1. A klasszikus körmondat két részre bontható. Az egyik része az előkészítő szakasz, amely jobbára azonos típusú mellékmondatokból ál1, s érdeklődést, feszültséget, várakozást kelt, a másik a főmondatból vagy főmondatokból álló berekesztő vagy utószakasz, amely feloldja a feszültséget, s lezárja a gondolatot. Minél magasabbra emelkedik az érdeklődés, minél nagyobb lesz a feszültség a két szakasz határán, és minél csattanósabb a megoldás, annál hatásosabb a körmondatos szerkezet. Például:
Ha majd a bőség kosarából
(Petőfi Sándor: A XlX. század költői)
2. A romantikus körmondat vagy tiráda jellemzője, hogy második része, szemben a klasszikus körmondattal, nem lezárást hoz, hanem a gondolatoknak, érzéseknek szinte véget nem érő áradását. Például:
Előkészítő szakasz:
Ha majd minden rabszolga-nép ,
Utószakasz:
Ott essem el én,
(Petőfi Sándor: Egy gondolat bánt engemet…)
A körmondat stílushatását az érdeklődés felfokozása, a mondanivaló logikus következetessége, az arányos felépítés és a ritmikusság adja.
A
körmondat elsősorban a szépirodalomban, a szónoki
stílusban és a publicisztikában volt használatos.
Ma már ritkábban fordul elő.