A hónap szerzője Balázs Ágnes

Ha szívedben ott a szeretet,
legyőzhetetlen maradsz mindörökké!

Balázs Ágnes rendkívül sokoldalú alkotó, művész: színész, író, színpadi szerző, zeneszerző, dramaturg,  rendező, de dolgozott műsorvezetőként is.

 

1967. március 25-én született Budapesten. A Brüsszeli Szabadegyetemen, majd az ELTE Bölcsészkarán tanult magyar-francia szakon. A színház szerelmese, ezért tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Egyetemen folytatta, ahol diplomát 1993-ban kapott. Pályafutását a Nemzeti Színházban kezdte, Shakespeare és Goldoni drámákban játszott főszerepet, majd 1994-től szabadfoglalkozású színész lett, több színházban is játszott, s a TV2 műsorvezetőjeként is dolgozott.

Első gyerekkönyve 2003-ban jelent meg Andersen, avagy a mesék meséje címmel a Holnap Kiadónál. A könyvből készült Andersen című darab ősbemutatóját Szegeden tartották 2004-ben. A Lufi sorozat és más, gyermekeknek szóló művei a Móra Kiadónál jelentek meg a Pöttyös sorozatban.

Két gyermeke van: Barnabás és Bianka.

 Könyvtárunkban megtalálhatod tőle a következő köteteket:

  • Andersen, avagy a mesék meséje – itt elolvashatod a fülszöveget és részletet is olvashatsz a műből, itt pedig megnézhetsz egy interjút Balázs Ágnessel a könyvről
  • Lufi és Szamóca – a Lufi sorozat első kötete – itt elolvashatod a fülszöveget és részletet is olvashatsz a műből!
  • Lufi és a nyolcpecsétes titok – a Lufi sorozat hatodik része – itt elolvashatod a fülszöveget és részletet is olvashatsz a műből!

Olvass/nézz utána!

Összeállította: Kulcsár Marianna könyvtárpedagógia-tanár szakos MA hallgató

Frissítette: Nagy Anetta

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.