ÖSSZKÉP

^{Növekedés: zsákutca
 Forrás: saját kép}

„Abban a rémisztően kiváltságos helyzetben vagyunk, hogy egészen közelről figyelhetjük meg civilizációnk összeomlását” – kezdi írását Serge Latouche neves közgazdász. Szerinte a 2008-ban, az azt megelőző globális pénzügyi válságból kirobbant gazdasági világválság alapjaiban kérdőjelezi meg a folyamatos gazdasági növekedésen alapuló társadalmi berendezkedést. Azonban a világ vezetői kizárólag a GDP növelésében látják a megoldást az egyre égetőbb környezeti, gazdasági, politikai és kulturális krízisekre, globális problémákra. A Föld azonban véges, és ezt a tényt végzetes hiba volna figyelmen kívül hagyni, ám az elidegenedett, növekedés- és termelésközpontú fogyasztói társadalmunkban erről mintha teljesen megfeledkeztek volna.

„Hová is tartunk? Egyenesen a falnak. Mintha egy elszabadult versenyautóban száguldanánk, ami hamarosan ripityára törik. Se rükverc, se fék.” – írja Serge Latouche. Egy gazdasági növekedésre alapozott társadalomban élünk, amit „bekebelezett a gazdaság, felfalt az öncélú növekedés.” A folyamatos növekedés hajszolása azonban „összeegyeztethetetlen a bolygónk fennmaradásához szükséges alapvető feltételekkel.” A termelés és fogyasztás nem lépheti túl a bioszféra eltartóképességének határát, azonban ha a világon minden ember úgy élne, mint a franciák, 3 bolygóra lenne szükség, ha mindenki úgy élne, mint az amerikaiak, 6 bolygó sem lenne elegendő a fennmaradáshoz. Tehát a termelést és fogyasztást sürgősen és nagymértékben csökkenteni kell. Ehhez azonban az egész életmódunkat újra kell gondolni. Halogatásra már nincs idő – hívja fel a figyelmet Serge Latouche.

A Nemnövekedés diszkrét bája című könyvéből egy újszerű alternatívát ismerhetünk meg, melynek segítségével véghezvihetjük ezeket a szükséges változtatásokat. Fel kell végre ébrednünk (a lassan egyébként is véget érő) nyugati álmunkból, és megtenni a megfelelő lépéseket a katasztrófa elkerülése érdekében.

^{Forrás: http://cspv.hu/11/03/nemnovekedes/
(Letöltés dátuma: 2012.04.19.)}

Mi is a nemnövekedés? A nemnövekedés „egy provokatív elnevezése mindannak a filozófiai elgondolásnak és a gyakorlatban is megvalósítható kísérletnek, amelynek segítségével rátalálhatunk egy olyan új szempontokon alapuló társadalmi berendezkedésre, amely a föld természeti erőforrásaival képes bölcsen gazdálkodni, élhető feltételeket teremtve mind kortársaink, mind a jövő nemzedékek számára.” Olyan fogalom, amely valamilyen közös kontextust teremthet a sokszínű, aktív, alternatív civil kezdeményezések számára. „A >>nemnövekedés<< tehát nem maga a cél, hanem csak egy eszköz, átmenet egy új társadalmi berendezkedés felé.”

A növekedésre alapozott társadalom növekedéstől való megfosztása azonban beláthatatlan következményekhez vezetne, ezért „a nemnövekedés csakis egy nemnövekedésre alapozott társadalom keretein belül valósítható meg, (…) amely teljesen eltérő logika alapján működik, mint a jelenlegi”.

A nemnövekedés egyúttal „a felhalmozás, a kapitalizmus, a kizsákmányolás és a fosztogatás >>nemnövekedés<<-ét is jelenti. Nem csupán arról van szó, hogy lassítani kell a felhalmozást, hanem az egész koncepciót újra kell gondolni, hogy ez a romboló folyamat visszafordítható legyen.”

A nemnövekedés tulajdonképpen a gazdaság, a fejlődés és a „növekedés vallásának” megtagadása, „a növekedés irracionális és bálványimádó kultuszának” elvetése. A fogyasztói társadalom kritikája, „egy élhető, fenntartható, boldogabb és szabadabb társadalom víziójával”. Céljuk a jólétet és boldogságot a nemnövekedés alapján elérni: a fogyasztás csökkentésével, a munkaidő csökkentése és a munkamegosztás révén kevesebb munkával, és a közösségeknek és kultúrának szentelt több szabadidővel. A nemnövekedés mozgalmának hívei egy autonóm és mértékletes, demokratikus és ökologikus, azaz nemnövekedésen alapuló társadalom kialakítására adnak egyfajta útmutatást.

Mert mi is a probléma a növekedéssel? Ahogy azt a szerző könyvében pontosan és világosan kifejti: a növekedés öncélú hajszolása, a tőke birtokosai által egyetlen célként kitűzött profitnövelés végzetes a természeti környezetre és az emberiségre nézve is. A túltermelés pusztán a túlfogyasztás fenntartásához szükséges! A társadalom ebben a rendszerben a termelési mechanizmus puszta eszközévé redukálódik, ahol az ember rendszeridegenné és feleslegessé válik.

A természet által előállított fosszilis energiaforrások ingyenesen felhasználhatóak, azonban ezek tömeges felhasználása leértékeli az emberi munkát, és a természet erőforrásainak korlátlan kifosztását teszi lehetővé. Ennek eredményeképpen „egyfajta mesterséges, eltúlzott és zabolátlan bőség” jött létre, amely „lehetetlenné teszi az alkotás képességének, az emberi ügyesség teremtő erejének csodálatát.” Azonban ma „válaszút előtt állunk: nemnövekedés vagy az erőforrások kimerülése, amely barbarizmushoz vezet.” Ebből kiindulva a termelőfelhasználás csökkentése egyik központi eleme a nemnövekedés programjának.

 „A növekedés ma csak akkor nyereséges üzlet – mutat rá a szerző -, ha a vele járó terheket a természetre, az elkövetkezendő generációkra hárítják, ha az árat az egészségükkel és a rossz munkakörülményekkel a fogyasztók, illetve még inkább a Dél országai fizetik meg.”

Úgy tűnik, a professzionalizáció és monetarizáció lecsökkenti, illetve eltünteteti azt a képességünket, hogy tudjunk önmagunkról gondoskodni, és társadalmi, közösségi kapcsolatainkat fenntartani – vallja Serge Latouche. 

^{Forrás: http://greenr.blog.hu/2011/10/26/kevesebb_munka_termeles_jon_a_nemnovekedes_tarsadalma
(Letöltés dátuma: 2012.04.30.)}

A probléma alapja, hogy „társadalmunk összefonódott egy végtelen felhalmozáson alapuló rendszerrel, amely növekedésre van ítélve”, ebből kifolyólag a növekedés lassulása, illetve megállása válsághoz, pánik kitöréséhez vezet. Ezért ez egy ördögi kör: növekedni kell mindenáron! – vallják a legtöbben. Az emberek fogyasztógépekké válnak, akik „a fizetésüket árucikkekké alakítják, amit megemésztve újra fizetést termelnek, miközben tehetetlenül ingáznak az üzemek és a szupermarketek között”.

A szerző szerint a következők képezik a növekedésen alapuló, fogyasztói társadalom alapját, és ezekkel kell elsősorban felvenni a „harcot”: az egyik a reklám, mellyel növelik a fogyasztási kedvet, illetve a vágyat olyan dolgok iránt, amelyek nincsenek még meg – egyúttal elértéktelenítve a már meglévőket. A másik a hitel, melynek segítségével új eszközök vásárolhatóak; a harmadik az eszközökbe beépített gyors elavulás. Ezek teremtik újra a szükségleteket. Az elavult tárgyak kidobásra kerülnek, az így keletkezett hulladékhegyek pedig egyre nagyobb problémát jelentenek, ráadásul jelentős részüket a harmadik világ országaiba szállítják, ahol a veszélyes hulladékokat mindenféle előírások betartása nélkül helyezik el.

Mindezzel szemben a nemnövekedés hívei által kijelölt cél egy olyan társadalom kialakítása, ahol jobban élünk, kevesebbet dolgozunk és kevesebbet fogyasztunk; a kreativitás és gondolkodás pedig végre felszabadul és kibontakozhat.

A szerző hangsúlyozza könyvében, hogy a nemnövekedés ugyan egy radikális megközelítés, de mindenképpen el kell különíteni a gazdaság egyéb kritikáitól (alterglobalizációs, szociális gazdasági mozgalmak, önkéntes egyszerűsítők stb.). Hiszen nem arról van szó, hogy „egy rossz gazdaságot kellene helyettesíteni egy jó gazdasággal, esetleg a rossz növekedést vagy fejlődést egy jóval, de nem is azt, hogy a jelenlegit zöldre kellene festeni, szociálissá vagy igazságossá varázsolni”, hanem „végre ki kell lábalni a gazdaságból”. A legtöbben nehezen látják be: „a gazdaság valójában olyan, mint a vallás”.

^{Forrás: http://lmv.hu/node/6663
(Letöltés dátuma: 2012.04.19.)}

Egyik fontos eleme a nemnövekedés programjának a reziliencia, vagyis a rugalmasság növelése, amely egy olyan rendszer, amely „képes a felmerülő zavarokat feldolgozva újraszerveződni, miközben megőrzi eredeti funkcióit, szerkezetét, identitását és a visszacsatolásokat”.  Csak így leszünk képesek megbirkózni a katasztrófákkal, amelyekkel várhatóan szembe kell néznünk - a kőolajkészletek kimerülésének, a hőmérséklet növekedésének és egy sor hasonló problémának köszönhetően. A diverzitás növeli az ellenálló- és alkalmazkodóképességet, így szükség volna polikultúrák kialakítására, veteményeskertekre, mezőgazdasági kistermelésre, kézművesműhelyekre és a megújuló energiaforrások használatára való áttérésre.

A „globalizált produktivizmus talaj-, tér- és idővesztettsége” helyett különböző alternatív, lokális és bioregionális pénzek bevezetését javasolják, melyek mozgatórugói a relokalizálás folyamatának, az életterünk fölötti rendelkezés visszaszerzésének. Mindezekre már számos megvalósult példát láthatunk, amelyek mintául szolgálhatnak ezeknek a kezdeményezéseknek.

Természetesen meg kell szervezni a létezéshez szükséges alapvető feltételek előállítását szabályozó rendszert, eszközöket, de mindezt máshogy lefolytatva, mint ahogy ma tesszük. A mértékletességhez való visszatérésre van szükség, megszabadulva a piaci függőségtől, de megőrizve az infrastruktúrát.

Összegezve a fenti gondolatokat, a modernitás kritikája nem annak elvetését, hanem inkább meghaladását jelenti. „Kudarcán és a pénzügyi piacok győzedelmes diktatúráján éppen a felvilágosodás és az autonóm társadalom megalkotásának szellemében tudunk túllépni” – vallja Serge Latouche. Az emberiség túlélése érdekében helyet kell kapnia végre az öko-antropocentrizmusnak a társadalmi, politikai, kulturális és szellemi élet fő meghatározó tényezői között.

Talán igaz a bölcs kínai mondás, mely szerint „ha nem változtatunk irányt, valószínűleg oda jutunk, amerre tartunk”. Egyenesen a falnak. Képesek vagyunk-e irányt változtatni?

Molnár Blanka

Társadalmi tanulmányok I.

SZTE-JGYPK