MELLÉKNÉV.
– Stílushatása abban áll, hogy egy vagy több tulajdonság kiemelésével jellemzi,
egyéníti a személyt vagy dolgot, s ezzel szemléletesebbé is teszi a stílust.
Különösen olyan íróknál, költőknél jut fontos stilisztikai szerephez, akik
a tárgyi világot a külső tények, benyomások, hangulati hatások alapján
akarják ábrázolni, így például az impresszionista (lásd Impresszionizmus)
költők – Babits Mihály, Juhász Gyula, Tóth Árpád stb. – stílusában. De
a melléknév adta lehetőségekkel szívesen éltek a régebbi korok is. Például:
Ösztövér
kútágas, hórihorgas gémmel
Mélyen
néz a kútba s benne vizet kémel:
(Arany
János: Toldi I.)
Stilisztikai
szempontból fontos feladata van a melléknevek fokozásának (vagyis a tulajdonság
nyomósított kifejezésének). Például:
De
nem kékebb eged és a dombod se zöldebb,
mint
honni dombjaink s a dunántúli ég,
e
gömbölyű, szelíd, színjátszó kék vidék.
S
olasz szív nem lehet emlékektől gyötörtebb
s
vén boltok alatt, az ősök piacán,
mint
én, ha földeden bolyongok, bús hazám!
(Babits
Mihály: Itália)
A
melléknevek fokhatározókkal (igen, nagyon, rendkívül, kissé stb.)
való bővítése, továbbá a melléknévi mutató névmásokkal
való nyomatékosítása a tulajdonság különböző fokozatainak kiemelését teszi
lehetővé. Például:
Ó,
ha közös dolgok tevői,
így
tartanánk egymást, ilyen
végzetes
bizalommal egymás
fogában
s idegeiben.
(Garai
Gábor: Artisták)
Lásd
még: Jelző.