Békés Pál

“Sokat csatangoltam, és azt láttam, hogy a világ teli van

szörnyekkel. Mert szörnynek lenni könnyű. Nem lenni

szörnynek – az a nehéz.”

Békés Pál 1956. március 27-én született Budapesten.

A budapesti Radnóti Gimnáziumban, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán tanult, magyar-angol összehasonlító irodalomtörténet szakon végzett.

Élete során alkotott regényeket, meseregényeket, meséket, színműveket és hangjátékokat. Ismertek műfordításai is, többek között például az ő zseniális fordításában ismerhette meg a magyar olvasóközönség Adrien Mole kalandjait.

Írásai kedvesek, humorosak, közvetlenek, szívesen olvassák a gyerekek.

Írni egyetemi évei alatt kezdett, 1979-ben jelentek meg első munkái, majd sorban a többi. Egy készülő gyerekkönyvét például még Janikovszky Évához is elvitte egyszer, aki jó véleménnyel volt róla és tanácsokkal látta el.

 

1980 és 1981 között magyar-angol szakos tanárként dolgozott.
1994-től 1996-ig a Magyar Televízió Irodalmi, Képzőművészeti, Színházi Stúdióját (IKSZ) vezette, majd 1997 és 2000 között a színházért és irodalomért felelős szerkesztő volt.

2000-től az IBBY (International Board on Books for Young People Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa) magyar bizottságának elnöki tisztségét töltötte be.

2005-ben egy országos felmérés és programsorozat zajlott Magyarországon, A Nagy Könyv címmel. Célja az országosan legnépszerűbb regény megválasztása, valamint az olvasás népszerűsítése volt. Ennek a programsorozatnak Békés Pál volt a kitalálója, ötletgazdája.  Continue reading Békés Pál

Madárcsiripelés a könyvtárban

Itt a tavasz, egyre több madarat láthatsz, hallhatsz, míg beérsz a suliba. Ismered őket?

Forrás

Ha igen, gyere a könyvtárba, remek határozókat találsz a polcon! (Pl.: Dierschke, Volker: Milyen madár ez? 170 madár egyszerű meghatározása Bp.: Sziget, 2011)

Ha még nem, gyere a könyvtárba, sok érdekes könyvet találsz a madarak életmódjáról, különleges testfelépítéséről, és érdekes történeteket a madarak viselkedéséről! Pl.: Schmidt Egon: 100 jó kérdés …a madarakról Bp:. Sensus, 2000 Megtudhatod belőle például, hogy létezik-e a valóságban is fehér holló, miért gyűrűzik a madarakat, melyik a legedzettebb madár.

Játékra hívunk!

Ha elküldöd a helyes válaszokat a könyvtár email címére ( gyakkonyvtar@gmail.com),  madaras meglepetést nyersz, melyet a könyvtárban vehetsz át a könyvtárostanároktól. A nyerteseket e-mailben értesítjük!

Lássuk a feladatokat! Continue reading Madárcsiripelés a könyvtárban

Az Év Madara 2017-ben: a tengelic

Forrás

Könnyen elképzelhető, hogy a 2017-es év madarát, a tengelicet (Carduelis carduelis) már ismered, hiszen az apró, de színpompás madár a lakott területek kedvelt madara. Sokan stiglicként ismerik ezt csapatosan élő, nemcsak a nászidőszakban, hanem állandóan „csevegő” pintyfélét.

Miért szorul védelemre?

Dal a rács mögött: Tetszetős megjelenése és éneke miatt a tengelic az illegális kalitkamadár-befogás máig érintett faja. Pedig védett faj, befogása és tartása büntetendő!

Alattuk vágják a fát: A tengelic parkokban, fasorokban, erdőszéleken, a fák ágai között fészkel, de sajnos sokszor előfordul, hogy a költési időszakban történő fakivágások áldozatai lesznek a fiókái.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) honlapján meghallgathatod a hangját, emellett számtalan érdekes információt találsz róla, például, hogy a meggyűrűzött példányok közül eddig a legtávolabbra egy Oroszországba repült példány jutott (1519 km)!

Mit tehetsz érte?

Tölts meg egy virágalátétet vízzel, tedd ki a párkányra vagy a kertben egy magasabb farönkre, és figyeld, ki érkezik oda! Ezzel egész évben segítheted a folyadékot kereső madarakat, így a tengelicet is.

Novembertől április közepéig tégy a madáretetőbe apró magvakat és mákot, ez utóbbival lehet a leginkább odacsalogatni őket.

Olvass utána:

MME: 2017 év madara – a tengelic

Összeállította: Tóthné Szomolya Ágnes könyvtárpedagógia-tanár MA hallgató

Könyvajándék nap és Valentin nap a könyvtárban – 2017

Február 14 – 15.Nagy könyvajándéknap3_2017

Valentin nap és Nemzetközi Könyvajándék Nap a könyvtárban!

Ezen a két napon több programmal is vár mindenkit az iskolai könyvtár:

  • készíthetsz Valentin-napi könyvjelzőt
  • vihetsz a könyvtárból barátságról szóló idézetet, hogy megajándékozhass vele valakit
  • ajánlhatod szívesen olvasott könyveidet másoknak, akár többet is
  • választhatsz a barátodnak egy könyvet titokban, amit Ő ezen két nap valamelyikén kikölcsönözhetszivecskés könyvjelző