KÉRDŐ MONDAT, KÉRDÉS (lat. interrogatio). – Különbséget kell tennünk a feleletet igénylő, művészi hatásra nem törekvő, valóságos kérdések és a stilisztikai célú kérdések közt. Az utóbbiak az elevenség, a fordulatosság eszközei. A stilisztikai célú kérdéseknek a következő főbb típusait különböztetjük meg:

1. A figyelemfelkeltő kérdés azért hatásos, mert a hallgató vagy olvasó érdeklődését felkelti, ébren tartja, sőt gyakran mintegy bevonja magát a hallgatót, olvasót is a téma előadásába. Gyakori az ilyen típusú kérdés a népmesékben s általában a népies modorú előadásokban. Például:

Mert a pázsit fölött heverésző juhász

Kukorica Jancsi, ki is lehetne más?

(Petőfi Sándor: János vitéz 1.)

2. A tűnődő kérdés segítségével a költők, írók megéreztethetik az olvasóval azt a gondolatot, amely foglalkoztatja őket, s amely a kérdések sorát ébreszti fel bennük. Például:

Ha jön a nép, hé, nagyurak, mi lesz?

Rablóváraitokból merre fut
Hitvány hadatok? Ha majd csörömpöléssel
Lecsukjuk a kaput?

(Ady Endre: Dózsa György unokája)

3. A költői vagy szónoki kérdés csak nyelvtani formája szerint kérdés, de feleletet nem igényel. Szerepe a nyomósított állítás, a felfokozott érzelmek (vágy, meglepetés, felhívás, parancs stb.) kifejezése. Stilisztikai hatása jóval nagyobb, mint a megfelelő kijelentő és felkiáltó mondatoké. Például:

Még kér a nép, most adjatok neki!

Vagy nem tudjátok, mily szörnyű a nép,
Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?
Nem hallottátok Dózsa György hírét?

(Petőfi Sándor: A nép nevében)

A költők mellett a szónokok is kedvelik a kérdésnek ezt a fajtáját.

Lásd még: Alakzat, Felkiáltó mondat, felkiáltás, Kijelentő mondat, Szónoki stílus.