ÖSSZETETT MONDAT. – Mondanivalónk gyakran megköveteli, hogy egyszerű mondatok helyett összetetteket használjunk. Az összetett mondatokon belül a tartalom, a beszédhelyzet (lásd Beszédhelyzet, szövegkörnyezet vagy szövegösszefüggés), a kívánt stílus stb. szabják meg, hogy mellérendeléssel vagy alárendeléssel éljünk-e.

A kétféle összetett mondatnak természetesen más-más a stílushatása.

A mellérendelés (gör. parataxis) főként a társalgási stílus utánzására, személyek bemutatására s a gyorsan tovatűnő benyomások (színek, hangok stb.) érzékeltetésére használatos a szépirodalomban. Például:

A kettőből kinőtt két kápona-virág,

Az ótár tetejin észszekapcsolóttak,
Az annyok oda mönt, le is szakasztotta,
A kápona-virág hezza igy szólala:

(Kádár Kata)

A falu fölött már felszállt a füst. Először csak egyetlen kémény eresztette magasra a füstöt, aztán második, harmadik követte, és végül füst lengi be végig a falu fölött a levegőt.

(Sánta Ferenc: Húsz óra)

Sajátos stílushatása van az alárendelt mondatok között létrejövő mellérendelésnek, amikor egy főmondathoz több (párhuzamosan) egymás mellé rendelt mellékmondat kapcsolódik. Az ilyen mondatszerkezet jól áttekinthető, több oldalról világítja meg a mondanivalót, s felkelti, illetve fenntartja az érdeklődést. Például:

Mondd, mit érlel annak a sorsa,

akinek nem jut kapanyél;
kinek bajszán nem billeg morzsa,
ki setét gondok közt henyél;

(József Attila: Mondd, mit érlel)

Az alárendelést (gör. hipotaxis) főként a hivatalos és a tudományos stílus használja. Természetes azonban, hogy a társalgási nyelvben és a szépirodalmi stílusban is gyakori. Például:

…Volt a királynak egy almafája, amelyen aranyalmák termettek. Olyan különös fa volt az, hogy éjjel kivirágzott, s meg is ért rajta az alma minden éjjel. Így a király gazdagsága napról napra annyira szaporodott, hogy oly gazdag király nem volt az egész világon.

(Tündérszép Ilona és Árgyélus)

És mint a toportyán, ha juhász kergette,

Magát egy kiszáradt nagy nádasba vette:
Ott is azt susogta a nád minden szála:
Széles e világon nincsen árvább nála.

(Arany János: Toldi IV.)

Oly korban éltem én e földön,

mikor az ember úgy elaljasult,
hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,
s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,
befonták életét vad kényszerképzetek.

(Radnóti Miklós: Töredék)

Az alárendelésnek fontos eszköze az utalószó (vagy rámutatószó). Az utalószó a főmondatból utal a mellékmondatra, így elősegíti a tagmondatok egységben való felfogását, ezenkívül – stilisztikai szempontból – várakozást, feszültséget okoz, s egyértelművé teszi a mellékmondatot, esetleg kiemel. Például:

Dunának, Oltnak egy a hangja,

Morajos, halk, halotti hang.
Árpád hazájában jaj annak,
Aki nem úr és nem bitang.

(Ady Endre: Magyar jakobinus dala)

Lásd még: Egyszerű mondat.