ÉRTELMEZŐ (lat. appositio ’hozzátétel’). – Tágabb jelentésben értelmező valamely szó vagy szókapcsolat után következő s ugyanazt a személyt, dolgot stb. jelentő, illetőleg több oldalról bemutató főnév, melléknév, számnév stb. vagy szókapcsolat. Sajátos stílushatását az magyarázza, hogy a jellemző vonás megnevezése (a szokásostól eltérően) nem a jelzett szó előtt áll, hanem utána következik, és ez a körülmény mintegy ráirányítja a figyelmet az értelmezőre. Főbb típusai a következők.

1. Az értelmezetthez (bővebb magyarázatként) hozzáadjuk az illető személy vagy dolog pontosabb nevét, egy-egy jellemző sajátosságát, számát stb. Például:

...Az egyszerű Pétörből a tej miatt lett Pétör, a csaló.

(Móra Feren: A másik csaló)

Én evöszöm Kádár Katát,

Jobbágyunknak szép léányát. –

(Kádár Kata)

2. Az értelmező (többnyire jelző) fokozást, nagyítást vagy valami meglepőt fejez ki. Például:

Vett is amit kívánt; paizst, szépet, nagyot;

(Arany János: Toldi XI.)

3. Kiemelhető (például szóképpel) mind az értelmezett szó, mind az értelmező. Például:

Hálót fon az est, a nagy barna pók,

nem mozdulnak a tiszai hajók.

(Juhász Gyula: Tiszai csönd)

Az értelmezős szerkezeteket különösen kedvelte az impresszionista stílus (1ásd Impresszionizmus), és a nominális stílusnak is eszközei.

Lásd még: Fokozás, Nagyítás, túlzás.