8.1. Az állapot és a folyamatdiagnózis

A pedagógiai tevékenység fő célkitűzése, hogy az oktatott gyermek fejlődjön, többet tudjon, a tanultakat tudásrendszerébe asszimilálja. A különböző diagnosztikai felmérések közös jellemzője, hogy megállapítja a tanuló aktuális kognitív, affektív vagy szomatikus állapotát, és erre az adatrendszerre egy fejlesztési tervet készít. Gondos pedagógiai tevékenység esetében rendszeres a kontroll vizsgálat is, ahol az adatváltozásokból kitűnnek a fejlődés mutatói.  Az állapot diagnózis előnye, hogy pontos képet ad a gyermek aktuális állapotáról, így a fejlődés megállapítására, a korábbi állapottal vagy a mások állapotával való összehasonlítására releváns adatok állnak rendelkezésre.

Az állapotdiagnózis ugyan a tanulási képességet (is) méri, és ez alapján prognosztizálja a jövőt, de a mérés során semmiféle tanítás nem történhet. Csak az adott állapotra vonatkozóan ad jelzéseket, a gyermeknek bizonyítási lehetőséget nem biztosít. Nem ad választ az egyén tanulási potenciáljára sem. Egy normatív értékelést kapunk, ami rögzíti az elmaradást, de nem ad pontos látleletet az elmaradás területeiről.

A normatív és a folyamat értékelés különbségei

A képességek eredményes fejlesztésének a feltétele, hogy ismerjük a gyermek/tanuló gondolkodási folyamatait, tanulási sajátosságait. (Csapó, 2003). A normatív értékelésre készült tesztek nem adnak részletes betekintést a gyermek gondolkodási folyamataiba, amelyek szükségesek lennének a gyermek szükségleteihez illesztett kognitív terápia vagy tanulási folyamat megtervezéséhez.

A gyermek tanulási folyamatait megvilágító értékelési rendszerekre is szükség van, amelyek tartalom-függetlenek, és a gyermek intelligenciáját működtető kognitív funkciók tekintetében sokkal informatívabbak.

gy tervezett tanítási folyamatot egy olyan mérés előzheti meg, amelynek célja a tanulási potenciál megállapítása. Annak eldöntése, hogy honnan indíthatjuk a tanítást (milyen a gyermek bemeneti szintje), mennyi segítségre van szüksége ahhoz, hogy a megtanult ismereteket önállóan alkalmazza. Mikor lesz képes arra, hogy amit tanult, annak szabályát új helyzetekben is használja. Az ilyen típusú megfigyelés csak akkor valósítható meg, ha a vizsgálatvezető maga is aktívan részt vesz a felmérésben, és az aktuális jelzések szerint változtatja a feladatot. Segít és közreműködik, miközben figyeli, hogy a gyermek/tanuló mikor és hogyan értette meg a feladatot és milyen további segítségre van szüksége.

Heterogén tesztcsoportokat és értékelési eljárásokat jelent, melyeknek közös jegye, hogy a tesztelés során az egyén tanulási fázisra adott reakcióit értékeljük. A folyamat értékelés tehát a teszt-tanulás-teszt alapelven nyugszik (Tzuriel, 2001, Bohács, 2013)

A gyermek feladatot kap, amit a vizsgálatvezető segítségével megtanul, majd a tanultakat felhasználja a további tanulás folyamatában. Hogy ezt önállóan, vagy még további segítséggel képes végrehajtani, a folyamatértékelés egyik megfigyelési szempontja.

Ezt az aktív tanítási folyamatot facilitációnak, máshol közvetített (mediált) tanulási tapasztalatnak nevezzük (Bohács, 2013). Célja, hogy a tesztelési helyzet folyamatán belül módosítsa a vizsgált gyermek/tanuló kognitív működését, és megfigyelje az egyén tanulási folyamataiban és problémamegoldó képességében létrejövő változásokat, az egyén „tanulási potenciálját” (Tzuriel, 2001. 27. o.).

A tanulási folyamat értékelése egy részletes kognitív profil kidolgozását teszi lehetővé tanulási nehézségek, kognitív elmaradások esetén. Segítségével a hibás, kognitív funkciókat és a nem működő mentális operációkat, valamint az intelligencia ép szigeteit térképezzük fel. (Bohács, 2010)

A tanulásban akadályozott és a tanulási nehézségekkel küzdő tanulók alapvető szükséglete, hogy egyéni gondolkodási struktúráiknak megfelelő, optimális kihívást biztosítsunk számukra. Az ilyen tanulók értelmi képességei módosíthatók, fejleszthetők különféle kognitív és metakognitív programokkal.