Szép magyar beszéd verseny

Archívum Rendezvények

Felhívás a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar 2020. évi

Szép magyar beszéd versenyére

A Kazinczy-díj Alapítványi Bizottság, az Anyanyelvápolók Szövetsége és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János Tanárképző Központ esztergomi képzési helyszínén meghirdeti a 2019/2020-as tanévre a felsőoktatási intézmények Kazinczyról elnevezett Szép magyar beszéd versenyét, amelynek célja az anyanyelvi nevelés és a beszédkultúra fejlesztése.

Karunkon a helyi versenyt a Szegedi Tudományegyetem JGYPK Gyógypedagógus-képző Intézet szervezi a

Tanácsteremben
(JGYPK Főépület, I. emelet)

2020. szeptember 18-án, pénteken 13.00 órai

kezdettel.

A versenyfeladat: 

A versenyzőknek két, 1-1 gépelt oldalnyi, 2-3 percnél nem hosszabb, magyar szerzőtől származó 20–21. századi esszé- vagy szépprózai szöveget kell felolvasniuk. Az egyik szöveget szabadon választják, ennek felolvasására előzetesen felkészülhetnek (a szöveg nem lehet fordítás, és nem tartalmazhat sok párbeszédes részt). A másik szöveget a verseny helyszínén kapják meg, és 20 perc felkészülési idő után olvassák fel. Kérjük, hogy a szabadon választott szöveget (a zsűri számára) 5 példányban hozzák magukkal a versenyzők

A teljesítmény értékelésének főbb szempontjai:

a) jó szövegértés és szöveghűség,
b) a szövegtartalom, az írói szándék és a szövegszerkezet hiteles közlése,
c) a beszédhelyzetnek, a szövegkörnyezetnek megfelelő tolmácsolás,
d) jó beszédlégzés, a beszédhangok és hangkapcsolatok helyes ejtése, megfelelő hangsúlyozás, dallamformálás, szünettartás; a beszédtempó, a hangerő illő alkalmazása; a nonverbális eszközök szövegnek megfelelő, mértéktartó használata.

Jelentkezni ezen a felületen lehet: https://tinyurl.com/u88pazr

2020. szeptember 15. kedd 12.00 óráig.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!