1995 óta április 23-án van a könyv és a szerzői jogok világnapja.
“A világnap meghirdetésével az UNESCO tisztelegni kíván a könyvek és szerzők előtt, továbbá fel kívánja hívni a figyelmet az olvasás fontosságára, és rá kíván világítani az olvasásban rejlő örömökre. Fontos felismerni, hogy a könyvek és az olvasás meghatározó szerepet játszik az emberiség társadalmi és kulturális fejlődésében.”
A mai napot katalán javaslatra választották, ez védőszentjük, Sárkányölő Szent György napja is, ekkor emlékeznek meg a “rózsákról és könyvekről”, illetve Miguel de Cervantes (spanyol regény- és drámaíró, költő, Don Quijote figurájának megalkotója) és William Shakespeare (angol drámaíró, költő és színész) halálának évfordulója.
„Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?”
A Google a Föld Napján a méhekre hívja fel a figyelmet. Kattints és játssz!
Ha nagyon akarsz valamit, elérheted a célodat, csak kitartóan kell dolgozni hozzá.
Ezt gondolhatta 50 éve, 1970. április 22-én Denis Hayes, amerikai egyetemi hallgató is, amikor eldöntötte, itt az ideje, hogy valaki felhívja a figyelmet Földünk védelmének fontosságára. Denis Hayes, aki azóta az alternatív energiaforrások világhírű kutatója és szakértője lett, változatlanul a Föld megmentéséért küzd. Akkori felhívása hatalmas tömegeket mozgatott meg, és az egész világon fontos változásokat eredményezett. A levegő és a vizek védelmére világszerte szigorú törvényeket hoztak, új környezetvédő szervezetek alakultak. Az első évben, csak az Egyesült Államokban, 20 millióan álltak a mozgalom mellé, támogatóinak száma pedig azóta is évre nő. Jelenleg 174 országban, 15000 szervezet segítségével több, mint 300 millió ember tartja fontosnak, hogy közösen védje a Földet.
Magyarország 30 éve, 1990. április 22-én csatlakozott az eseményekhez, amikor környezetvédők létrehozták a Föld Napja Alapítványt. Ők azóta is azon dolgoznak, hogy Magyarország lakói felelősségteljesen éljenek és sajátjuknak érezzék bolygónk megmentésének ügyét. Ezért minden évben április 22-én programokat szerveznek szerte az országban, melyekkel arra hívják fel a figyelmet, hogy a környezetvédelemért mindenki tehet valamit. Kiállításokat szerveznek, versenyeket rendeznek, fákat ültetnek, előadásokat tartanak.
Az ember nem csak magáért felelős, hanem mindenért, ami rajta kívül a Földön él. Ha mindenki figyel és megteszi, amit tud, közösen meg tudjuk változtatni a világot!
Mindebben a változásban TE hogyan tudsz részt venni?
Nagyon könnyen, csak egy kicsit figyelned kell például arra, hogy:
Gyűjtsd szelektíven a hulladékot! Ne folyasd a vizet feleslegesen! Ha kimentél a szobából, kapcsold le a villanyt! Gondold át, valóban szükséged van-e egy éppen divatos kis műanyag mütyürre, vagy olyan játékra, amelynek fölöslegesen nagy csomagolása van!
Ha gondolkodsz egy kicsit, biztosan találsz még olyan dolgot, amivel segíthetsz.
TE egyetlen vagy a sokból. Azt gondolhatod, amit teszel, nem jelent semmit. Most képzeld el, hogy millióan gondolják ugyanezt! Ugye, hogy milliónak már hatása van?
Ha szeretnéd tudni, családoddal mit tehettek még annak érdekében, hogy utódaink is egy gyönyörű világban élhessenek, látogass el a Föld Napja Alapítvány oldalára és olvasd el,hogyan segíthettek családként, közösen!
A Föld védelméhez szorosan kapcsolódik a rendelkezésünkre álló energiák felhasználása és védelme. Ha IDE kattintasz, az energiával kapcsolatos online játékokkal szórakozhatsz és bővítheted a tudásodat a témában.
Ha inkább olvasnál, egy mesegyűjteményt mutatunk Neked.Szepesi Zsuzsanna Mesés természet című ökomese-gyűjteménye 15 darab környezettudatosságra nevelő történetből áll, amelyek állatokról és növényekről szólnak nem csak gyerekeknek, hanem felnőtteknek is.
A mai bejegyzésben olyan történelem tantárgyhoz kapcsolódó oldalakat hoztunk, amelyek segítik az otthoni tanulást, a felkészülést, a kiselőadások elkészítését, illetve amelyeken érdekességeket is találhatsz egy-egy témához.
415 éve Szerencsen a rendi országgyűlés Bocskai Istvánt választotta fejedelemmé. Kép forrása: https://mek.oszk.hu/01900/01912/html/index202.html
A https://mult-kor.hu/ingyenesarchivumoldalon olvasható, hogy 2020. április 30-ig ingyenesen hozzáférhetővé tették a Múlt-kor összes korábbi lapszámát, érdemes kihasználni azoknak, akik érdeklődnek a történelem iránt. Kiselőadás készítéséhez, önálló tanuláshoz, vagy szimplán érdekességek olvasásához kiváló az oldal. A történelmi anyagokhoz kapcsolódvakvízeketis készítettek a szerkesztők az egyes témákhoz. 7-8. évfolyamos tanulóknak (és idősebbeknek) jó gyakorlási lehetőség.
A Rubicon című történelmi ismeretterjesztő lap honlapján is megtalálhatsz olyan magyar és egyetemes történelmi cikkeket, amelyekkel kiegészítheted tudásodat, ás amelyeket kiselőadások elkészítéséhez is használhatod.
A gyűjtemény egyik része képi dokumentumokból áll. (…) Nem véletlen, hogy a tár elnevezésében is ott szerepel a plakát kifejezés, hiszen “a nemzeti könyvtárban található az ország legjelentősebb számú (kb. 120. 000 db) és legátfogóbb grafikai plakátgyűjteménye, amely felöleli a magyar plakátművészet történetét a kezdetektől (1885) egészen napjainkig. Az 1885-1926-ig terjedő grafikai plakátok digitális képanyaga és adatai elérhető a Magyar Digitális Képkönyvtár adatbázisában.”
Hiteles képeket keresnél ahhoz a korhoz, amelyet éppen tanultok? A Magyarország Képes Történelmi Kronológiája Magyarország történetéhez kapcsolódó képeket gyűjt digitalizált formában, amelyeknek a forrását is megjelöli. Képtár, időrend és térkép szerint tudsz keresni, a találatoknál az események nevére kattintva láthatod, van-e kép rendelve hozzá.
Barkácsötleteket, játékos feladatokat, videókat találhatsz a honlapon, de a történelem tantárgyhoz kapcsolódó versenyeket és pályázati felhívásokat is összegyűjtötték neked. A “Színes történelem” fül alatt olyan érdekességeket, ritkaságokat olvashatsz, amelyek nem férnek bele a történelemkönyvekbe. A Facebookon is megtalálhatod az oldalt: https://www.facebook.com/torizzotthon/.
Hamarosan itt van a jól megérdemelt tavaszi szünet és vele együtt húsvét ünnepe is.
Sajnos, ez az ünnep most máshogy fog telni mindannyiunknál, mint ahogyan eddig megszokhattuk, hiszen a számunkra legfontosabb emberek egy részével személyesen nem találkozhatunk. De ez a két nap akkor is ünnep, ha csak a szűk családunkkal lehetünk együtt. És ennek az ünnepnek is megvan a maga története.
Egy olyan, mindössze néhány perces kis filmet hoztunk ma Nektek, amely rajzosan és szemléletesen foglalja össze a húsvéti ünnepkör történetét és eseményeit. Ha megnézitek, megtudhatjátok, hogy honnan ered a húsvét elnevezés, mit ünneplünk ekkor, mi az a böjt, miért mindig más időpontra esik húsvét két napja és hogyan számoljuk ki ennek dátumát, sőt, még az is kiderül belőle, hogy hogyan lett az ünnepi események részese a nyúl. És ami a meglepetés: a filmben nem emberek szerepelnek! Hogy kik? Kiderül, ha megnézitek! 🙂
Kellemes időtöltés lehet a lakást húsvéti díszbe öltöztetni, nyuszikat rejteni el a lakásban, ehhez hoztunk nektek néhány videót, amelyekből ihletet meríthettek.
Az előző bejegyzésünkben olyan múzeumokat és könyvtárakat hoztunk nektek, amelyeket otthonról virtuálisan meg lehet látogatni. De miért ne lehetne ugyanezt megtenni egy várossal is?
Gyűjtöttünk nektek néhány települést, illetve nevezetességet, amelyeket be tudtok járni a számítógépetek segítségével. Legyen szó a párizsi Eiffel-toronyról vagy a jordániai Petra romvárosáról.
Ha éppen az Egri csillagokat olvasod vagy csak egyszerűen szívesen ellátogatnál Eger városába, akkor elég a lenti linkre kattintanod, és könnyedén tehetsz egy sétát a városban.
Ha valakit inkább az egzotikusabb helyek érdeklik, szintén találhat kedvére való szórakozást. 1985 óta a Világörökség részeként számon tartott Petra érdekessége, hogy a város romjai sziklából vannak kifaragva és csodálatos természeti környezetben helyezkedik el.
Csodálatos templomokat, romokat, helyszíneket látogathattok meg a világ minden tájáról. Kiválogattunk nektek néhány híres példát, amelyeket egy kattintással elérhettek:
Számos olyan intézmény, múzeum, könyvtár létezik, amelyeket be lehet járni otthonról virtuális séták keretén belül.
Most ezekből hoztunk nektek egy csokorra valót.
A Magyar Nemzeti Galéria is hozzájárulhat otthoni tanulásodhoz vagy szórakozásodhoz. A Facebook oldalukon a következő sorokat olvashatjátok: „Járjátok be virtuális kiállításunkat! (…) Múzeum – otthonról: kattints és mélyülj el a képekkel kapcsolatos tudnivalókban, nagyíts rá a festményekre és fedezz fel minden részletet!”
Az 1753-ban alapított British Museum egyike a világ legnagyobb múzeumainak. Gyűjteményeiben több, mint 13 millió tárgy található, amelyek segítségével a kezdetektől a jelenkorig mutatják be az emberi kultúra történetét. (Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/British_Museum)
A múzeum Budapest római kori régészeti, történeti emlékeinek legnagyobb gyűjtőhelye, amely a Római Birodalom korában létezett Aquincum település emlékeit mutatja be. A virtuális túrán keresztül ti is bejárhatjátok a múzeumot.
Bejárhatod akár a gyulai várat számítógéped segítségével, vagy virtuális túrára indulhatsz az Almássy-kastély falai között, ezáltal megtekintheted a kiállításokat otthonról.
Ha pedig esetleg könyvtárakat szeretnél felfedezni, arra is van lehetőség: a Google összegyűjtött nektek 10 hihetetlen bibliotékát a világból – New Yorktól Prágán át, egészen Alexandriáig.
A mellékelt képen Birmingham könyvtárát láthatjátok, amelyet szintén megtekinthettek a linkre kattintva:
A Nemzeti Filmintézet aFilmarchívumotazzal a céllal hozta létre, hogy a nemzeti filmkincset megőrizze és hozzáférhetővé tegye. Gyűjteménye széleskörű: filmeket, filmhíradókat, előzeteseket stb. találhatunk meg az archívumban.
Összegyűjtöttük nektek a linkekkel együtt, hogy milyen kötelező irodalmi adaptációk, gyermek- és ifjúsági filmek lelhetőek fela honlapon.
Ez az oldal az alsó tagozatosoknak szól, különböző tantárgyakhoz és tananyagokhoz kapcsolódó játékos feladatokat találhattok itt.
Érdemes bogarászni, különösen az olvasáshoz, a nyelvtanhoz és a matematikához nyújt segítséget. A feladatok egy része más oldalakra visz át, itt tovább tudtok keresgélni az adott helyek egyéb feladatai között, más feladattípusokat, más hasznos helyeket megismerve.
Ha elfáradtatok kicsit, a gyakorlás utáni kikapcsolódáshoz, pihenéshez sok játék és több játéktípus vár, hiszen az oldal más helyekről átvett játékok linkjeinek gyűjtőhelyéül is szolgál. Ha a szüleitek megengedik, akár kisebb (óvodás) testvéretek is talál köztük neki való játékokat.
Mutatunk egy olyan honlapot is, amely kifejezetten a kisebbeknek kedvez, hiszen többeknek van otthon fiatalabb, alsó tagozatos, vagy óvodás testvére. Ebben a helyzetben ő is biztosan unatkozik olykor. Szüleitek segítségével mutassátok meg neki az alábbi oldalon levő játékokat! Kortamentorház
Ezek nem olyan típusú feladatok, mint az eddig bemutatott három helyen, de ugyanolyan szórakoztatóak.
A játékok 3 korcsoportra vannak osztva: 3 éves kor körültől ajánlottak, 3-6 éveseknek szólók és kisiskolásoknak valók.
A játékok között van könnyebb és több figyelmet igénylő, színezhető, kirakható, gyorsaságot elváró, térlátást és szem-kéz koordinációt fejlesztő feladat és még sok más.
Csukás István művei ingyenesen és jogtisztán elérhetőek a Petőfi Irodalmi Múzeum – Digitális Irodalmi Akadémia oldalán. A gyermek- és ifjúsági irodalom kategóriába tartozó könyveit itt találod.
A leghíresebbeket pedig kigyűjtöttük nektek.