Főbb ismertetőjegyei: a témára vonatkozó bevezetés találó, eligazító intonálása, a magyarázatra szoruló fogalmak, terminus technicusok ismertetése, közbevetett – olykor élénkítő funkciójú – kérdések alkalmazása, az elhangzottak vissza-visszatérő megismétlése más megfogalmazásban. Ezek a mozzanatok jól megfigyelhetők a következő, írásban útólag rögzített előadás idézett részében.

        0. Bevezető megjegyzések

        Előadásomat egyrészt a konferencián való szereplésemmel, másrészt az előadásom címével kapcsolatos egy-két megjegyzéssel szeretném kezdeni.
        Ami a konferencián való szereplésemet illeti, nem tudom, hogy én ‘peregrinusnak’ számítok-e, vagy sem, hiszen külföldre távozásom óta, azaz idestova huszonkét éve, tanítva-tanulva járom (pontosabban változtatom) az országokat – két és fél évi svédországi és tizenhét évi németországi működés után jelenleg Olaszország egyik egyetemén oktatok –, s ez a ‘státus’ (ha jól tudom) nem felel meg pontosan a „peregrinus” szó explikációjának. Az azonban tény, hogy külföldön magyar vagyok – amit ‘következetesen magyar (!)’ kiejtésem, no meg a nevem miatt akkor se tudnék eltitkolni, ha akarnám –, Magyarországon pedig (ha tíz év óta egyre gyakoribb hivatalos vendégként is) külföldi, ha ennek megállapításában a hivatalos okmányok a perdöntőek. Ezeknek a tényeknek és gondolatoknak a hátterével szeretnék köszönetet mondani a konferencia rendezőségének, amiért engem választott ki arra, hogy itt a ‘peregrinusok’ egyikeként közvetve-közvetlenül saját tapasztalataimról beszéljek.
        Előadásom címe ugyanis tapasztalataim tematikus forrásterületére utal, minthogy – legalább annyi szerencsés véletlen, mint amennyi szerencsétlen indító körülmény folytán – az elmúlt húsz-egynéhány évben aktívan részt vehettem annak a diszciplínának a létrehozásában (európai formálásában), aminek magyar elnevezéseként a „szövegtan” név honosodott meg. Hadd jegyezzem meg rögtön, hogy azt hiszem – a nem szakemberek között –, sokan nem tudják, mi a szerencsés ebben az elnevezésben. (Azt a tényt, hogy persze ezzel az elnevezéssel sincs minden rendben, most ne bolygassuk!) Az elnevezés szerencsés voltához a szövegtan ‘határtudomány’ jellege felől közelíthetünk a legegyszerűbben.
        A szövegtan több ok következtében is határtudomány. 1 Egyrészt mert nem helyezhető el egyetlen tradicionális diszciplína autonóm keretében sem. A szövegszerveződést a szövegek egyszerű (szöveg)mondat szintjéig nyelvi ismeretek irányítják, e fölött a szint fölött azonban a különféle valóságos vagy elképzelt (a hétköznapi élet területéhez, valamely intézmény gyakorlatához, vagy valamely formális, humán vagy természettudományhoz stb. tartozó) „világfragmentumok”-nak az összefüggőségét biztosító nem nyelvi törvényszerűségek. Azaz a szövegtan nyelvészet is, de más is. Sőt, amiben más, az sem tartozik kizárólagos jelleggel egyetlen másik szakterülethez, mert ebben a másikban is van valami, ami valamennyi kommunikációszituációra és szövegtípusra vonatkozóan közös, s a maga részéről több diszciplína illetékességi körét érinti: a retorikáét éppúgy, mint a pszichológiáét, a humán antropológiáét éppúgy, mint a szociológiáét stb. 2 Másrészt azért határtudomány a szövegtan, mert nem kötődik kizárólagos jelleggel egyetlen természetes nyelvhez sem, annak következtében, hogy a (verbális) szövegek tulajdonságainak egy része független egy-egy adott természetes nyelv tulajdonságaitól. 3 Végül azért is határtudomány a szövegtan, mert abban az esetben sem szűkítheti le vizsgálati körét a lexikai ‘szöveganyag’ vizsgálatára, ha kizárólag ‘verbális’ kommunikátumokkal kíván foglalkozni; mind az élőbeszéd, mind az írott vagy nyomtatott szövegek alkalmazása révén megvalósuló kommunikációban a ‘kommunikátumok’ több paraverbális és nonverbális jelentéshordozó elemet tartalmaznak. – A fenti okok következtében egy általános szövegtan nem kötődik (nem kötődhet) kizárólagos jelleggel egyetlen médiumhoz sem.
        Ezeket a tényeket figyelembe véve, azok, akik ezzel a területtel kezdtek el foglalkozni – köztük én is –, hamar felhagytak azzal, hogy szöveggrammatikáról beszéljenek, mert ha szöveg mondatai között fennáll(hat)nak is grammatikai relációk, a szövegnek grammatikája (abban az értelemben, ahogy a szintagmáknak és/vagy mondatoknak van) minden bizonnyal nincsen. Hasonlóképpen nem bizonyult szerencsésnek szövegnyelvészetről sem beszélni, mert igen nehéz egy autonóm szövegnyelvészeti területet körülhatárolni. Lehetőségként kínálkozott még a szövegelmélet elnevezés, ez viszont más szempontok miatt tűnt többek számára alkalmatlannak. A nyelvek jó része azonban vagy nem rendelkezik a magyar „-tan” összetevőnek megfelelő elemmel, vagy ha rendelkezik, az a szövegkutatással foglalkozó diszciplínával kapcsolatban nem látszott felhasználhatónak. Mindezek következtében választottam én a textológia [szövegtan] elnevezést, amellyel kapcsolatban viszont – már csak a ‘textológia’ terminus más természetű használata miatt is – közelebbről meg kellett jelölnöm, hogy egy ‘milyen jelleggel’ szövegekkel foglalkozó diszciplínára kívánok utalni vele. Így került a „textológia” (és a „szövegtan”) kifejezés elé a „szemiotikai” melléknév, ami előadásom címében is megtalálható.
        A ‘szemiotikai’ terminussal azt kívánom kifejezésre juttatni, hogy az a diszciplína, amit én „szemiotikai textológiá”-nak („szemiotikai szövegtan”-nak) nevezek – a szemiotika [jeltan] tradicionális, hármas felosztásával egybehangzóan –, a szövegeknek mind formális (fonetikai-fonológiai, szintaktikai, ritmikai-metrikai), mind jelentést hordozni képes (a nyelv és a szövegek szemantikai-pragmatikai rendszerét és használatát érintő) tulajdonságaival foglalkozni kíván.
        Az a tény azonban, hogy a szövegtan nem kötődik kizárólagos jelleggel sem egyetlen nyelvhez, sem egyetlen szociokulturális kontextushoz, természetesen nem jelenti azt, hogy egy szövegtani koncepció jellegét ne befolyásolhatná (ne befolyásolná) létrehozójának anyanyelvi és szociokulturális háttere, valamint az a kontextus, amiben dolgozik. A továbbiakban a saját szövegtani koncepciómban kívánom felvillantani e hatás néhány nyomát.
[...]

(Békési Imre, Jankovics József, Kósa László és Nyerges Judit [szerk.]: Régi és új peregrináció. Magyarok külföldön, külföldiek Magyarországon. A III. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszuson – Szeged, 1991. augusztus 12-16. – elhangzott előadások, Budapest – Szeged, Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság – Scriptum Kft. 1993. 1203-1218. Részlet.)
 

Lásd még: Stílusréteg.