A rekreáció mint tudományos problematika viszonylag későn vált önálló kutatási területté. Mibenlétét eleinte a rekreáció-kutatásnál jóval korábban kialakult tudományszakok saját fogalomrendszerükben és saját paradigmáik alapján magyarázták (pl. szabadidő-szociológia, rekreáció-földrajz). Hasonlóképpen történt ez a sport tudományos megközelítéseivel is, hiszen azok hosszú ideig más-más szaktudomány ághegyén fejlődhettek, s a sporttudomány önálló kérdésfeltevését csak a 21. sz. elején ismerte fel a hazai tudomány (Bognár 2009). A turizmus kutatása jóval korábban megindult azáltal, hogy terrénumát már a 20. sz. hajnalán lehatárolta a geográfia, s az onnantól a társadalom-, illetve a gazdasági földrajz részeként egzisztálhatott. Ugyanakkor tömegjelenséggé válása, folyamatosan növekvő gazdasági jelentősége a század végére igen népszerű, sok oldalról körüljárt kutatási témává tette a turizmust (Aubert 2002). Valójában mindhárom jelenségről elmondható, hogy akkor kerültek a tudományos érdeklődés középpontjába, amikor - a modern civilizáció térhódításával és az urbanizációval - végérvényesen megváltozott az ember és a természeti környezet viszonya, nőtt a természetes környezettel csak ideiglenesen kapcsolatot létesítő népesség aránya és egyre látványosabban jelentkeztek annak káros hatásai (Kozmanovics 1989).

A rekreáció-tudomány (recreology, leisure sciences) a sporttudomány (sport sciences), valamint a turizmustudomány (tourismology) önmeghatározása és önállósulása a tudomány fejlődésével együtt járó immanens differenciálódási folyamatok következtében, válaszként a társadalmi kihívásokra, törvényszerűen következett be. Mindezek ma természet- és társadalomtudományi ismereteket egyaránt integráló, szintetizáló, transzdiszciplináris tudományszakként kerülnek meghatározásra, melyek sokféle szaktudomány szimbolikájából építkeznek.

Az új diszciplínák autonómiájához végső soron elvezető, fogalmi-terminológiai vitákban izmosodó legitimációs törekvések azonban számos kérdést elfogultan interpretáltak. A „mi mihez tartozik?" „hol vannak a határai?" „mi a pontos elnevezése?" kezdetű polémiák a mai napig bizonytalanságokat szülnek: pl. része-e a turizmus a rekreációnak; hol vannak a rekreációs sport határai; beszélhetünk-e sportrekreációról?

A dilemmák fő oka talán az, hogy a rekreáció, a sport és a turizmus az egyetemes kultúra részrendszereként számos közös vonással rendelkezik. Már kialakulásukat, céljaikat, feladat- és eszközrendszerüket tekintve is sok bennük a hasonlóság, sőt, sok tekintetben több a hasonlóság, mint a különbség. Különösen igaz ez egymással kialakított, közös területeikre (pl. sportturizmus, rekreációs sport). Mindegyik az életmód potenciális részeként manifesztálódik, s közös bennük, hogy az ember szomatikus és pszichés szükségleteiből eredő, önként vállalt, önnön fizikai és szellemi energiáit felhasználó és megújító, a személyiség fejlődéséhez nagyban hozzájáruló tevékenységeit foglalják magukba. Mindháromnak számottevő egészségpszichológiai és egészségszociológiai hatása ismert, s azon társadalmi aktivitások közé sorolhatók, melyek szoros kapcsolatban állhatnak a földrajzi (természeti+társadalmi) környezettel. Nem mellékes továbbá az sem, hogy a társadalmi fejlettség magasabb szintjén tömeges megjelenésűvé válnak, s a hozzájuk kapcsolódó ipari és szolgáltató tevékenységeken keresztül - komoly gazdaságélénkítő szerepet játszanak: munkalehetőséget, jövedelmeket és fogyasztópiacot stimulálnak. A rekreáció, a sport és a turizmus oly módon is összefonódik egymással, hogy szolgáltatásaik gyakran egyazon infrastruktúra keretein belül bonyolódnak. Nem véletlen, hogy a közfelfogásban a három terület gyakran együtt jelenik meg, sőt az sem, hogy a szakirodalom alkalmanként ugyancsak „egy kalap alatt" kezeli őket (Mitchell, Smith 1985).