Ezeket mondotta szőke szép Iluska,

(Petőfi Sándor: János vitéz 1.)

A múlt idejű igealakok egykori gazdag változatossága mai irodalmi és köznyelvünkben egyetlen (- t / -tt jeles) igealakra csökkent. A szépirodalom azonban archaizálásra, a stílus népiessé tételére felhasználja a régies igeidőket, különösen az - á / -é jeles elbeszélő múltat és az összetett múlt idejű alakokat. Például:

– Én valami sót szállíték Udvarhelyre, s jól felmérgesíte a boltos.

(Tamási Áron: Sóvidéki társasjáték)

Bús düledékeiden, Husztnak romvára, megállék;

(Kölcsey Ferenc: Huszt)

…Azelőtt két héttel ugyanis beleléptem volt egy szegbe, s a lábam a kötés alatt még most is kornyadozott.

(Tamási Áron: Ábel a rengetegben)

A régiességhez választékos ízt adnak a jelen és a múlt idő egymásra hatásából keletkezett vegyüléses formák. Például:

De nekem e kérdések

(Petőfi Sándor: Egy estém otthon)

A jövő idő kifejezési lehetőségei szintén megfogyatkoztak. A múlt század első felében még gyakori - and / - end jeles jövő idő szinte teljesen eltűnt, illetve régiessé, finomkodóvá vált. Például:

Oh! mert hiába költ már

(Arany János: Emlények 1.)

A jövő időnek a legegyszerűbb kifejezési formája a jelen idejű igealak. Ennek jövő értelmét a szövegösszefüggés vagy a megfelelő határozószó (majd, még stb.) biztosítja. Ez gyakran a nyomósítást is szolgálja. Például:

A történelem futószallagára

(József Attila: Munkások)

A régi jövő idő pótlására keletkezett, fog igével körülírt formát az írók, költök a cselekvés, történés feltétlen bekövetkezésének, nyomatékosságának érzékeltetésére használják. Például:

Két nemzet lesz a föld ekkor, s ez szembe fog állni:

(Petőfi Sándor: Az ítélet)