VIII.11. Vízi tábor szervezésének alapvető feladatai

A vízitáborozás, vízitúrázás tervezési és szervezés ismeretanyagát számtalan útikönyv, dokumentációban megtalálható. Mi a biztonságos táborozás alapszabályait és alapszervezési feladatait gyűjtöttük össze.

Vízi tábor szervezésében érvényesíteni kell az általános táborszervezési feladatokat. A vízi tábor célja és feladata alapján sajátos, speciális tervezési, szervezési feladatokat igényel. Tábort szervezni csak nagy körültekintéssel szabad, mert több ember programját ronthatjuk el hosszabb időre.

Az állótábor

Állóvizek, tavak környékén szervezhető, a helyszínen állandóan táborhelyet kell építeni.

Sajátossága egy konkrét helyhez kötött, a napi programhoz igazodottan, meghatározott távolsági szakasz megtételét követően, ugyanarra a táborhelyre térünk vissza. A tábor időtartama alatt egy helyen tartózkodunk. A megfelelő táborhely megválasztásával jó feltételek biztosíthatók a tábor, különböző programjainak. A vízieszközök napi szállításáról nem kell gondoskodni! (Pl.: Balaton, Velencei tó, Tisza tó stb.)

A mozgótábor

Folyóvizek mentén szervezhető. a következő helyszínre indulás előtt tábort kell bontani.A táborbontást követően újabb, napi tervezett túraszakasz és megtételét egy új táborhelyszínre való érkezés követi.

Sajátossága, hogy változatosságot biztosít és hosszabb túraszakaszok és változatos terepviszonyok között az élményszerűség fokozható. Ha nem campingbe vagy nyílvános helyszínre szervezzük a táborhelyszínt a kiszámíthatatlan terepviszonyok kényelmetlenséget okozhatnak. Az eszközök szállítását vagy a saját hajóban szállítva, vagy a tábori felszereléseket külön járművel kell a következő táborhelyszínre szállítani.

A tábor tervezési feladata

A tábor tervezési feladatát a tábor típushoz igazodva kell igazítani. Alapvető a célcsoporthoz, életkorához a vízi tábor, vízi túrázás célját és feladatát a meghatározni. A tábor program és a tábori jelentkezések feltételének elkészítése, melynek tartalmaznia kell a tábor várható időpontját, a tábor helyszínét, a táborban tervezett vízi túrázás és szabadidős programokat, és a táborba való részvétel feltételét.

A tervezési szakaszban

Körültekintően kell kiválasztani a víztábor szervezésében és lebonyolításában résztvevő személyeket és felelősöket.(pénzügyi gazdasági ügyek intézése, vízen való túrázás szakmai program lebonyolítója, kulturális egyéb szabadidős programszervező, egyéb)

A táborvezető megfelelő tapasztalt gyakorlattal rendelkező személy legyen, igen nagy felelőssége jár.

 

Táborszervezés előzetes feladatai

  • pénzügyi költségvetés elkészítése,
  • részvételi díjak meghatározása,
  • technikai felszerelések összeállítása,
  • szállítás utazás szervezése,
  • szakmai és szabadidős programok összeállítása.
  • táborhelyek kijelölése, szállás, étkezés módjának tervezése.

A szervezési szakaszban

Az előzetes helyszíni szemle, a környék és a táborhely feltérképezése

Külső és belső (iskolai) partnerek, azok megkeresése, és a velük való együttműködés

Tervezési feladatot követően az általános tájékoztató elkészítése.

A táborozáshoz szükséges személyes felszerelés

Lehetőség szerint mindenki csak a szükséges felszerelést csomagolja a vízhatlan táskába vagy hátizsákba. Legfontosabb egyéni felszerelések:

  • fekvőhelynek polifon,
  • saját hálózsák,
  • rossz idő esetére meleg ruha,
  • esőruha, nylon tasak a vízen történő utazás esetén élelem csomagolására,
  • napszemüveg, napolaj, sapka,
  • kés, kanál, villa, pohár, konzervnyitó,
  • szúnyogriasztó!
  • esetleges személyes gyógyszer, egyéb kellékek stb..

Az előzetes jelentkezést követően, szülői értekezlet és táborra vonatkozó konkrét tájékoztató megtartása. A szülők és a gyerekek előzetes felkészítése. A jelentkezett létszám függvényében az előzetes helyszíni szemlék és táborhely bejárás. Táborhely bejárása közben alapvető feladat a szükséges engedélyek beszerzése, kempinghely, táborhely üzemeltetés vezetőjével való megállapodás, feltételek rögzítése, konkrét étkezési rend megrendelése.

Technikai eszközök (kajak, kenu, tábori felszerelések) szállításának megszervezése.

A tábor helyszínén elvégzendő feladatok

 A tábor építése

A tábor helyszínének ismeretében készítjük az elhelyezési tervet az alábbiak figyelembevételével:

  • a tábor "szerkezete" áttekinthető, praktikus legyen;
  • jó, ha a tábor területe lezárt, körülhatárolt;
  • a táborvezetői sátorból legyen áttekinthető a tábor egésze;
  • a tábor építményeit csak szakszerűen szabad felállítani.

Tábori építmények

Ezek lehetnek: lakósátrak, raktársátor, konyhasátor stb.

A táborépítés gyakorlatilag folyamatos munka. A munkák célszerű sorrendje lehet az alábbi:

  • a sátrak felállítása,

A lakósátrakat utcásan vagy kör alakban helyezhetjük el. A sátrak telepítésénél alapvető szempontok az alábbiak:

  • A domborzati viszonyok (sík, egyenetlen, köves, lejtős, buckás, stb.).
  • A növényzeti viszonyok (erdős, cserjés, bozótos, homokos, csupasz talaj, füves, stb.).
  • Talajnedvesség viszonyai,

száraz talaj, csak időszakonként nedves (pl. eső),

nedves, állandó vizes (vizenyős terület, vagy csak esőzés után marad vissza a víz),

vizek elfolyási viszonyai, a táborhely vízgyűjtő jellegű, van-e elfolyása; vízfolyás útjában van-e?

A sátrakat nem szabad mélyedésbe tenni, mert ott gyűlik össze a víz.

  • Az uralkodó szélirány megállapítása.
  • Szélvédettség megállapítása. (Nyílt terület, szélvédő növényzet, fák, bokrok sűrűsége, minősége, nagysága.) A sátor mindig a legkisebb felületével nézzen a szélirányba!
  • A sátor ne legyen villámveszélynek kitett helyen.
  • A sátrak harmat elleni védelme, ennek lehetősége. A napsütéses és árnyékos helyek aránya.
  • Kellő terület álljon rendelkezésre a sátor és a kifeszítő kötelek részére. Köztük biztonságosan el lehessen járni.
  • A tűzrakó hely ne okozzon tűzveszélyt, a füst ne a sátrak felé szálljon.

A táborba érkezést követően elsődleges feladat a tábori, balesetvédelmi és biztonsági szabályok meghatározása, különös tekintettel a vízközelségben rejlő veszélyekre.

Tábori viselkedés szabályi

Lezárt sátort tilos a tulajdonos engedélye nélkül felnyitni, abba bemenni!

Tilos egymás felszerelési tárgyait engedély nélkül használni!

Kerüljük a hangoskodást, zajongást, mert előfordulhat, hogy néhány túratársunk napközben is lepihen!

Dohányozni a tábor területén tilos! Tiszteljük a nemdohányzó embertársainkat!

Mindenki tartsa be a kulturált emberi viselkedés szabályait, ez vonatkozik a beszédre is!

Tartsuk magunkat tisztán, ápoltan!

A tábor időtartama alatt folyamatosan (napirend, étkezések, tisztaság, higiénia, baleset-megelőzés, speciális programok speciális veszélyei, a speciális egészségügyi helyzetben lévő gyerekek figyelemmel követése, beteg a gyerek ellátása)

A tábor bontása

 

A táborbontás során a tábor területét az eredeti állapotnak megfelelően kell visszaállítani.

  • a sátrak bontása, megtisztítása, tábori felszerelések összepakolása.
  • a szemét összeszedése,
  • egyéni felszerelést összecsomagolása,
  • tereprendezés, a vízelvezető árkok betemetése
  • a tábor területének átvizsgálása,

A táborozás utáni teendők

A saját és kölcsönkért felszerelések karbantartása és visszaadása.

Értékelő jelentés elkészítése, tapasztalatok összegzése

(a táborban résztvevő felelősök értékelése, tábori események, programok megvalósulása, a tábori hangulat, rendkívüli események, tényleges költségek).

Gazdasági, pénzügyi elszámolás elkészítése. Tájékoztatni a táborban résztvevőket a részletes költségekről, túlfizetések visszafizetése.