Az irodalomban az impresszionizmus igazi területe a líra és a leíró próza.
Legjellemzőbb stíluseszközei: az addig nem ismert színekben pompázó, sokszor szinte varázslatos képek, a szóképek közül a metafora, a megszemélyesítés és a különböző érzéki benyomásokat összeolvasztó szinesztézia. Kedveli továbbá a benyomásokat jól érzékeltető névszókat (főneveket és mellékneveket), a sajátos szerepű értelmezőket, a hiányos mondatokat, mindazt, amit az úgynevezett nominális stílus magában foglal. Szívesen él a nyelv zenei lehetőségeivel is (1ásd Jóhangzás).
Leghíresebb képviselői a magyar irodalomban: Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád, Juhász Gyula, Szabó Lőrinc. Például:
Aranylanak a halvány ablakok…
(Kosztolányi Dezső: Téli alkony)
Az alkonyat, a merengő festő fest:
Majd minden színét a Tiszának adja,
(Juhász Gyula: Magyar táj, magyar ecsettel)
Lásd
még: Korstílus vagy irodalmi irány.