Fésűs Éva

Ki tudná megmondani, hogy az egyik ember miért hall zenét az esőben, a
másik hogyan lel rá lágy mozdulatokra a kemény kőben, s miként lehet az, hogy valaki harmatcsepp szemű tündért pillant meg egy virágban?

„Csepp víz szeretnék lenni, de tiszta, melyben az ég magára lel.”

 

Fésűs Éva 1926. május 14-én született Cegléden, meghatározó gyermekéveit Kiskunhalason töltötte, de élt Vácott is. Szeretetteljes, hívő családja volt és a hit végig kísérte egész életét. Az irodalom, az olvasás, a mesék, versek szintén nagyon fontos szerepet kaptak családjuk mindennapjaiban.

Legelső verséről így ír: “Az első versemet nem is én írtam le, hanem édesapám, aki meghallotta, hogy járva-kelve egy kis macis verset mondogatok, s papírra vetette azt. Beküldte egy Tündérvásár nevű újságnak, ahol le is közölték, névvel és életkorral feltüntetve. Nekem ez nagyon nagy dolog volt, így aztán később is verseket írtam…”

Tíz éves korától szinte állandóan verseket írt, mégsem gondolt rá soha, hogy író legyen. Meséket is talált ki, főleg a barátnőjének, játék közben. Kisgyermekként sokszor volt beteg, s ilyenkor nagymamája mesékkel szórakoztatta őt. “Meséken nőttem fel, volt egy állandóan mesélő nagymamám. Felejthetetlen epizód volt az is, amikor az édesapám mondta-mondta nekem a verseket, százszor is ugyanazt, és én még mindig élveztem. Aztán középiskolában szerettem meg igazából a verseket. De mi nem boncoltuk, elemeztük őket ám, mint manapság! A költeménynek a nyelvezete, a személyes mondandója bűvölt el engem.”

Gimnáziumi magyartanára látta verseit és nagyon biztatta is, mégsem lett hivatásos költő vagy író. A háború után osztályidegen lett, ráadásul vallásos is volt, így esélye sem volt, hogy felvegyék az egyetemre. Hát gyors- és gépíró lett. Egész életében ez volt a munkája, de egy pillanatra sem bánta. Soha nem irigyelte tőle senki és hazavinnie sem kellett. Ráadásul, amikor éppen nem volt feladat, saját kedvére írogathatott. Amúgy sem szeretett volna soha „karriert építeni”, vagy „megvalósítani önmagát”, mert ő mindig is anyuka akart lenni.

Három gyermeke, tizenkét unokája és tíz dédunokája van, nem kis boldogságára.

Igazi mese, ahogyan a férjével, Temesi Lajossal megismerkedett:
„A történet ott kezdődik, hogy viszonylag korán, tízévesen elkezdtem verseket írni, a magam örömére. Aztán a család egyik irodalommal foglalkozó hölgytagja beküldött néhányat ezek közül a Nemzeti Újság vasárnapi mellékletéhez, a Hölgyfutárhoz. Ők meg közöltek egyet. Ezzel találkozott Kaposváron egy fiatalember, aki szintén versbarát volt. De nem azért olvasta, mert előfizette a lapot, hanem mert ebbe az újságpapírba csomagolta be a nadrágját egy kuncsaft, aki javíttatni vitte az édesapjához a ruháit. Így „bukkant rám” Lajos, akinek nagyon megtetszett, amit írtam. Kinyomozta a címemet, és levelezni kezdtünk. Tizenhat éves voltam akkor. Éppen zajlott a háború. Meg is szakadt a kapcsolatunk, mert őt besorozták. Azt sem tudtam, túlélte-e a világégést.
A háború után váci revizorok jöttek Kaposvárra. Amikor Lajos meghallotta, honnan jöttek, kérdezte, nem ismernek-e véletlenül egy Fésűs Éva nevű lányt. Ők „véletlenül” ismertek, mert akkoriban inasként dolgoztam Vácott egy drogériában, és találkoztak velem. Így aztán újra felvettük a kapcsolatot, s hamarosan össze is házasodtunk. Ötvenkét évig éltünk együtt boldogan. Az, hogy író is lehettem, nagyban köszönhető a férjemnek, aki végig mellettem volt, és biztatott.”

Első meséit a kisfiának írta, azután az egyiket, ismerőse biztatására, beküldte a rádióba. 1955-ben le is adták. Ha nem lett volna a rádió, bizonyára az ő élete is másképpen alakult volna, hiszen ennek a segítségével vált ismertté.

A forradalom kitörése után a rádióból sok anyag eltűnt, ezért 1958-ban megkeresték korábbi szerzőiket, s új írásokat kértek tőlük. Ekkor született meg a Toppantó királykisasszony, A fogfájós nyuszi és sok-sok esti mese, verses mese, hangjáték. Egy idő után a délelőtti,  ovisoknak szóló műsorok írói közé is meghívták. 1958-tól 1978-ig volt a Magyar Rádió külső munkatársa.

353 műsora és 28 mesejátéka hangzott el, például: Jó éjszakát, gyerekek; Óvodások műsora; Kukkantó; Így kell járni, stb.

Vidéken, Kaposváron élt és alkotott, s még ma is ott él. Ez szerencsés dolog volt, mert a fővárosra jellemző erős ellenőrzöttség rá már nem volt érvényes. Mivel közvetlenül nem volt „szem előtt”, nem származott kára abból, hogy hívő katolikus. Csak annyit kértek tőle, hogy vallási témákat ne említsen az írásaiban. Ezt könnyedén megtette, mert meséinek főszereplői leginkább állatok voltak.

A rádiós szereplések miatt írásaiban fokozatosan áttevődött a hangsúly a hangjátékokra, a dramatizált változatokra. Lassan belejött ezek írásába, de nem volt könnyű, hiszen egészen mások a szabályok, ha nincsenek leíró részek a műben.

1973-ban a Magyar Televízióban elkészült a máig nagy sikerű A palacsintás király filmváltozata.

Ezért a történetért megkapta a Magyar Televízió Nívódíját is.

A következő film, a Csaló az üveghegyen nem sikerült túl jól, fel is hagyott ezzel a műfajjal. A bábfilmek viszont sikeresek voltak, legismertebb talán a Csodálatos nyúlcipő (1987), illetve a Tapsikáné fülönfüggője (1985).

          

Furcsa módon, miközben meséi, hangjátékai, műsorai évtizedek óta mentek a rádióban, tévében, a könyveit nem adták ki.

Bár 1968-ban a Móra Kiadó megjelentette a Csupafül című kötetet, de arról meg sem kérdezték. Aztán egészen a rendszerváltás környékéig nem adták ki írásait. A 80-as évek közepe táján elkezdett nőni az érdeklődés a meséi, meseregényei iránt, amelyek főleg egyházi kiadók (Szent István, Szent Gellért) gondozásában jelentek meg először. Ekkor már a hangjátékokat kellett átdolgoznia könyvvé, s ettől kezdve sorra jelentek meg kötetei.

Nem csak meséket, hanem verseket is írt gyerekeknek A békakirály inge és A zselici rét alatt címmel.

Néhány nagyon fontos gondolata a mesékről és azok hatásáról:

 „A mesék és a versek azért kellenek, mert érzelemdúsabb, színesebb lesz tőlük az élet! Nem elég okos gyerekeket nevelni, kell hogy legyen szívük is, és ehhez többek között a meséken keresztül vezet az út. A mesevilágba csak tiszta lelkiismerettel és jó szándékkal lehet belépni. Szegény gyerekek nem tudnak ma beszélgetni, fogalmazni – hát ebben is segít a könyv, amely beszélget is veled. A mesélést nem lehet elég korán kezdeni. A kicsiknek a meséken keresztül alakul ki az értékrendjük, értelmezik a világot, testet öltenek kimondhatatlan vágyaik és félelmeik. …a fantázia egy óriási kincs, amire vigyázni kell, mert elsorvadhat. Ha olvasnak, akkor fejlődik, és a mesét olyan szépnek képzelik el, amilyen díszletet egy filmben nem lehet kitalálni!

A meseírás nem hobbi, nem szórakozás, hanem egy nagyon fontos, felelősségteljes dolog. A mese az a kulcs, amivel egy gyerek előtt kinyitogatjuk a világnak a szépségeit és a szabályait, ahhoz, hogy szépen és jól tudjunk élni. Ezeket az ismereteket akkor kell átadni a gyerekeknek, amikor még nem rontották el az ízlésüket és nem nyúltak bele piszkos kézzel a lelkiismeretükbe, gondolatukba. Amilyen gyermekeket nevelünk, olyan lesz majd az a társadalom, amit ők fognak majd kialakítani.”

2004-ben jelent meg Szeretném még elmondani címmel első, felnőtteknek szánt verseskönyve. 2009-ben pedig, szintén felnőtteknek a Csepp víz című, szintén felnőtteknek szóló válogatáskötet.

Azóta másfél tucat könyve jelent meg, van, amelyiket már többször is kiadták.
      

   

Az ezüst hegedű (1987)

Minibocs (1989)

Az ispilángi rózsafa (1991)

Csupafül 22 meséje (1991)

Aranypofácska (1997)

Tündérjárta mesetájon (1998)

Mesebatyu (1999)

A palacsitás király (1999)

Tapsikáné fülönfüggője (2000)

                  

Nyúl a cilinderben (2000)

A zselici rét alatt (2001)

Toportyán Tódor a mezei könyvnapon (2002)

Csaló az üveghegyen (2003)

Hamupipőke cipőjében (2006)

Ajnácska és az aligvári cselszövők (2007)

A békakirály inge (2012)

Mesebeszéd (2012)

Széllelbélelt mesekönyv (2013)

Kukkantó manó és a Kerekerdő titkai (2014)

      

 

Főbb díjai:

IBBY-életműdíj, 2001.

Kaposvár Díszpolgára, 2004.

Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje, 2006.

Stephanus-díj, 2014.

 

A Nemzeti Audiovizuális Archívumban (NAVA) sok mesét hallgathatsz meg az írónőtől, melyek a Kossuth Rádióban hangzottak el esti meseként. Ugyanitt találhatod a Csaló az üveghegyen című filmet is.

A címekre kattintva megnézheted két kedves bábfilmjét, a Csodálatos nyúlcipőt és a Tapsikáné fülönfüggőjét.

Toppantó királykisasszony történetét Molnár Piroska előadásában hallgathatjátok/tekinthetitek meg.

Ha szívesen olvasnátok tőle néhány történetet, Az ezüst hegedű című kötetből találhattok itt hat mesét.

Az iskolai könyvtárban az alábbi könyveket találod tőle:

A csodálatos nyúlcipő

Csupafül 22 meséje

Az ezüst hegedű

Mesebatyu

Tündérjárta mesetájon

A zselici rét alatt

Olvass utána!

Fésüs Éva weboldala

“Sosem akartam megvalósítani önmagam”

Mint a mesében… (életrajzi adatok)

A meseírás nem hobbi (videóval)

Fésüs Éva: A mese ugyanaz, mint a valóság (videóval)

Márciusi kérdéseink:

1. Miről szólt a legelső verse?

2. Mi volt a foglalkozása?

3. A palacsintás királyt az egyik színház a megkérdezése nélkül mutatta be és a történetet alaposan el is ferdítették, így Fésűs Éva a bemutatóra sem ment el. Milyen címmel írtak róla kritikát?

4. Mi a véleménye az írónőnek a Harry Potterről?

5. Melyik rokona volt az, aki először fordította magyarra a Bőrharisnyát és Az utolsó mohikánt?

 

Frissítette: Nagy Anetta