Az elbeszélés, a tárgyilagos, nyugodt előadásmód jellemzője. Például:
S jelentést tesz az elkorhadt korlátfáról az útbiztosnak. Az útbiztos fölterjeszti a dolgot a járási szolgabírónak. A szolgabíró felír az alispánnak. Az alispán átteszi az ügyet az államépítészeti hivatalhoz.
(Mikszáth Kálmán: A korlátfa)
Kifejezheti pillanatnyi benyomások egymásutánját. Például:
Kip-kop, köveznek.
(Kosztolányi Dezső: Kip-kop, köveznek)
Megéreztethet izgatottságot, drámaiságot is. Például:
– Abból is meg lehet élni.
Ettől elakadt a szavam. De azután csak folytattam!
– Itt bélistára kerültem. Állást azóta nem tudtam szerezni. Itt-ott akad valami alkalmi foglalkozás. Most címeket írok egy nagyvállalatnak, napi két pengő a keresetem.
– Nem sok. Túl zsírosra csinálták ezek ezt a francia sertésbordát.
Megint hallgattam. Bámultam a levegőbe.
(Nagy Lajos: A bogár)
Érzelmes hangulat felkeltésére is alkalmas. Például:
A pofozkodás nagy bűn. Az emberi arc szent. A pofozkodás polgári szentségtörés.
(Gárdonyi Géza: Bűntárgyalás)
Az egyszerű mondatok erőszakolása zsúfolttá, mesterkéltté teszi a stílust. A helyes elv az, hogy a mondanivaló tartalma, célja, a közlés körülményei (s részben a közlő egyéni stílusa) határozzák meg, hogy egyszerű vagy összetett mondat-e a megfelelő az adott helyzetben.
Lásd
még: Összetett mondat.