A gerinc
A gerinc: (14. Kép; 15. Kép)
14. kép: A gerinccsigolyák.
Forrás: http://www.loczygimnazium.hu/web/tanulashoz/szg/ember_szervezete/mozgas.html
15. kép: A hát izmai.
Forrás: James H. Clay-David M. Pounds (2007): Alapvető klinikai masszázsterápiák: az anatómia és a kezelés integrálása. Medicina Könyvkiadó Zrt., Budapest.
A gerinc helyes tartásának kialakulása: A gerinc fiziológiás görbületei oldalról nézve kettős „S” alakot formáznak. A görbületeket domború (kyphosis – a test középvonalától távolodó) és homorú (lordosis – a test középvonala felé tartó) ívek alkotják. Ezek a görbületek adják a gerinc rugalmas erőátviteli képességét. Biomechanikailag a törzset alkotó csontok, szalagok és izmok olyan együttműködésben vannak, hogy a szervezetnek a lehető legkevesebb energiafelhasználásra legyen szüksége és az ízületek terhelése egyenletes legyen a test tartása közben (Perjés, 2008). A gerincet 5 részre osztjuk:
- nyaki (cervivalis) szakasz – 7 csigolya alkotja (C. I. - C. VII.) lordotikus görbületben,
- háti (thoracalis) szakasz – 12 csigolya alkotja (Th. I. – Th. XII.) kyphotikus görbületben,
- ágyéki (lumbális) szakasz – 5 csigolya alkotja (L. I. – L. V.) lordotikus görbületben,
- keresztcsonti (sacralis) szakasz – 5 összecsontosodott csigolya alkotja (S. I. – S. V.) kyphotikus görbületben,
- farki (os coccygis) szakasz – 3-5 csigolya alkotja kyphotikus görbületben.
Kialakulásuk az anyaméhben kezdődik, ekkor a magzat teljes gerince kyphotikus görbületben, egy úgynevezett totalkyphosisban van. Csecsemőkorban a fej forgatása, emelése során alakul ki a nyak lordotikus görbülete. A kúszásokkal a gerinc környéki izmok erősödnek. A felüléssel fejlődik ki a háti kyphosis, az ágyéki lordosis pedig a felegyenesedéssel. A felegyenesedés újféle megterhelést jelent a medence és a csípő izmaira, amelyeknek erősítését a járás biztosítja és a megerősödésük során a medence a helyes dőlésszögben rögzül (Vízkelety, 1999).
A helyes tartás meghatározása szubjektív, de ha objektíven szeretnénk meghatározni, akkor oldalnézetben az a vonal, ami a testet elülső és hátsó részre osztja a következő anatómiai pontokon halad: fejtető – fül – nyaki 2 és 5. csigolya testén – vállízületen keresztül a felkarcsont fején – ágyéki 2. és 5. csigolya testén – keresztcsonti 2. csigolya előtt – combfej középpontja mögött – térdízület középpontja előtt, de a térdkalács mögött – külboka előtt – alsó ugróízület. A helyes tartásban fontos szerepe van a medence állásának is, amit úgy tudunk meghatározni, hogy oldalnézetben a szeméremcsont és az 1. keresztcsonti csigolya alapja adta egyenes a vízszintessel 60°-os szöget zárjon be (Perjés, 2008).
Megkülönböztetünk különböző tartásformákat is. Aktív feszes tartásnak nevezzük a vigyázzállásban felvett testhelyzetet, amikor a gerinc görbületei laposodnak, a mellkas elődomborodik. Ez testtartás nagy izommunkával jár és huzamosabb ideig nehezen tartható. Laza, pihenő tartás alkalmával a gerinc fiziológiás görbületei fokozódnak, a váll előreesik. Ebben a helyzetben a szervezet a lehető legkevesebb energiafelhasználást fordít a test tartására. Habituális tartás az egyénre jellemző testtartás, mely minden embernél más és más. Kényelmes testtartás, a feszes és pihenő tartás közt definiálható (Perjés, 2008).
Vizsgálata: A háti és ágyéki gerincszakasz mozgásterjedelmének pontos meghatározását nehezíti a gerinc fiziológiás görbületeinek mértéke és az, hogy 90°-os előrehajlítás hajtható végre a csípőízületből. Az előre hajlítás mértéke oldalról nézve fokban, vagy az ujjak és a talaj közötti távolság mérésével centiméterben határozható meg. Pontosabb kép kapható, ha álló és előrehajlított helyzetben is lemérjük az 1. sacralis és 7. cervicalis csigolya közötti távolságot, majd meghatározzuk az eltérést centiméterben (10 cm-es eltérés az átlagos). A hátra illetve az oldalra hajlítást a függőleges tengelytől való eltéréssel fokokban kell mérni (16. Kép). A gerinc forgatását szintén fokban adjuk meg a vízszintes síkban rögzített medencével (Barta, 1983).
16. kép: A gerinc oldalflexiós és rotációs mozgásai.
A háti gerincszakasz mozgása lényegesen korlátozottabb a bordákkal való szoros kapcsolat miatt. A vizsgálat során oldalról nézve győződetünk meg a fiziológiás görbületek szabályos lefutásáról. A kyphotikus görbület mozgékonyságát úgy tesztelhetjük, hogy előre hajlításból a karok és a fej emelésével homorítást végeztetünk. Az a normális, ha a mozgás közben a kyphotikus görbület teljesen eltűnik. Egészséges állapotban a gerinc hátulról nézve nem mutat oldal irányú görbületet és előrehajlítás közben a bordák ívei egyenlő magasságban vannak. A vállak lefelé nyomásával fényt deríthetünk a kompressziós fájdalomra, majd ennek helyét a hollócsőr nyúlványok és a gerinc melletti izomzat nyomásával meg tudjuk határozni. Az is fájdalmat válthat ki, ha a vizsgált személy a lábujjhegyéről a sarkára zökken. Fontos, hogy kisebb fájdalomérzetnek is érdemes nagyobb jelentőséget tulajdonítani (Vízkelety, 1999).
Az ágyéki gerincszakasz megtekintésekkor oldalról nézve fokozott, vagy lapos ágyéki lordosist, hátulról nézve scoliosist láthatunk. Ez a gerincszakasz a legmozgékonyabb, mozgását nehéz meghatározni fokban. Előre hajlított helyzetben azt figyeljük, hogy a vizsgált személy kezeivel meddig tud lenyúlni. Az oldalra hajlítás közben 40°-ot tud kitérni a függőlegestől, a forgatás közben csak 15°-ot tud rotálni a vízszintes síkban. A hátrahajlítás deréktáji fájdalom esetén korlátozott. A lumbális szakaszon nyomásra érzékeny pontokat keresünk közép és haránt vonalban. Az ágyéki szakasz vizsgálatához kapcsolódik a keresztcsonti szakasz vizsgálata és az alsó végtag bizonyos mozgásainak vizsgálata is. A medence és a keresztcsont közötti ízület csak passzívan mozgatható a medence két oldalról történő összenyomásával. Figyelni kell, hogy a kompresszióra jelentkezik-e fájdalom. A lumbosacralis (ágyéki-keresztcsonti) Mennel tünet, ha az ágyéki tájékon jelentkezik fájdalom hason fekvő helyzetben rögzített gerinc melletti alsó végtagok megemelésére (Vízkelety, 1999).
A gerinc vizsgálatát félmeztelen személyen kell végezni. Hátulról a gerinc lefutását, a medence állását, a test-kar háromszög szimmetriáját, a mellkas formáját, a vállak szintjét, a fej helyzetét és előre hajlított helyzetben a bordaívek szimmetriáját tekintjük meg. Oldalról megfigyeljük a gerinc fiziológiás görbületeit, medence dőlésszögét, a has és a mellkas állapotát. Elölről a vállak helyzetét, a mellkas és a szegycsont formáját és a has állapotát vizsgáljuk (Barta, 1983).