A stilisztikában általában háromféle minőségjelzőről beszélhetünk.
1. A megkülönböztető, meghatározó jelző valamely személy vagy dolog jellemző, azt mástól megkülönböztető sajátosságát emeli ki. Jelentős szerepe van a pontos, hű ábrázolásban és jellemzésben. Elhagyása megváltoztatja, sőt értelmetlenné is teheti a mondanivalót. Minden stílusban megtalálható. Például:
A ház mellett van a deszkából tákolt nyári konyha…
(Sütő András: Anyám könnyű álmot ígér)
2. A festői vagy költői jelző nem szűkíti le a jelzett szó értelmét, a mondanivalót elhagyása nem változtatja meg. Célja az, hogy a kifejezést szemléletessé, hangulatossá, széppé tegye. Igazi területe a költői stílus, de a köznyelvben is előfordul. Lehet szemléleti vagy hangulati jellegű.
Szemléleti jellegűek a következők:
A te édös anyád őtöt elvitette,
(Kádár Kata)
Szörnyű vendégoldal reng araszos vállán,
(Arany János: Toldi I.)
Hangulatiak:
Az fölföldet bírják az kevély nímötök,
(Bornemisza Péter: Siralmas énnéköm)
Szemeid szép ragyogása
(Csokonai Vitéz Mihály: Tartózkodó kérelem)
A jelző lehet szókép is. Ilyenkor érzelmileg még telítettebbé, hangulatosabbá válik. Például:
Holott náddal ringat,
(József Attila: Ringató)
…Míg tehenünk volt, mindig megcsodáltam, hogy villás fejét ügyesen félrefordítva minő találékonysággal igazodik az ajtó méreteihez.
(Sütő András: Anyám könnyű álmot ígér)
3. Állandó jelzőről akkor beszélünk, ha a jelző és a jelzett szó kapcsolata állandóvá válik a nyelvhasználatban vagy egyes művekben. Például:
…hallottad-e hírét az igazságos Mátyás királynak?
(Móricz Zsigmond: Fillentő)
A stílushatást befolyásolhatja a jelző szófaja is.
Az igenévi jelző költői erejét például növeli az, hogy nemcsak festői hatású, hanem igei természeténél fogva mozgást is visz az ábrázolásba. Például:
Te tünde fény! futó reménység vagy te,
(Radnóti Miklós: Himnusz a békéről)
Különbség van a főnévi és a melléknévi jelző között is. A főnévi jelző határozottabban, erősebben mutat rá az illető jellemvonásra. Például:
valami ritmust
(Illyés Gyula: Cserepező)
öltöztess tündér-pirosba,
(Nagy László: Tűz)