Magyar irodalmi ajánló – 6-8. évfolyamnak

12 éves kortól ajánljuk az alább felsorakoztatott klasszikus műveket és kalandregényeket a magyar irodalmi művek listájából. A digitális könyveket a Magyar Elektronikus Könyvtár és a Digitális Irodalmi Akadémia archívumából válogattuk. 

 

Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem

A tízéves gyermek Karinthy bölcs szemlélődéssel, érett humorral veszi tudomásul a felnőttek, a tanárok, sőt a pajtások hibáit, erényeit is, szívvel-lélekkel él az iskolában, az osztályban, s bár mulat mindenen, mégis nagyon komolyan, halálosan komolyan veszi az egészet. Ez derül ki a naplójából, amelyre az irodalomtörténészek nemrégen bukkantak, s amely igazolja a „Tanár úr kérem”-nek, ennek az örökbecsű írásnak érzelmi keletkezését. Az osztály a legfőbb jó, soha annyit nem lehet nevetni, soha annyira nem lehet félni, mint ahogy azt az ember az osztályban tette. Az ember egy életen át nosztalgiával gondol vissza a hajdani örömökre, szorongásokra. S hogy mennyire hiteles élmény Karinthyé, bizonyítja az, hogy az emberek változnak, az iskolák, a diákok cserélődnek, de ez az élmény a ma gyereke, felnőttje számára ugyanolyan friss erővel hat, épp olyan aktuális, mintha mostanában történt volna meg, s éppen vele.

https://mek.oszk.hu/00700/00719/00719.htm

 

Mándy Iván 2015 decemberében a hónap szerzője is volt. ITT elolvashatod a róla készült összefoglalót.

Mándy Iván: Csutak színre lép

„Szóval Csutak színre lép. És remélhetőleg egy darabig színen is marad. De hát mit is akarok én ezzel a Csutakkal? A Csutak-történetekkel? Röviden: elmondani valamit a mai gyerekek hétköznapjaiból. Ezekből az egyszerű és mégis felejthetetlen pillanatokból, amikor a gyerek felfedezi az utcát, a teret – és egy kicsit saját magát. Amikor Csutak észreveszi, hogy egy öreg kerítéssel kitűnően el lehet beszélgetni. Egyáltalán, hogy a tér, az utca hűséges barátok. Közben azt is észreveszi, hogy a Vay Ádám utca rémétől, Nagyvilági Főcsőtől nem kell annyira megijedni. Mert lehet, hogy csak a szája jár. És hogy ő, Csutak, azért nem is olyan ügyetlen. Igaz, hogy senki se fogadna rá a rollerversenyen, de hát okozhat ő még meglepetést! Egy ilyen igazi nagyvárosi fickó. Aki olyan otthonosan mozog az utcákon, mintha a járdából nőtt volna ki. Úgy gondolom, érdemes vele elkalandozni egy kicsit.” Így vall a Csutak-sorozat újonnan kiadott első kötetéről az író.

https://reader.dia.hu/document/Mandy_Ivan-Csutak_szinre_lep-313

 

Mándy Iván: Csutak és a szürke ló

Csutak, ez az érzékeny és nyugtalan kiskamasz a Csutak színre lép című könyvben kezdte el bolyongásait a budapesti utcák, terek, kapualjak, grundok világában. Ott, az előző történetben Csutakot elrabolják. Most ő adja a fejét rablásra. Csakhogy ő nem embert rabol, hanem – lovat. Vagy talán ez nem is rablás, hanem életmentés? A fuvarosnő mindenesetre hiába keresi kiöregedett szürke lovát, és joggal gondolhatja hogy ellopták. Kis hőseink azonban szentül hiszik hogy megmentették a vén paripát a vágóhídtól. Hová rejtik, mi lesz szegény pára sorsa a gyerekek gondozásában, erről szól Mándy Iván regénye, mely egyike a legszebb legköltőibb Csutak-történeteknek.

https://reader.dia.hu/document/Mandy_Ivan-Csutak_es_a_szurke_lo-1123

 

Móra Ferenc: Rab ember fiai 

Móra Ferenc máig méltán vezéralakja a magyar ifjúsági irodalomnak. A Rab ember fiai a 10-12 éves korosztály egyik kedvence. Ebben a történelmi kalandregényében minden benne van, ami a gyermekszívet megmozgatja. Romantikus környezet Apafi Mihály erdélyi fejedelem udvarában, török basák, álnok cselszövők, önzetlen jótevők, és gyermek hősök, akik ártatlan apjuk kiszabadításáért izgalmas kalandokat élnek át. És nem hiányoznak Móra kedves szereplői, a társadalom peremére szorult szegény gyermekek, akiknek sorsa a regényben természetesen jóra fordul. Boromisza Dóra hangján megelevenednek az érzelmek, a jellemek, szívhez szól a mese, a gyerekek szívéhez.

http://mek.oszk.hu/00900/00977/00977.htm

 

 Örsi Ferenc: A Tenkes kapitánya

Most hát ismét elénk lépnek valamennyien a tévé nagysikerű filmjéből: Eke Máté, a „Tenkes kapitánya”, Siklósi bácsi, Veronika, aztán a mafla Eberstein báró és butácska felesége. És újra végigkísérhetjük az izgalmas és vidám kalandokat amelyek mindegyike arról szól, hogyan támad fel Eke Máté vezetésével a Siklós környéki szegény nép a vár császári parancsnoka ellen, és hogyan keseríti meg minden napját, amíg Béri Balogh Ádám felmentő kuruc serege meg nem érkezik… Örsi Ferenc ifjúsági regényében jelenetről jelenetre nyomon követte filmjét: semmi sem maradt el ebből az országos hírre kapott több külföldi televízióban is vetített, mesei ihletésű érdekes történetéből.

https://mek.oszk.hu/00900/00904/00904.htm

 

 

A borítóképek és a leírások forrása: moly.hu

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.