IV.4.2. Váltóversenyek

Pókváltó hordással

A csapatok a vonalak mögött pókállásban felsorakoznak. Az első játékos indul a rajtjelre, és hasán cipeli a babzsákot, gumilabdát vagy medicinlabdát, megkerüli a pálya túlsó végén elhelyezett bóját, majd visszaérve a következő játékos ölébe helyezi a játékszert. Ő ekkor indul. Az a csapat győz, amelyik utolsó játékosa leghamarabb visszaér a rajtvonal mögé.

Váltóverseny egyensúlyozási gyakorlattal.

A csapatok oszlopban állnak a rajtvonal mögött. Fejükön babzsákot vagy könyvet egyensúlyozva játsszák a váltóversenyt. Játszható járással, de törpejárással is.

Váltóverseny járásokkal, mászásokkal

Minden segédeszköz nélkül, játékos járásokkal, mászásokkal is játszható váltóverseny:

pók járással, rák járással, nyuszi ugrással, békaugrással, sánta róka járással, fókamászással.

Váltóverseny futással, szökdeléssel.

A csapatok oszlopban állnak, a pálya túlsó végén elhelyezett bóját kerülik meg váltófutással.

A következő játékrészben páros lábú szökdeléssel, harmadik játékrészben jobb, majd bal lábon szökdelve.

Váltóverseny kötélhajtással

Az első játékrész lehet kötélhajtás futás közben, a második kötélhajtás páros lábon szökdelve, a harmadik kötélhajtás jobb, majd a negyedik bal lábon szökdelve. Folytatható úgy, hogy a kötelet négy részbe hajtva a vállukhoz emelve, jobb bokájukat pedig a kötélbe helyezve szökdelik végig a pályát a gyerekek, majd a következő játékrészben lábtartást váltanak. Az a csapat győz

Gólya viszi a fiát

Két erősebb játékos keresztben összefogja a kezét, a harmadik, pedig felül rá, társai vállába kapaszkodva. A bója megkerülésével visszaérkeznek, ekkor indul a következő hármas.

Váltóverseny hordásokkal

Lehet a váltóeszköz egy babzsák, labda, karika, ugrókötél, lehet medicinlabda.

Játszható úgy is, hogy minden versenyző kap egy kis játékszert a kezébe, és a visszaérkező játékos a nála levő eszközt is a kezébe adja. Így az első még egy eszközzel fut, a második kettővel, a harmadik hárommal, és így tovább. A feladat egyre nehezedik, figyeljünk oda, hogy még teljesíthető legyen az utolsó játékos számára is. Játsszuk újra sorrendváltoztatással!

Vízhordó váltó

A csapatok egy-egy pohár vizet kapnak, a játékosok guggoló járásban kerülik meg a bóját. A gyorsaságért 3, 2, 1 pontot kapnak, de a pohárban maradt víz mennyisége szerint is ugyanennyi pontot szerezhetnek.

Váltóverseny labdavezetéssel

Az első játékrészben a pálya végén elhelyezett bóját kerülik meg a játékosok labdavezetéssel, a második játékrészben szlalomozva vezetik a labdát babzsákok, bóják, vagy karikák kerülgetésével. A harmadik játékrészben egyik játékos a pálya végén elhelyezett kosárba (felfordított zsámolyba vagy karikába) helyezi a labdát, a következő játékos, pedig visszahozza, a negyedik játékrészben a játékosok kézzel gurítják maguk előtt a labdát, és visszaguríthatják messziről is a társuknak, aki amint megszerzi, máris indulhat, végül lábbal is lehet vezetni a bója megkerülésével. Az utolsó játékrész az utolsó játékos visszaérkezésével zárul.

Váltóverseny babzsákkal

Szökdelés egy lábon, másik lábon babzsákot hordozva. Ha leesik, ott kell megállni és visszahelyezni.

Térdelőtámaszban mászás, nyakra helyezett babzsákkal.

Futás párban, ketten egy babzsákot fogva.

Futás párban oldalazva, babzsákot a homlokok közé szorítva.

Futás párban oldalazva, hátak közé szorított babzsákkal.

Váltóverseny karikahordással

Futás karikával a derékon, kibújás után karikaátadás.

Karikagurítás a talajon.

Futás a karikával, amit a pálya végén elhelyezett bójára tesz az első játékos, majd a második vissza és így tovább.

Két gyerek egy karikában, futás előre.

Két gyerek egy karikában, páros lábon szökdelés előre.

Váltóverseny karikákkal

Karikákból kirakott pályán haladva:

Futás karikából karikába lépéssel.

Páros lábon szökdelés karikából karikába.

Szlalom futás a karikák között.

Páros lábon szökdelés szlalom mozgással a karikák között.

Talajra helyezett karikákból ugróiskola, futással visszafelé.