A játék sajátosságai a következők:

1. A játék spontán, a gyermek szabadon választott, minden külső kényszertől mentes tevékenysége.

2. A játék örömforrás.

A játéköröm több forrásból fakad, a kiváltó motívuma is más, mint az egyéb tevékenységeké. A játéköröm a játék lényegéből adódik, abból a tulajdonságból, hogy a játék önmagáért való.  Pásztory-Rákos (1998) a játék örömforrását magában a ténykedésben, az aktivitásban, a manipulációban látja. A gyermek valamilyen műveletet addig végez amíg, az képes az újszerűség erejével hatni. Nem az eredmény a fontos, hanem maga a cselekvés.

Pásztory-Rákos (1998) A játék örömforrását a gyermek fejlődésével hozza összefüggésbe. Különböző érlelődő funkciók begyakorlása örömet jelent. Az érési folyamat mindig feszültséget eredményez, próbálgatásokra, cselekvésre ösztönzi az egyént, ezzel magyarázható, hogy nemcsak a 0-3 éves korú ritmikusan ismételhető tevékenysége (hasára fordul, lépeget, eldobja a kockát stb.) jelent örömforrást, hanem a komplexebb funkciók érése esetén megnyilvánuló feszültség is képezheti örömforrás tárgyát. Pl. 8 év körül az úgynevezett fiktív barátságok esetén, bizonyos szociális funkció együttes beéréséről van szó, amely a kortársakhoz való közeledésre serkenti a gyereket. A vágymegjelenítés is képezheti az öröm forrását, mivel játékában az általa óhajtott szituációt teremtheti meg. A kellemetlen, konfliktusos érzésektől való megszabadulás is jelenthet örömet, mivel az ismétlés által csökken az élmény negatív színezete, a feszültség. (pl. szülők veszekedése, betegség, kínos élmények). A kellemes élmény újraéléséből is fakadhat a játék öröme (pl. játékában újrateremti az otthoni, vagy óvodai életet).

3. A játék sajátosan céltudatos tevékenység:

    • Mindig a gyermek közvetlen indíttatásaiból, belső feszültségeiből ered

    • A játék célja labilis, könnyen felcserélhető.

4.  A gyermek a játékát nagyon komolyan veszi.

A komoly játék (erntspiel) fogalma W. Stern (1871-1938) német pszichológus nevéhez főződik. Ez azt jelenti, hogy a gyermek illúziója a játékban olyan erős, hogy szinte azonosul a játékban előforduló szerepekkel. A tárgyak a játékban betöltött szerepükkel azonosulnak a gyermek értékelésében, stb. a kívülállótól is elvárja az azonosulási magatartást.

5. A gyermek játékát a kettős tudat jellemzi.

Miközben a játékban keveredik valóság és fikció, a gyermek tudatában a kettő elkülönül egymástól. A játék komolyságával ellentétes irányba ható sajátosság, azt jelenti, hogy játéka közben azonosul a szerepével, tárgyait felruházza különböző tulajdonságokkal, miközben pontosan tudja, hogy játszik. A gyermek játéka során nem veszíti el realitásérzékét, a játék befejezésével a tárgyak visszanyerik eredeti rendeltetésüket, és a gyermek sem tartja meg a játéka során magára vett szerepet.

6. Az utánzás a játék velejárója.

Ez a gyermek számára valamilyen felfogható újnak a különböző szintű megismétlését, gyakorlását jelenti. Az utánzás a játék kiindulópontja, alapeleme, de nem minden utánzás játék.