Első nők – nőnapra

Március 8-át Magyarországon 1913 óta  Nemzetközi Nőnapként ünnepeljük.

E nap kialakulásához nem a nők megbecsültsége, éppen ellenkezőleg, a nők elnyomása vezetett. Ha azt hiszed, hogy napjainkban ilyesmiről már szó sem lehet, csodálkozni fogsz, ugyanis  az Európai Parlamentnek Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottsága is működik. A bizottság megállapításai szerint szinte mindenhol a világon a nőknek ugyanazért a munkabérért még ma is többet kell dolgozniuk, illetve ugyanolyan végzettséggel, ugyanolyan munkakörben kevesebbet keresnek, mint férfi kollégáik, egyes állásokat pedig női mivoltuk miatt nem tölthetnek be. A háborús konfliktusok szenvedő alanyai, áldozatai is többségében a nők és a gyermekek.

Mi egy összeállítással készültünk ebből az alkalomból azokról a magyar nőkről, akik olyan területen tevékenykedtek és tevékenykednek elsőként, ahol addig csak férfiak érvényesülhettek. Büszkék vagyunk rájuk!

Ma még a Google logója is nőnapi:

Végezetül a névnapjukat ma ünneplő Zoltánokat is szeretettel köszöntjük! 🙂

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.