Az új, különleges élmények keresése érdekében tett utazás minden korban jelen volt, ha nem is egyforma mértékben (pl. más kultúrák, „csodák" megismerése, vallási, vagy gyógyulási célú utazások, céhlegények vándorlásai). A sportturizmus eredete az ókorra, az első olimpiák idejére nyúlik vissza, amikor is a versenyzők és a nézők sportolási, vagy pusztán a versenyeket megtekintő szándékkel keresték fel a játékokat rendező poliszt (Kiss 2013). Mára a technikai fejlődés kitágította a társadalom mozgásterét, ami néhány generáció alatt megdöbbentő módon növelte meg a térbeli mozgékonyságot.

Haggett (2006) szemléletesen mutatja be a tér és idő „összeomlását" (1. ábra): a neves járványkutató, Bradley, D. J. dédapja egész életében megtett utazásainak távolsága egy kb. 40x40 km-es négyzettel behatárolhatók (A). Nagyapja utazásai még Dél-Angliára korlátozódtak, ami kb. 400x400 km-es négyzettel jelölhető ki. Apja már bejárta Nyugat-Európát (4000x4000 km), Bradley pedig már körülutazta az egész világot (40000x40000 km). A megtett távolság tehát generációnként 10x-esére nőtt, következésképpen Bradley és dédapja közt már ezerszeresére (!).

1. ábra: A tér és idő „összeomlása". Forrás: Haggett 2006

Ugyanakkor a technikai fejlődés - eléggé közismert módon - negatívan hatott az ember természetes életterére, egészségére. Paradox módon ez arra készteti a mai kor emberét, hogy elutazzon mindennapi környezetéből és másutt keresse azt, ami otthon már elveszett. Turistává kell válnia, azért hogy élvezhesse a természet adta szépségeket, gazdagságot, kihívásokat, hogy mindezek után élményekben gazdagon felfrissülve, feltöltődve érhessen haza.

A turizmus szót először 1811-ben említi az Oxford English Dictionary, az angol tour (út, utazás, egy terület bejárása) származékaként. Első hivatalos meghatározása 1937-ből való (League of Nations): az állandó lakóhelytől különböző vidék meglátogatása legalább 24 órán át. Később a 24 órán belüli látogatókat kirándulóknak nevezték. A mai felfogás már megengedőbb az időtartam tekintetében, de lényeges, hogy a lakóhelyről történő (oda-vissza) utazás, illetve az otthoni környezeten kívüli aktivitások az egyén szabad választása alapján történjenek. Fontos kritérium, hogy az utazási cél: az újdonság keresése legyen.

A WTO (Idegenforgalmi Világszervezet) és az Interparlamentáris Unió 1989-ben elfogadott Hágai Nyilatkozata a turizmusról így szól: „A turizmus magába foglalja a személyek lakó- és munkahelyén kívüli minden szabad helyváltoztatását, valamint az ezekből eredő szükségletek kielégítésére létrehozott szolgáltatásokat." Két fő csoportja a (1) hivatásturizmus, mely a foglalkozás, hivatás gyakorlásával hozható összefüggésbe, valamint a (2) szabadidős turizmus, a szabadidőben végzett és szabadon választott tevékenységek összessége.

Bővebben. http://tavokt.kodolanyi.hu/ifodemo/vendeglato/vendeg_lecke02.htm

A 20. sz. második felére a fejlett országokban jelentősen megváltozott az ember szabadidő-magatartása. Mindez a sport társadalmi-gazdasági súlyának szignifikáns növekedését is eredményezte.

Bővebben.  http://unipub.lib.uni-corvinus.hu/201/2/Szabo115.pdf

A sportcélú utazások száma az 1980-es évek kezdetétől kezdett drámaian növekedni. A sport több lett, mint fizikai aktivitás. A pénzkeresetre fordított idő csökkenése, diszkrecionális jövedelmek növekedése, rekreációs szokások változásai, az egészségtudatos életmód, a „mindenki sportja" (sport for all) eszméjének terjedése - mintegy válaszként az urbanizáció káros hatásaira - a sportolni vágyók számának gyarapodását, főként az „egészségsportok" iránt mutatkozó kereslet fokozódását eredményezte. A növekvő szabadidő következtében tehát kialakult a sportnak egy olyan, a testmozgást, edzettséget, fittséget, valamint az egészség megőrzését szolgáló formája, ahol eltűnt a teljesítmény-követelmény, a kemény versengés és helyette megjelent a rekreációs cél írja Szabó (2009).

Hinch és Higham (2001) szerint azonban pontosan a versenyzés vált meghatározó arculattá - a rekreációs sporttól az élsportig. A professzionális és az amatőr sporthoz kapcsolódó események, rendezvények tehát, mint komplex turisztikai termékek, szintén egyre nagyobb jelentőségre tesznek szert. A „kiállítás" jellegű megarendezvények, kontinentális bajnokságok, ligaversenyek és kupák, elsődleges fogyasztójává természetesen az odalátogató közönség vált. folyamatosan nő az igény a kedvtelésből versenyzők számára nyitott versenyek, erőpróbák (utcai futó versenyek, maratonik, tóátúszó versenyek, kerékpárversenyek), egészségközpontú megmozdulások iránt is. A fent említettek mellett a kalandsportok váltak egyre keresettebbé (Hall 1992).

A tendencia hatására az 1990-es évekre egyes kormányok már sportturizmus stratégiák kidolgozásába és mega-sportrendezvények szervezésébe kezdtek. „Ennek a gyors folyamatnak köszönhetően a WTO szerint a 20. század végéig a sportturizmus a leggyorsabban fejlődő területe volt a turizmusnak, esetenként a 8-10%-os éves forgalomnövekedést produkált (Kiss 2013, p. 9.)".

A fent vázolt folyamatokat támogatta, hogy a közlekedésre is erőteljesen ható technikai fejlődés következményeként megélénkült a lakosság térbeli mobilitása, s ebben nagy szerepet játszott a sportcélú önkéntes utazások számának növekedése is. Mindez természetesen csak a társadalmi-gazdasági fejlődés legmagasabb szintjén, a jóléti társadalmakban teljesedhetett ki, ahol már nem a létfenntartás gondjai, hanem az értelmes, élményekkel teli élet jelentette a fő kihívást.