I.7.2. Turul ütő története
Az ütő fejlődéstörténete
A Halácsi Antal-féle ütőknek változatos nyélhosszúságuk volt (30-90 cm), az ütő felület azonban azonos, azaz 13 cm-es tányér átmérővel rendelkeztek. A fej súlya 20-25 dkg, a nyél még ennél is súlyosabb volt (40-50 dkg), mellyel támadóállásban lendülő lökéseket végeztek, akár egy vívó mozdulat, 20-30 m magasra is felütve a labdát. A nyelet botnak, az ütő felületét tányérnak nevezték.
Az 1950-es évektől kezdődően a nyél megrövidült, a sima ütőfelület először enyhén majd erősebben koncentrikus körökkel barázdált lett és nagyobbá vált. Az 1960-as évek kedvelt ütői szintén keményfából készültek, az ütőfelület itt is még enyhén barázdált. Innentől kezdve az ütő súlya meghatározott volt (30 dkg), a játékosok számára a fa fajsúlyából adódó „húzása", vagy másképpen az ütő „slungja" számított az ütésnél. (18 cm nyélhossz). Az 1990-es években Kozma Gyula tanár úr keze munkáját dicsérik azok a gőzölt bükkfából esztergált ütők, amelyek professzionális jellegüknél fogva több csavarást és nyesését, váratlanabb és meglepőbb ütésmódokat tesznek lehetővé.
Fogásmódok leírása
Eredeti, hagyományos vivó- vagy marokfogás
A századelőn a hosszú nyelű ütők esetében először a nyél végénél vagy a nyél közepén fogták marokra az ütőket. Egy hosszú nyél esetén ez igen nagy ügyességet kívánt a játékosoktól. Abban az időben a vívás sport megalapozta a játékot, mintegy előgyakorlatának tekintették, ezért is használtak hosszú ütőnyelet. Ekkortájt csak alsó lökéseket végeztek ütésként, így alakulhatott ki a furcsa ütőfogás és nyél használata.
Sportfogás vagy tenyeres fogás
Tenyeres fogásról beszélünk, ha az ütő nyele a hüvelykujj hajlatában van és másik négy ujj öleli körül a nyelet az ütő felületén. A nyél rövidülésével az ütő fogása is megváltozott, ezáltal az ütő használat is. A ma sportfogásnak is nevezett, tenyeres fogás új ütések kialakulását hozta létre, az alsó ütések mellett megjelentek a felső ütések, melyekkel párhuzamban a játék is egyre jobban felgyorsult. A fej feletti ütések, a magas labdákhoz való alkalmazkodás tette színessé a játékot. Látványos labdamenetek alakultak ki, mely a nézők számára is egyre élvezetesebbé vált.
Egyéni fogásmód
Lehetőség van arra, hogy az ütőt egyénileg, saját fogásunk stílusához igazítsuk. Egyik ilyen fogásmód, mikor a játékos az ütőt a mutató és a középső ujj közé fogva érzi biztonságosnak. Ez a fogásmód gyermekek és nők esetében előnyös lehet, hátránya, hogy a fonák oldal bizonytalanná és könnyen kijátszhatóvá válik. Ez a fogásmód elsősorban kezdők vagy kis méretű kézzel rendelkezők számára ajánlott.
Tollszárfogás
A játék egyre gyorsabb, cselesebb változatai hozták magukkal az 1990-es évekre az asztaliteniszből ismert tollszárfogást, ahol az ütő nyelét a hüvelykujj és mutatóujj öleli körül. A többi új szétterülve az ütő felületét támasztja meg. Ez a fogásmód a modern ütőkön eredményesen alkalmazható, bármilyen formájú, egyenes nyelű ütőn.
A tollszárfogásmód előnye:
- gyerekek számára könnyen elsajátítható;
- a labdát könnyen lehet irányítani;
- a csukló mozgékonysága megmarad;
- fonákütés esetén fogásváltás nélkül alkalmazható.
A tollszárfogásmód hátránya:
- kezdő játékosok könnyen kiejtik az ütőt e kezükből;
- a fonákütés nehezebb;
- sima nyélen alkalmazható csak;
- használata több tapasztalatot igényel.
A turul versenyszabályai az alábbi linken érhető el: