K. Groos (1861-1941), német filozófus, a begyakorlási elmélet képviselője. Mindenféle mozgást és izomműködést, amely érlelődő funkciókkal kapcsolatos és nem tölt be életfunkciót, játéknak tekint. Szerinte a játék funkciógyakorlás, amely a felnőttkori tevékenységek előkészítője. Elmélete az úgy nevezett begyakorlási elmélet, amely szerint azt tekinthetjük játéknak, ahol pusztán a tevékenység öröméért kerül sor a cselekvésre. Különböző megállapításai néha ellentmondtak egymásnak, maga is tudta, hogy felfogásának korlátai vannak, ezért pszichológiai szempontból is elemezte a játékot. Pszichológiai szempontból megállapítja, hogy a játékra jellemző a célnélküliség, az önszínezet. Biológiai szempontból a játék szerepét abban látja, hogy az öröklött adottságok begyakorlás útján fejleszthetők. Tanításában soha nem tudott elszakadni a biológiai felfogástól, de figyelemre méltó az a megállapítása, hogy a játék belső ösztönzés nyomán jön létre, s hatással van a gyermek hajlamainak fejlődésére.

E. Claparéde (1861-1646) sajátos gyermeki tevékenységformának tartotta az utánzást és a játékot. A nevelő feladata tehát a gyermek sajátos tevékenységének segítése, hiszen a játék „előgyakorlat".

Peter Petersen (1884-1952) szerint a gyermek össze van kötve a közösséggel, minden egyed a közösség változata. A játékot művelődési alapformának tekinti, a különböző ismeretköröket játékkal, mozgásos játékkal, színjátszással kell feldolgozni.

P. Bergemann (1862-1946) úgy tekintette a játékot, mely módot ad a gyermeknek arra, hogy a társadalmi együttélésbe bekapcsolódjon, de szerinte az élet célját nem az egyén tűzi ki, hanem az élet kényszeríti az egyénre.

Moritz Lazarus (1824-1903) az üdülési elmélet képviselője. Szerinte a játék olyan üdítő tevékenység, melyben visszanyerhetjük a komoly munkában elhasznált energiánkat. Elmélete azért nem elfogadott, mert az úgynevezett komoly életre szánt energia nemcsak játékkal szerezhető vissza. Üdülés lehet a pihenés, a szórakozás, stb. még a munka is.

H. Spencer (1820-1903), angol közgazdász, filozófus nevéhez fűződik az erőfölösleg elmélet. Gondolata szerint a gyermek fölösleges energiáját vezeti le a játékban, amivel azért rendelkezik, mert a mindennapi tevékenysége nem kötött jellegű.

S. Freud (1856-1939) szerint a gyermek játékát a nemi ösztönök irányítják, érzelmi feszültségeit, vágyait nem tudja kielégíteni, mert a felnőtt ebben gátolja, a játékban azonban mindazt átélheti, megjátszhatja, amit az életben nem valósíthat meg. Freud egyik fő érdeme, hogy kiemelte a képzelet szerepét a játékban, amelyen keresztül eljuthat a gyermek az értelmi kombinációk eszközéhez. Munkássága során számos megállapítása ösztönöz további gondolkodásra.

O. Decroly (1871-1932), a „nevelő játékoknak" tulajdonít fontos szerepet, melyek különféle ismeretek begyakorlását teszik lehetővé, szerinte a „játékkal kell az irányított tevékenységet előkészíteni".

M. Montessori (1870-1952) reformpedagógiája több olyan gondolatot foglal magában, amely utat nyit a gyermeki játék előtt, stb. elveinek érvényesítése nem képzelhető el játék nélkül. Pedagógiai koncepciójának alapgondolata Rousseaut idézi: „hagyjuk a gyermeket önállóan cselekedni, és magát módja szerint kifejezni". A gyermek szabadságának nem a tétlenséget jelöli, hanem a munka és tevékenység szabadságát. A gyermek tevékenységét didaktikai célzattal összeállított játékeszközök segítségével látja megvalósíthatónak. A játék fő funkciójának nem az ismeretszerzést, hanem az érzékszervek fejlesztését tartja.

http://hu.wikipedia.org