsoportot biztosít az UNMIK, a koszovói ideiglenes önkormányzat és az Európai Bizottság részvételével, melynek célja Koszovó segítése az EU kompatibilis strukturális reformok végrehajtásában.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) feladata Koszovóban az intézményfejlesztés, a demokráciaépítés, a jogállamiság és az emberi jogok elősegítése az UNMIK-kal együttműködve.

Mérföldkövet jelentett a koszovói kérdés rendezésében a finn ENSZ-megbízott, Marti Ahtisaari rendezési terve 2007 februárjában. A terv nemzetközi felügyelet mellett megvalósuló függetlenséget javasol Koszovónak, a helyi szerb kisebbségnek pedig kiterjedt önállóságot, továbbá kimondja, hogy a tartomány Albániával nem egyesíthető. A tervet az albánok üdvözölték, az USA nyíltan kinyilvánította támogatását a függetlenség mellett, viszont Szerbia maga mögött tudva az orosz támogatást visszautasította a megállapodást. Az ENSZ BT képtelen volt megállapodni a nemzetközi felügyelet mellett megvalósuló függetlenséget garantáló határozatról. A 2007-ben ülésező Trojka, vagyis az Egyesült Államok, az EU és Oroszország sem tudott érdemi döntést hozni, a tárgyalásoknak megszabott 2007. december 10-ei határidővel.

Koszovó függetlenségének kikiáltása után az átmeneti időszak lejártával az ENSZ-UNMIK képviseletet az egykori szerb tartományban az EU-misszió (EULEX) váltotta fel. A világszervezet képviselői gyakorlatilag protektorátusként irányították a térséget, az EU-misszió főként tanácsadói, illetve ellenőrző feladatot lát el, végrehajtó jogköre kizárólag a szervezett bűnözés, valamint a korrupció elleni harcban lesz. Fő feladatai: ellenőrzi, hogy a koszovói vezetés miként veszi át az ENSZ-től a kormányzati feladatokat; segítséget nyújt a helyi rendőrök és bírók, valamint vámtisztviselők kiképzésében; felügyeli a szerb kisebbség jogainak betartását; támogatja a gazdasági reformokat; előkészíti az uniós tagsághoz vezető folyamatot. [4]

A kialakult helyzet jogi értékelése vitatott, az utóbbi időben két jelentősebb álláspont formálódott ki:

2010.                 Többségi álláspont szerint az aktus jogilag érvénytelen, mivel az ENSZ BT 1244 számú határozata úgy rendelkezik az átmenetről, hogy a tartomány végső státusát tárgyalások révén bilaterális, vagy multilaterális egyezményben kell rendezni. A népek önrendelkezési joga nem alkalmazható, ugyanis az csak a dekolonizációs folyamat keretében az államot nem alkotó népeket, nemzeteket illeti meg, nemzeti kisebbségeket nem. Amennyiben az adott nép már rendelkezik állammal, akkor ezek a jogok az adott államra szállnak át. Mivel albánállam már létezik, így kizárt az önrendelkezési jog alkalmazása. Jogilag kérdéses az elismerések érvényessége, ugyanis jogellenes helyzetet érvényesen elismerni nem lehet.

Az álláspont kritikája szerint a koszovói albánok 90 éve elkülönülve élnek albániai testvéreiktől, ezért ők már külön nép, tehát a népek önrendelkezési joga alkalmazható. Az 1244. határozat csak az átmenetről rendelkezik, nem a tartomány végső státusáról, ezért a tárgyalások kudarca után az alapokmányban garantált önrendelkezési jogot kell érvényesíteni.

2) Az albán álláspont szerint Koszovónak az első balkáni háborút lezáró 1913-as Londoni Egyezménnyel Törökországtól Szerbiához csatolása jogtalan, mivel a balkán liga agressziót követett el a Török birodalom ellen, és agresszió nem eredményezhet területi nyereséget. Ily módon a szerb igény nem megalapozott, így az albánok jogszerűen kiálthatták ki a tartomány függetlenségét a népek önrendelkezési jogára hivatkozva.

Az álláspont kritikája szerint egy adott szituációra mindig az akkor érvényes jogot kell alapul venni. A fenti érvelés pedig a mai jogi helyzet alapján értékel egy olyan szituációt, amely a korabeli nemzetközi jog alapján teljesen jogszerűnek mondható, hiszen az agressziót tiltó rendelkezések az első világháború utánra datálhatóak. A másik probléma pedig az ENSZ BT 1244. sz. határozata, amely tárgyalásos rendezést ír elő Szerbia területi integritásának elismerése mellett.

2010. július 22-én a Hágai Nemzetközi Bíróság meghozta döntését, amelynek értelmében Koszovó függetlenségének kikiáltása nem sérti a nemzetközi jogot. Az ítélet indoklása úgy szól, hogy a nemzetközi jog nem korlátozza a függetlenség kikiáltását. Koszovó függetlenségének elismerése az egyes államok egyéni döntése. A bíróság kinyilvánította, hogy a függetlenséget nem a koszovói parlament, az átmeneti kormány, vagy bármely más hivatalos koszovói testület, hanem „Koszovó polgárainak képviselői” nyilvánították ki, akikre nem vonatkoztak a 1244-es határozat és az UNMIK által megalkotott Alkotmányos Keretdokumentum megkötései. Fontos kiemelni, hogy a döntés tanácsadó jellegű, annak jogi értelemben nincs kötelező érvénye a felekre, tehát nem oldja meg a Koszovó és Szerbia között meglévő vitát. Ugyanakkor felmerül annak a lehetősége, hogy más szeparatista mozgalmak precedensnek tekintik a döntést és mintaként alkalmazzák az általuk vitatott terület függetlenségének kinyilvánítására. [5]

Az Európai Unió, az Egyesült Államok vezetőihez hasonlóan párbeszédre szólította a feleket, jelezve, hogy (hosszabb-rövidebb időn belül) mindkét ország az Unióba törekszik, a közösséghez történőcsatlakozásuk pedig egyedül a konfliktusaik megoldását követően lehetséges.

A függetlenséget ellenzőeurópai országok olyan államok, amelyeknek határain belül a függetlenségükért vagy nagyobb autonómiájukért küzdő kisebbségek élnek. Feltehetően ezért nem ismerte el Koszovó államiságát és nem értett egyet a hágai bíróság döntésével (vagy nem kötelezte el magát mellette) Spanyolország, Görögország, Ciprus, Románia és Szlovákia. E feltételezések mellett azt is érdemes ugyanakkor megjegyezni, hogy a felsorolt államok nyíltan nem magyarázták elutasító álláspontjukat Szerbiához hasonló kisebbségi helyzetükkel.

Saját kisebbségi problémáik mellett minden bizonnyal a Szerbiával ápolt kvázi szövetségesi, baráti viszony az oka Oroszország és Kína elutasító álláspontjának. Ezen államok a bírósági döntés kapcsán megjegyzik, hogy az a Szerbia területi integritását és szuverenitását sértőfüggetlenségi deklaráció legitimálásának kísérlete, ami sérti a nemzetközi jogot.

A döntés óta eltelt időszak kétségkívül legfontosabb fejleménye, hogy az ENSZ Közgyűlése 2010 szeptemberi ülésén közfelkiáltással elfogadta Szerbia és az Európai Unió közösen benyújtott, a koszovói kérdés megoldását célzó határozattervezetét. Az Egyesült Államok, illetve a már említett függetlenségpárti uniós nagyhatalmak nyomásának hatására a szöveg említést sem tesz a nemzetközi bíróság véleményének korábbi elutasításáról, ellenben üdvözli, hogy az EU kész közvetíteni Szerbia és Koszovó között, a térség békéjét és fejlődését szolgálva – Koszovó függetlenségének elismerését a szerb álláspont természetesen továbbra is kizárja.

Koszovó függetlensége Magyarország szempontjából

Koszovó függetlenségi törekvésének a magyar nemzet számára érdekes vetülete a szomszédos államokban élő magyar kisebbségek helyzetében jelenik meg. Felvidéki, délvidéki, erdélyi és kárpátaljai kisebbségeink változó intenzitással, korszakonként is változó módon és nagyon eltérő külső feltételekkel küzdöttek önigazgatásukért a demokratikus átmeneteket követően, amely törekvésüket a magyar kormányok is eltérő hőfokon és módszerekkel támogatták. Magyarország az elsők között ismerte el Koszovó államiságát, miközben a szlovák és a román elutasításban szerepet játszhatnak az ezen országokban élő magyar kisebbségek feltételezett önállósági törekvéseivel kapcsolatos aggodalmak.[6]

Koszovó státusza legközvetlenebbül a vajdasági magyarokat érintheti. A Vajdaság évtizedeken keresztül ugyanazokat az előjogokat élvezte Szerbián belül, mint Koszovó, ezeket a jogokat a szerb vezetés 1989-ben megvonta mindkét tartománytól. Bár a hasonlóságok ellenére sok jelentős különbség is van a két terület között, a szerb politikában és a közvéleményben vannak olyan szélsőséges nézetek, amelyek a Vajdaság önállósodási törekvéseit vetítik előre. [7]

Szerbia álláspontja

Szerbia magabiztosan kezdeményezte a Koszovó függetlenségével kapcsolatos jogi eljárását, mert a szerb vezetés bízott abban, hogy a Hágai Bíróság a bemutatott bizonyítékok alapján Belgrád számára kedvező, de legrosszabb esetben is olyan döntést hoz, ami nem foglal egyértelműen állást, és azt Szerbia saját álláspontjának megerősítéseként kommunikálhatja. A szerb vezetés kompromisszumkereső, békés megoldásban reménykedett, amely nem szolgál precedensként veszélyes szeparatista mozgalmak számára szerte a világban. Ennek megfelelően a döntés váratlanul érte a szerb vezetést és éles tiltakozást váltott ki Belgrádban. Annak nyilvánosságra hozatalát követően rendkívüli parlamenti ülést hívtak össze, és egy ideig a kormány stabilitása is kérdéses volt. Az ülést követően Szerbia megerősítette, továbbra sem fogja független államként elismerni Koszovót. Belgrád további diplomáciai üzenetként azon félelmét fogalmazta meg, hogy szerte a Balkánon és a világban feszültségek újulhatnak ki a döntés következményeként.

Annak ellenére, hogy a bíróság határozata nem kötelezőérvényű, Szerbia további politikai lehetőségei jelentősen beszűköltek. Belgrád az Európai uniós integrációt tűzte ki legfontosabb külpolitikai céljául, és bár nincs egységes kialakult EU-álláspont Koszovó kérdésében, és Szerbia EU-csatlakozásának nem deklarált feltétele, hogy Belgrád ismerje el Koszovó függetlenségét, mégis várható, hogy Szerbia csatlakozási folyamata nem fejeződhet be, amíg nem rendezi vitás kérdéseit szomszédjaival, köztük Koszovóval. Szerbia várhatóan a jövőben is arra törekszik majd, hogy kifejezze legalább részleges fennhatóságát Koszovó fölött. Ez elsősorban Észak-Koszovóra irányul. Emellett várható a két fél közötti tárgyalások nehézkes folytatódása.

Koszovó helyzete tulajdonképpen kényelmessé vált a döntés után, mivel nincs más dolga, mint megvárni, hogy Szerbia kezdeményezze a tárgyalásokat. A nemzetközi nyomás is az elfogadható munkakapcsolatkialakítására ösztönzi a feleket (elsősorban az ettől elzárkózó Szerbiát).

A legfontosabb jövőben megoldandó kérdés a Koszovó északi részén fekvő, szerbek lakta terület, Mitrovica tisztázása, amelynek biztonsági helyzete a meglévőetnikai feszültségek miatt továbbra is feszült.[8]

Szerbia aktuális álláspontja változatlan Koszovó státusza – a függetlenség elutasítása – vonatkozásában. A szerb kormány Koszovóval kapcsolatos politikája alapját továbbra is az ENSZ BT 1244 sz. határozata, valamint Szerbia Alkotmánya képezik. Ebből adódóan, az EU-val történt – ENSZ Közgyűlés elé beterjesztett koszovói határozattal összefüggő – megegyezés következményeként a szerb Koszovó-politikában bekövetkezett pozitív elmozdulás ellenére, továbbra sem várható el Szerbiától Koszovó elismerése. Belgrád a terepen aktívan tevékenykedik annak érdekében, hogy adott esetben Észak-Koszovó számára speciális státuszt harcoljon ki.

A szerb diplomáciai aktivitás homlokterében változatlanul Koszovó további államok általi elismerésének hátráltatása, és nemzetközi szervezetekbe történő betagozódásának meghiúsítása áll. E tekintetben Szerbia – különösen a harmadik világ országai körében – eredményesen lobbizik.

A kérdés politikai és jogi vetületein túl, Szerbia mellett több ország is megkérdőjelezi Koszovó nemzetközi felügyelet (támogatás) megszűnése utáni életképességét, mert úgy értékelik, hogy Koszovó nagyon fejletlen terület, szétzilálódott gazdasággal és társadalommal, átszőve a feketegazdaság szálaival. Kizártnak tarják, hogy Koszovónak belátható időn belül működőképes, átlátható gazdasági és közigazgatási rendszert sikerül létrehoznia, aminek hiányában viszont nem tud majd beilleszkedni az önálló államok rendszerébe.

A koszovói konfliktus a számos más elméleti és gyakorlati kérdést állított előtérbe, melyek közül a legfontosabb az emberi jogi probléma és humanitárius intervenció kérdése. Koszovó esete precedensnek tekinthető abban az értelemben, hogy az emberi jogok védelmének elve a szuveneritás elve felé helyeződött, továbbá a konfliktus során a kisebbségvédelem, mind Koszovóban, mind a szomszédos országok kisebbségek lakta tartományaiban felértékelődött, új hangsúlyokat kapott.

Harasztia Dávid
SZTE-JGYPK
Társadalmi tanulmányok II. évf.

Forrásjegyzék:

1. Alexandros Mallias: Kosovo after the Hague. In: ELIAMEP Thesis, 6/2010.

Hellenic foundation for european & foreign policy.

2. Az ENSZ BT 1244-es határozata. 1999.

3. International Court of Justice: Accordance with international law of the

unilateral declaration of independence in respect of Kosovo (Request for Advisory

Opinion) – Advisory Opinion of 22 July 2010.

4. International Crisis Group: Kosovo and Serbia After the ICJ Opinion.

International Relations and Security Network.

5. Katonai Technikai Megállapodás 1999.

6. Juhász József: Koszovó: Egy válság anatómiája. Budapest, 2000, Osiris Kiadó.

7. Szilágyi Imre: A magyar külpolitika a délszláv térség 1990 után. in: Magyar külpolitika a 20. században tanulmányok, Budapest, 2004, Zrínyi Kiadó.

1. Thaci: Koszovó a mai naptól független és szabad. http://hvg.hu/vilag/20080217_thaci_koszovo_fuggetlen.aspx Megtekintés dátuma: 2011.11. 23.
2. Magyarország elismeri Koszovó függetlenségét. http://www.kulugyminiszterium.hu/kum/hu/bal/Aktualis/A_Kulugyminiszterium_allaspontja/KOS_elism_080319.htm Megtekintés dátuma: 2011.11.05.
3. International Crisis Group on Kosovo, Søren Jessen Petersen: Conflict history
   http://www.crisisgroup.org/home/index.cfm?action=conflict_search&l=1&t=1&c_country=58 Megtekintés dátuma: 2011.11. 05
4. MTI: Belgrád szerint Koszovó függetlensége dominóhatást válthat ki http://hvg.hu/vilag/20060618koszovo.aspx Megtekintés dátuma: 2011.11.23.
5. Corvinák: A Koszovói válság anatómiája. http://biztpol.corvinusembassy.com/?module=corvinak&module_id=4&cid=79 Megtekintés dátuma: 2011.11.23.
6. Juhász József: A koszovói válság történelmi háttere. www.balkancenter.hu/pdf/koszovo02.pdf Megtekintés dátuma: 2011.11.10.
7. Halász Iván: A válságkezelő nemzetközi igazgatás Koszovóban. www.balkancenter.hu/pdf/elemzes/halasz02 Megtekintés dátuma: 2011.11.20.
8. Bíró László:Az Ahtisaari-javaslat. http://www.balkancenter.hu/pdf/birokoszovo.pdf Megtekintés dátuma: 2011.10.20.
9. MTI: A szerbek Hágához fordulnak Koszovó miatt. http://hvg.hu/vilag/20080327_szerbia_koszovo_haga.aspx Megtekintés dátuma: 2011.11.13.

10.    Kovács Zoltán: A Hágai Nemzetközi Bíróság Koszovóra vonatkozó döntésének háttere, valamint regionális és nemzetközi következményei. http://www.biztonsagpolitika.hu/documents/1302076511_Kovacs_Zoltan_Koszovo_fuggetlensegenek_kerdesei_-_biztonsagpolitika.hu.pdf Megtekintés dátuma: 2011.10.20

11. MTI: Elfogadták a koszovói alkotmányt. http://hvg.hu/vilag/20080409_koszovoi_alkotmany_ensz.aspx Megtekintés dátuma: 2011.11.10.
12. MTI: Új ország, új misszió. http://hvg.hu/hvgfriss/2008.08/200808_Uj_orszag_uj_misszio.aspx Megtekintés dátuma: 2011.11.10.
13. Ognyan Minchev: The Kosovo Crisis and the International System: Issues of Legitimacy and Actors' Motivation. http://pdc.ceu.hu/archive/00002445/01/kosovo_crisis.pdf Megtekintés dátuma: 2011.11.13.
14. Wikipédia: Koszovó történelme. http://hu.wikipedia.org/wiki/Koszov%C3%B3_t%C3%B6rt%C3%A9nelme Megtekintés dátuma: 2011.11.05.
15. Kovács Zoltán: A Szerb nemzet és Koszovó. http://www.biztonsagpolitika.hu/documents/1303811425_Kovacs_Zoltan_A_szerb_nemzet_es_Koszovo_-_biztonsagpolitika.hu.pdf Megtekintés dátuma: 2011.11.13.

Képek forrása:

1. Koszovó címere
   http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/c/cd/Coat_of_arms_of_Kosovo.svg/541px-Coat_of_arms_of_Kosovo.svg.png
2. Koszovó térképen
   http://erdely.ma/ujkepek/2013/06/nagy/1370287786_5702.jpg