A kétféle összetett mondatnak természetesen más-más a stílushatása.
A mellérendelés (gör. parataxis) főként a társalgási stílus utánzására, személyek bemutatására s a gyorsan tovatűnő benyomások (színek, hangok stb.) érzékeltetésére használatos a szépirodalomban. Például:
A kettőből kinőtt két kápona-virág,
(Kádár Kata)
A falu fölött már felszállt a füst. Először csak egyetlen kémény eresztette magasra a füstöt, aztán második, harmadik követte, és végül füst lengi be végig a falu fölött a levegőt.
(Sánta Ferenc: Húsz óra)
Sajátos stílushatása van az alárendelt mondatok között létrejövő mellérendelésnek, amikor egy főmondathoz több (párhuzamosan) egymás mellé rendelt mellékmondat kapcsolódik. Az ilyen mondatszerkezet jól áttekinthető, több oldalról világítja meg a mondanivalót, s felkelti, illetve fenntartja az érdeklődést. Például:
Mondd, mit érlel annak a sorsa,
(József Attila: Mondd, mit érlel)
Az alárendelést (gör. hipotaxis) főként a hivatalos és a tudományos stílus használja. Természetes azonban, hogy a társalgási nyelvben és a szépirodalmi stílusban is gyakori. Például:
…Volt a királynak egy almafája, amelyen aranyalmák termettek. Olyan különös fa volt az, hogy éjjel kivirágzott, s meg is ért rajta az alma minden éjjel. Így a király gazdagsága napról napra annyira szaporodott, hogy oly gazdag király nem volt az egész világon.
(Tündérszép Ilona és Árgyélus)
És mint a toportyán, ha juhász kergette,
(Arany János: Toldi IV.)
Oly korban éltem én e földön,
(Radnóti Miklós: Töredék)
Az alárendelésnek fontos eszköze az utalószó (vagy rámutatószó). Az utalószó a főmondatból utal a mellékmondatra, így elősegíti a tagmondatok egységben való felfogását, ezenkívül – stilisztikai szempontból – várakozást, feszültséget okoz, s egyértelművé teszi a mellékmondatot, esetleg kiemel. Például:
Dunának, Oltnak egy a hangja,
(Ady Endre: Magyar jakobinus dala)
Lásd
még: Egyszerű mondat.