Kugler Nóra – Tolcsvai Nagy Gábor: Nyelvi fogalmak kisszótára
Korona Kiadó, Budapest, 2000. 304 p.

KUGLER NÓRA és TOLCSVAI NAGY GÁBOR könyve a legfontosabb nyelvészeti ismeretek lexikonszerű feldolgozását nyújtja. A Nyelvi fogalmak kisszótára: „elsősorban diákoknak készült, azzal a céllal, hogy a nyelvvel és legfőképp a magyar nyelvvel kapcsolatban minden lényeges tudnivalót tömören és egyúttal érthetően megfogalmazzon” – olvashatjuk az Előszóban (5). A kislexikon szervesen kapcsolódik a szerzők Magyar nyelv című tankönyvsorozatához, mintegy annak anyagát dolgozza fel, egészíti ki. A kommunikációs szemléletű áttekintés a szűkebb nyelvtani ismeretek mellett „bőséggel közöl összefoglalásokat a szövegtan, a szociolingvisztika és a stilisztika vagy az írás és a beszéd témaköréből” (5).

A kézikönyvben több mint 900 nyelvészeti fogalom, kategória értelmezésére, szabatos meghatározására, illetőleg találó nyelvi példákkal történő megvilágítására kerül sor ától cettig. A címszóanyag latin és görög eredetű, illetőleg magyar szakszókincsen alapul. Bemutatják a szerzők a hagyományos grammatikai kategóriákat (például beszédszervek, fonémakészlet, megkülönböztető jegyek; adessivus, ikes igeragozás, szóelemek; lexéma, nomenverbum, szókészlettan; jelentésfajták, jelentésváltozás, rokon értelmű szavak; határozó, mondatrész, rendszermondat stb.), az általános nyelvészet alapfogalmait (például egyetemes nyelvtan, nyelvi univerzália, nyelvtipológia), a kommunikáció főbb terminus technicusait (például beszédhelyzet, fatikus funkció, kommunikatív képesség), a dialektológia műszavait (például családi helyragok, népnyelv, tájszó), a nyelvművelés terminusait (például helyesírás, kodifikáció, nyelvi norma), a történeti nyelvészet fogalmi apparátusát (például alapnyelv, etimológia, nyelvrokonság), a retorikai és a stilisztika fogalomkészletének főbb elemeit (például alakzat, figura etimologica, szónoki beszéd; allegória, metafora, összetett kép), a szemiotika alapfogalmait (például index, jel, kód), a szociolingvisztikával kapcsolatos főbb ismereteket (például nyelvi érték, nyelvpolitika, nyelvváltozat), a szövegtan nómenklatúráját (például forgatókönyv, koherencia, nyelvtani kapcsolóelemek), a fontosabb nyelvészeti irányzatok, iskolák, elméletek jellemzőit (például generatív transzformációs grammatika, kognitív nyelvészet, Prágai Iskola), stb. Ezek között a fogalmak között takarékos, de jól szerkesztett utalási rendszerrel igazítják el az érdeklődőt, rávilágítva a közöttük lévő összefüggésekre is.

Szemléltetésül tekintsük itt először az egyik viszonylag fiatal, elsődlegesen a társalgás elemzésére irányuló interdiszciplína meghatározását:

beszélés néprajza: Dell Hymes [del hájmsz] antropológiai nyelvész által meghatározott kutatási terület és szemléletmód. Hymes nézete szerint a nyelvtudomány, tehát a nyelv rendszerét tanulmányozó tudomány és a néprajz, tehát a nyelvet beszélő közösséget tanulmányozó tudomány túlságosan mereven elkülönült. A nyelvet mint rendszert és az azt beszélő közösség nyelvi viselkedésformáit egyszerre, együtt kell tanulmányozni. E kutatás kerete a ~. (38-39.)

Különösen értékesnek tarthatjuk azokat a többnyire az alkalmazott nyelvtudomány körébe tartozó címszavakat, illetőleg meghatározásokat, amelyek anyanyelvünk ápolásával, a szép magyar beszéd védelmével és általában nyelvi műveltségünk javításával kapcsolatosak. Szemléltetésül tekintsük e helyütt csupán a következőt:

nyelvművelés: az -> alkalmazott nyelvtudomány egy ága, a -> nyelvi tervezés része, amely a nyelvi helyesség feltételeit és formáit vizsgálja és rögzíti, továbbá terjeszti a nyelvközösség tagjai között. A ~ elsősorban az -> irodalmi nyelv rendszerét (nyelvtanát, szókészletét, helyesírását és kiejtését) rögzíti, ill. dönt a bizonytalan, ingadozó használatban és terjeszti az irodalmi nyelv használatát azok között, akiknek nem az az -> anyanyelvváltozatuk. A ~ alapja a -> nyelvhelyesség, ill. a helytelenség, vagyis az értékelés, amely szerint egy nyelvi formát a ~ az irodalmi nyelvhez képest helyesnek vagy helytelennek, esetleg elfogadhatónak minősít. Például helyes a magyarban a beszédhangok teljes, tiszta kiejtése, helytelen viszont azok részleges kiejtése vagy elnyelése (a szóval szónak több kiejtési formája van: [szóval] és pl. [szal]; az első, irodalmi nyelvi formát a ~ helyesnek tartja, a második, bizalmas beszédbelit helytelennek). Helyesnek minősíti a Valószínűleg elmegyek. és a Valószínű, hogy elmegyek. szerkezeteket, helytelennek a kettő keverékét: Valószínűleg, hogy elmegyek. Elfogadhatóként jellemzi az ikes igék iktelen ragozását (pl. alszom – alszok). A ~ új szavakkal, új jelentésekkel gazdagítja a nyelvet (ilyen pl. a számítógépes adathálózatok és levelezés szókészletében a honlap = homepage, villanyposta = e-mail). (181.)

Harmadik illusztrációként következzék most egy olyan fogalom, amely a közelmúltban került a nyelvészeti vizsgálódások homlokterébe, s vált az anyanyelvi nevelés korszerűsítésére irányuló törekvések, tervek, kutatóműhelyek központi kategóriájává:

szöveg: az emberi közlés (a -> kommunikáció) alapegysége. A legrövidebb ~gel is közölni akarunk valamilyen információt (gondolatot, adatot, a világ valamely részének valós vagy elképzelt állapotát, történését, értékelését), akaratot, érzelmet, ill. végrehajtunk valamilyen beszédtettet. A beszélőnek az a célja, hogy kapcsolatba kerüljön a hallgatóval, és közölnivalója eljusson társához. A ~ egyaránt lehet szóbeli vagy írásbeli. A jó ~ mindig a beszédhelyzetnek, cselekvésnek és kontextusnak megfelelő kommunikációs egység, tehát az adott helyzetnek megfelelően lezártnak, egésznek érezzük: annyit és úgy közöl velünk, amennyit mi beszélőként vagy hallgatóként elegendőnek vagy szükségesnek tartunk, vagyis amely a beszélő szándékainak és a hallgató elvárásainak megfelelő mennyiségben és minőségben közöl és hajt végre valamit.
A legegyszerűbb ~eknek is van szerkezetük: a ~ek összetettek. Az elmondott és leírt ~ekben egyaránt fel tudunk ismerni hangokat, szóelemeket (más néven morfémákat), szavakat (mindig szóalakok formájában), mondatokat azok belső szerkezetével s végül a mondatok kapcsolódását. A ~ legfontosabb tulajdonsága a ~összetartó erő (a -> koherencia). A ~összetartó erő (a koherencia) összekapcsolja a ~ különböző nyelvi elemeit (szavait, mondatait, bekezdéseit), s ezáltal a ~nek jelentést ad. A ~összetartó erőt a következők alkotják: a) a ~ -> nyelvtani kapcsolóelemei, b) a ~ -> jelentésbeli kapcsolóelemei, c) a -> beszédhelyzet és d) a beszélgetők ismeretei. A ~ek megegyeznek abban, hogy a beszélő és a hallgató között kapcsolatot teremtenek, a beszélő valamit tudat a hallgatóval. Különböznek viszont szerkezetükben, amely többek között a beszélő céljaitól és a helyzettől függ. A ~ (mint az üzenet hordozója) a kommunikációs helyzet egyik összetevője, amely kapcsolatot teremt a beszélő és a hallgató között a nyelvi kód segítségével a csatornán keresztül (azaz hanggal vagy írásjelekkel). (-> jelentésbeli kapcsolóelemek, -> nyelvtani kapcsolóelemek, -> szöveg hangzása, -> szöveg írásképe, -> szövegmondat, -> szöveg szerkezeti egységei, -> szövegtan, -> szövegtípus). (245-246.)

A betűrendes nyelvészeti útmutatót a szerzők által fontosnak tartott tematikus bibliográfiai tájékoztató, valamint grammatikai táblázatok (összesen tizenöt) teszik teljessé. A Nyelvművelés, nyelvi tervezés területéről például a következő – ténylegesen releváns és modern szemléletű – műveket emelik ki a szerzők az óriási szakirodalomból: FÁBIÁN PÁL: Nyelvművelésünk évszázadai, Gondolat, 1984., GRÉTSY LÁSZLÓ – KEMÉNY GÁBOR (szerk.): Nyelvművelő kéziszótár, Auktor, 1996., GRÉTSY LÁSZLÓ – KOVALOVSZKY MIKLÓS (szerk.): Nyelvművelő kézikönyv, Akadémiai, I. 1980., II. 1985., KEMÉNY GÁBOR (szerk.): Normatudat – nyelvi norma, MTA Nyelvtudományi Intézete, 1992., TOLCSVAI NAGY GÁBOR (szerk.): Nyelvi tervezés, Universitas, 1998., TOLCSVAI NAGY GÁBOR: A nyelvi norma, Akadémiai, 1998.

A kisszótárhoz hasonló feldolgozások korábban is megjelentek már, ezek azonban inkább egy-egy részterületre vagy speciális ágazatra koncentráltak, mint például TÓTFALUSI ISTVÁN (a tematikus bibliográfia Nyelvészeti lexikonok, terminológiai szótárak szekciójában is feltüntetett) könyve, a Nyelvi vadamecum (Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1994.), ami inkább a nyelvtanulók igényeit tartja szem előtt. Ezért is örvendetes, hogy KUGLER NÓRA és TOLCSVAI NAGY GÁBOR munkája révén ezúttal egy átfogó, gazdag és korszerű szemléletű útmutató került a könyvesboltok polcaira, amely áttekinthetően „körvonalazza a mai műveltség nyelvi összetevőjét” (5). Az érettségi elnökként is tevékenykedő recenzens jó szívvel ajánlja a Nyelvi fogalmak kisszótárát nemcsak az érettségi, felvételi vizsgákra készülő diákoknak, hanem a magyart tanító pedagógusoknak is.