8.1.1. A taníthatóság mérésének tervezése, szempontjai

A vizsgálatvezető határozott célja, hogy a gyermek/tanuló figyeljen rá, és ezt akár ki is jelenti: („Azért vagyunk itt, mert akarom, hogy nézd meg a feladatot, akarom, hogy figyelj rám”) Ez a határozottan képviselt szándék kölcsönösséget eredményez. A hatékonyságnak számos verbális és nonverbális lehetősége van: megváltozhat a hangszín, a hangerő, a beszédtempó és a hanglejtés. A téri helyzet (proxemika) változtatása is figyelemfelkeltő. Célszerű az ingerek elkülönítése más ingerektől, és az információ többször is megismételhető.

A lehalkított hangerő hatékonyabb, mint az emelt. Felhívó jellegűek a nonverbális gesztusok: odafordulás, kezének megfogása, átölelés. A téri helyzet változása a gyermekeket érzelmileg soha nem hagyja közömbösen: pl. megfordítjuk a széket, mellé, vagy szembe ülünk vele,

Gyűjtsék össze hospitálási tapasztalataikat. Készítsenek egy olyan gyűjteményt, amiben a gyógypedagógusok változatos figyelemfelhívására, adekvát reakciókra találnak példát!

A vizsgálatvezető az elvégzett feladatot egy szélesebb perspektívába, további jelentésmezőkbe emeli. A tanult ismeretet másik szituációba ülteti, illetve azt figyeli meg, hogy a vizsgált gyermek/tanuló képes-e önálló transzferre. (Molnár, 2006). A transzfer tanítása a divergens gondolkodás fejlesztési eszköze. Összehasonlítással, kategorizációval, becslés kéréssel, problémafelvetéssel fejleszthető.  

Cél a közvetlen tanulási tapasztalatok biztosítása. Elmagyarázzuk miért (okság) és milyen célból (cél) figyelünk az ingerre és végzünk vele valamilyen mentális műveletet. A gyermeket érzelmi, hasznossági vagy érdeklődési tényezőkkel motiváljuk a feladatra. Affektív-érzelmi töltetet kapcsolunk az adott tárgyhoz vagy eseményhez. Sikeres motiválás esetén az inger, sőt az interakció is internalizálódik és megindulhatnak az ingerrel történő operációk.

Tanulásban akadályozott tanulókat alsós korukban érzelmi vagy érdeklődési tényezőkkel tudunk motiválni, de már az alsó tagozat végén megjelenik a hasznosság fontossága is. 

A kompetencia érzés énképünk egyik fontos komponense (Reuven Feuerstein-Feuerstein, R. S. és Yair Mintzker, 2006). Annak tudata, hogy mire vagyunk képesek, befolyásolja a kognitív működés minőségét is). Ha egy gyermeknek javul a kompetencia-érzete, pozitívabb lesz az énképe is; egy pozitív énképű gyermek pedig nem idegenkedik az új, esetleg nagyobb kihívást jelentő dolgok kipróbálásától sem. (Bohács, 2013) Ennek értelmében a gyermeknek olyan helyzeteket teremtünk, amelyekben megtapasztalhatja szakértelmét. Ezt a megszerzett tudást észrevesszük és vissza is jelezzük, konkrétan megnevezzük, mi volt az oka a sikernek. (pl. kisebb gyermekek esetén: „Azért tudtad megrajzolni a négyzetet és a háromszöget a pontfelhőben, mert alaposan megnézted a mintát, és folyamatosan fejben tartottad azt a munkavégzés során”(Bohács, 2010.10.).

 A tanulói munka értékelésekor minden esetben segítő hatású lenne ezt a szempontot követni, nem csupán vizsgálati helyzetben. Ha elmondjuk a feladatsor műveleti lépéseit, azzal rögzítjük is a gyermekben a helyes megoldás menetét.

Néhány példa a jó visszajelzésre:

 „Azért tudtad megoldani a feladatot, mert minden elemet végig néztél, ujjaddal is körberajzoltál, megneveztél, ez segített a helyes kép megtalálásában.”

„Azért tudtad megcsinálni a feladatot, mert minden ábrát megszámoltál.”

„Azért nem hagytál ki semmit, mert az ujjaddal követted a betűket, és addig nem mentél tovább, amíg azt a betűt el nem olvastad”.

Alkossanak olyan értékelési formát, ahol a tanulók az értékelés segítségével újból végigjárhatják a műveleti megoldás lépéseit!