1. Lényeges fogalmat jelölő, általános használatú szavak, amelyeknek magyar megfelelőjük nincs, s így legközelebb állnak a jövevényszóvá váláshoz. Ide tartozik az úgynevezett nemzetközi szavak jó része. Például:
…Már a tavasszal direktbe közvetítették a nyanyát a televízión.
(Örkény István: Egy szoba, vályogfal, zsúpfedél)
2. A jövevényszóvá váláshoz szintén közel álló olyan szavak, amelyeknek helyettesítésére létrejött ugyan magyar szó, de az idegen és a magyar szó között jelentésbeli vagy hangulati különbség van, s a stílus szabja meg, hogy melyiket használjuk. Például:
– hejh burzsoá! hejh proletár! –
(József Attila: Bevezető)
3. Olyan idegen szavak, amelyeknek van pontos magyar megfelelőjük, tehát már nincs szükség rájuk. Például:
Most is azért sóhajt és dúlfúl magába,
(Csokonai Vitéz Mihály: Zsugori uram)
Ide tartozik a legtöbb idegen eredetű szakmai szó, amelynek a szaknyelvben magyar megfelelője is él. Például:
És ámbátor
(Arany János: A fülemile)
4. Kevésbé fontos dolgot jelölő, magyar megfelelő nélküli, elég széles körben elterjedt idegen szavak. Például:
A szalonoké parfümös rege,
(Ady Endre: Az utca éneke)
5. Olyan idegen szavak, amelyeket a hétköznapi beszédben gyakran használunk ugyan, de a választékosabb társalgási nyelvben már nem, írásban pedig szinte mindig magyar megfelelőjükkel élünk. Ilyenek például: spájz, fater, muter, meló stb.
Az idegen szavak stílushatását az idegen ízen kívül egyrészt az a hangulat adja, amelyet a megfelelő társadalmi rétegből hoznak magukkal, másrészt az az érzelmi velejáró, amely az idegen szót a magyar megfelelőjétől megkülönbözteti. Gyakoriak a mindennapi nyelvben, de szívesen él velük a szépirodalom is. Felhasználhatja őket az író:
1. Bizonyos társadalmi rétegek, továbbá személyek bemutatására. Például:
...A „Hírharsona” szubvenciót húz a kormánytól s ha nem egzisztálna, nem húzna…
(Mikszáth Kálmán: A kormány támaszai)
2. Egyes korok hangulatának érzékeltetésére. Például:
Őrzők, vigyázzatok a strázsán,
(Ady Endre: Intés az őrzőkhöz)
3. Emelkedettebb vagy éppen rosszallóbb hangulat kifejezésére, ha az idegen szó finomabb, választékosabb, illetőleg tréfásabb, gúnyosabb, mint a magyar megfelelője. Például:
A nap tüze, látod,
(Áprily Lajos: Március)
Lásd
még: Csoportnyelv, Rétegnyelv,
Szókincs.