A hónap szerzője Erich Kästner – 2016. február

Erich Kästner

Kastner

 „Véssétek mélyen az agyatokba és a szívetekbe,
mint valami ősrégi kőtábla feliratát:
ne engedjétek,
hogy kiűzzék belőletek a gyermekséget!”

 

Erich Kästner német költő, író, forgatókönyvíró 1899. február 23-án született Drezdában, iskoláit is itt végezte.

Az I. világháború idején volt középiskolás, a gimnázium utolsó évében, 1917-ben behívták katonának és a nehéztüzérségnél szolgált. A kiképzésen még részt vett, de a háború véget ért, mielőtt ő belekerült volna a harcokba. Azonban így is maradandó nyomot hagyott életén, ettől kezdve mélységesen elítélte a háborút. Az első világháború végeztével kitüntetéssel érettségizett és elnyerte Drezda város arany ösztöndíját.

1919 őszétől Lipcsében tanult történelmet, filozófiát, germanisztikát és színháztudományokat. Érdekelte a film világa is. Tanulmányait újságírói és színikritikusi bevételeiből finanszírozta. A Neue Leipziger Zeitung című lap szerkesztője volt, melyben rendszeresen jelentek meg cikkei, kritikái. 1925-ben, miután megkapta diplomáját, Berlinbe költözött, s két évvel  később, 1927-ben megjelent első verseskötete.

1929-ben szerződést kínáltak neki gyerekkönyv megírására. Mindaddig nem is gondolt rá, hogy gyerekekhez szóljon. Első regénye az Emil és a detektívek címet kaptapillanatok alatt elkapkodták és máig is talán legismertebb gyermekkönyve. Csak Németországban több mint kétmillió példányban kelt el és 59 nyelvre fordították le. 1931-ben film is készült belőle, mely hasonlóan sikeres lett, mint a regény. De Kästner elégedetlen volt a forgatókönyvvel, ezért a későbbiekben forgatókönyveket is írt a filmstúdió számára. Az első könyv sikere után sorra jelentette meg az ifjúságnak szóló, humoros, fordulatos regényeit.

emil     repülő osztály     két Lotti

Az 1933-ban készült el A repülő osztály című könyve, mely népszerűségében és sikerében vetekedett első regényével. A regényből készült filmet itt nézhetitek meg.

1933 után a politikai helyzet nem tette lehetővé, hogy Németországban kiadhassa könyveit, ezért Svájcban jelentette meg őket, álnéven. Népszerűsége azonban így sem csökkent.

1944-45-ben az egyre veszélyesebbé váló berlini életből Münchenbe költözött.
1949-ben jelent meg A két Lotti, melynek forgatókönyvével 1951-ben elnyerte a legjobb forgatókönyv díját. Azóta többször is megfilmesítették a történetet, az első, 1950-ben készült filmet itt nézheted meg.

1956-ban München város irodalmi díját, 1960-ban pedig a Hans Christian Andersen-díjat is kapott.

München halt meg 1974. július 29-én.

emberke   majus 35  miniatűr

Az iskolai könyvtárban az alábbi könyveket találod meg tőle:

Emil és a detektívek
Emil és a három iker
A repülő osztály
A két Lotti
Május 35
Az Emberke
Emberke meg a kislány
Az eltűnt miniatűr
Három ember a hóban
Erich Kästner mesél

Ha többet szeretnél tudnia az életéről, nézz utána itt és itt!

Kérdéseink ebben a hónapban:


Az űrlapot elérheted erre a linkre kattintva is:

http://goo.gl/forms/qLzo2JncWF

A válaszok beérkezési határideje február 29.!

 

Nemzetközi Könyvajándék Nap – 2016. február 14.

könyvnap

A Nemzetközi Könyvajándék Nap (International Bookgiving Day) egy önkéntes kezdeményezés, melynek célja, hogy minél több kisgyerek jusson könyvhöz és minél többen megszeressék az olvasást.

A Nemzetközi Könyvajándék Napot először 2012-ben hirdették meg. Már az első évben 12 ország csatlakozott a kezdeményezéshez, és több tízezer gyerekhez jutottak el könyvadományok szerte a világon. Magyarország két éve csatlakozott először.

A szervezők azt szeretnék elérni, hogy ezen a napon minden felnőtt adjon egy könyvet egy gyereknek.

Hogyan lehet részt venni ebben az akcióban? Több módon is.

Például:

  • ajándékozzon könyvet saját, rokon, vagy ismerős kisgyereknek,
  • hagyja olyan nyilvános helyen, ahol gyakran járnak gyerekek, pl. váróteremben, vagy játszótéren (akár egy padra, vagy egy hintára helyezve, néhány kedves sorban üzenve a szerencsés megtalálónak),
  • adjon könyvet gyerekekkel foglalkozó intézményeknek, bölcsődéknek, óvodáknak, iskoláknak, nevelőotthonoknak, kórházaknak,
  • juttassa el a könyvet olyan szervezetekhez, melyek rászoruló gyerekeknek adják tovább.

Kedves Felnőttek! Mindenki adjon egy könyvet egy gyereknek ezen a napon!

könyvnap2

Különvélemény az Időfutárról

Nagy sikere van az Időfutár sorozatnak (Író: Tasnádi István – Gimesi Dóra – Jeli Viktória – Vészits Andrea, Kiadó:Tilos az Á Könyvek-Pozsonyi Pagony Kft.), amely rádiójátékként kezdte, végül 6 részes ifjúsági regényfolyam lett belőle. A sorozat középpontjában hetedikes kamaszok időutazásai és az ebből adódó kalandok állnak… Az 1-4. részt könyvtárunkban is megtaláljátok!

Következzen Shepherd könyvkritikája!

Shepherd: Az idő ötven árnyalata

Rendben kezdjük el… ez nem lesz valami könnyű.

Felhívom minden egyes és kettes számú olvasó és Kati néni figyelmét, hogy a kritikában lehetnek trágárnak ható kifejezések, de mindenesete megpróbáltam moderálni magam, miközben átírtam a rengeteg csúnya szóval gyarapított eredeti változatot, amit akkor írtam, amikor olvastam. Vagyis miközben olvastam. És ott egy kicsit eldurvultak a dolgok… 7 óra folyamatos olvasás után. Szóval itt nagyon friss (mármint úgy friss, ahogy olvasva van a könyv… a tapasztalatok frissek, nem a kritika) a verzió.

Akkor kezdjük:

A történet szerint a kis tizenkevéséves Hanna csodálatos életét éli Szegeden, csakhogy az apukáját váratlanul áthelyezik Budapestre, így fél év után oda is kell költözniük. De azt mondja, hogy már megszokta, hiszen minden alkalommal ez történik, hogy el kell költözniük, mikor már megszokta az új helyet. Aztán mégse mindegy neki, mivel csak nem lehet úgy, mint az előbb, mert most éppen kellet ide egy fordulat, és nem volt keret másikra. Logikus, nem?! Continue reading Különvélemény az Időfutárról