Magyarok az olimpiai lánggal

Vetélkedőre készülők, figyelem!

Olimpiai sorozatunk következő híre:

Hétfőn, 2008. május 5-én négy magyar, Halász Judit színművész, Barabás Éva műsorvezető, valamint Lakatos Katalin (aki egy speciális nevelést igénylő gyerekekkel foglalkozó alapítvány szakmai vezetője) és Kovács István (Mikulás-nagykövet, ő kistérségekben szervez évek óta futóversenyeket és különböző kupákat, melyekkel a mozgás és a sport szeretetére próbálja nevelni a fiatalokat) futott az olimpiai lánggal a Kína déli csücskén lévő Hainan szigetén 300- 300 métert.

Jótékonysági szerepvállalásukkal érdemelték ki, hogy a 208 futó között lehessenek. A jelentkezők közül a Magyar Olimpiai Bizottság aranyfokozatú támogatója, a Samsung választotta ki a szerencséseket.

“Fantasztikusan telt az egész nap és nagy élmény volt futni a lánggal” – nyilatkozta Halász Judit, majd hozzátette: “mindenki kapott egy fáklyát, de nem ezt kellett átvennünk a másik kezéből, hanem a lángot. A következő fáklyavivőnek pedig mi gyújtottuk meg a fáklyáját. Én egy kínai férfitől kaptam és egy másik kínainak adtam át a lángot”.

Olvass utána:

A világ legnagyobb közkönyvtára

Örömmel olvastuk a hírt, hogy nagy sikert aratott tegnap (2008. 05. 04.)  Esterházy Péter magyar író New Yorkban, PEN nemzetközi írószövetség New York-i World Voices fesztiváljának zárónapján, a New York Public Library-ben.

Ehhez kapcsolódva érdemes szót ejtenünk a helyszínről. A New York Public Library, a New York-i  közkönyvtár ugyanis a világ egyik legnagyobb és legszebb könyvtára. Sokan láttátok már, bár lehet, hogy nem ismertetek rá: az 2004-ben forgatott Holnapután című katasztrófafilmnek a könyvtár nagy olvasóterme az egyik legfontosabb helyszíne.

Csak néhány adat, hogy érezzétek, mekkora könyvtárról is van szó: évente több, mint 10 millió látogatója van, az állománya meghaladja a 12 milliót, 85 fiókkönyvtárat működtet szerte a városban. A 2000. évben a hatalmas könyvtár(hálózat) 250 millió dollárt meghaladó keretből gazdálkodott. A könyvtár honlapja 5,3 millió látogatást regisztrált 2000-ben, közel 2000 gép szolgálja az olvasókat, akik 350 adatbázisban kereshetnek. (forrás: KIT hírlevél)

Érdekes a története is, amely 1848-ban John Jacob Astor, az akkori Amerika leggazdagabb polgára 400 ezer dolláros adományával kezdődött. New Yorknak addig nem volt közkönyvtára, s a felajánlás sem vált azonnal valósággá. 1897-ben a New York központi Public Library (Városi Könyvtára) felépítésének irigyelt feladatát a Carrére és Hostings vállalat kapta meg. A könyvtár első igazgatója olyan világos, csendes, levegős helyet képzelt el, ahol több millió könyvet tárolnak, de a látogató gyorsan hozzájuthat a kívánt kötetekhez. A könyvtár 1911-ben nyílt meg, és azonnal nagy sikert aratott. A városnak 9 millió dollárba került a felépítése. A hatalmas faburkolatú – a fimből ismert – nagy olvasóterem két háztömböt foglal magába, s két belső udvarról kapja a természetes nappali fényt.

Kép forrása

Az épület eklektikus stílusban, márvány burkolattal készült. A kapunál álló, márványból faragott oroszlánok a Türelem és a Bátorság szimbólumai.

 

 

 

 

 

 

Ha New Yorkban jártok, feltétlenül látogassátok meg! Az Ötödik Sugárút 40. és a 42. utca közötti szakaszán találjátok!

Nagyobb térképre váltás

Olvass utána:

A hónap szerzője Varró Dániel

„Üzenem hát, hogy ki-ki olvasson illőt az alkatához,
ha egyszer úgy határoz, hogy könyvet kíván a kezébe venni.
Röviden ennyi.”

Áprilisban Varró Dániellel folytatjuk a költők sorát. Ő az egyik legfiatalabb költőnk. Első verseit 12 éves korában az általános iskolában írta, a Toldi hatására egy eposztrilógiát Nyuszika, Nyuszika szerelme, Nyuszika estéje címmel. Ugye jó kezdet? Ha többet is meg szeretnél tudni róla, olvass tovább!

Continue reading A hónap szerzője Varró Dániel

A hónap szerzője Kovács András Ferenc

„Morcos idő viharoz már,
reszket a jégen a rozmár…”

S hogy mi történik még szegény jégen reszkető rozmárral? Megtudod, ha elolvasod Kovács András Ferenc Reszket a rozmár… című versét!
Azt kérdezed, ki ő? Nem ismered? Nem baj. Nem hallhattál róla sokat, mert nem túl régen ír verseket. De mindenképpen érdemes megismerni. Hogy miért? Egyszerűen azért, mert jó. Versei csupa csengő-bongó rímből, játékból és ötletből állnak, mosolyt csalnak az arcodra.

Beszélgetés a Könyvherceggel

Mint már megírtuk, Szécsi Péter 6.b osztályos tanulónk lett a tavalyi Könyvkirály olvasási verseny Könyvhercege. Most őt kérdezzük a versenyről, kedvenc olvasmányairól.

K:. Kedves Peti, gratulálok a Könyvhercegi címedhez, amit a Somogyi Könyvtár olvasási versenyén, a Könyvkirályon nyertél!

P.: Köszönöm szépen!

K.: Mit szóltak hozzá az osztálytársaid, tanáraid, szüleid?

P.: Anyukám nagyon örült, a tanáraim megdicsértek érte, az osztálytársaim is azt mondták, hogy ügyes vagyok.

K.: Mi volt ennek a versenynek a lényege?

P.: El kellett olvasni a kijelölt könyvek közül amennyit bírsz, ezekhez voltak feladatlapok, a feladatlapokat ki kellett tölteni és azokat beadni. Continue reading Beszélgetés a Könyvherceggel