METONÍMIA (gör. ’névcsere’) – a szóképek egyik fő fajtája. Legfontosabb tulajdonsága, hogy a névátvitel két fogalom közti térbeli, időbeli, anyagbeli érintkezésen vagy ok–okozati kapcsolaton alapul. Stilisztikai értéke kisebb, mint a metaforáé, mert egymáshoz viszonylag közel álló fogalmakat sűrít egy névbe. Hatása mégis van, egyrészt a névcsere miatt, másrészt azért, mert a kifejező név rendszerint kép vagy képi jellegű. A költői stílus, a népköltészet, a köznyelv és a nyelvjárások egyaránt élnek a metonímia adta lehetőségekkel.

 A metonímia fajtái a kifejezendő és a kifejező közti kapcsolat jellege alapján alakulnak ki. Eszerint a következő fő típusokat különböztetjük meg.

1. Helyi, térbeli érintkezésen alapulók. Például:

S ahogy futok síkon, telen át,

Úgy érzem, halottak vagyunk
És álom nélkül álmodunk
Én s a magyar tanyák.

(Ady Endre: A téli Magyarország)

(A tanyák jelentése itt: a tanyák lakói.)

az ország megvadult s egy rémes végzeten

vigyorgott vértől és mocsoktól részegen.

(Radnóti Miklós: Töredék)

(Az ország jelentése itt: az ország népe.)

2. Időbeli érintkezésen alapulók. Például:

Ne félj, hajóm, rajtad a Holnap hőse,

(Ady Endre: Új vizeken járok)

(A Holnap hőse jelentése itt: a jövő eseményeinek hőse.)

3. Anyagbeli érintkezésen alapuló metonímia – ezek magát az eszközt anyagának nevével jelölik. Például:

S Kukoricza Jancsit célozza vasával.

(Petőfi Sándor: János vitéz 12.)

(A vasával jelentése itt: vasból levő fegyverével.)

4. Ok–okozati összefüggésen alapulók – ezek az ok, az előzmény nevével jelölik az okozatot, a következményt, vagy fordítva. Például:

Boglyák hűvösében tíz-tizenkét szolga

Hortyog, mintha legjobb rendin menne dolga;

(Arany János: Toldi I.)

(A hűvösében jelentése itt: hűvöset adó árnyékban.)

Az Isten haragja megütött egy hajdút,

Vége lett azonnal, még csak nem is jajdult.

(Arany János: Toldi VII.)

(Az Isten haragja jelentése: villám.)

Lásd még: Szókép.